Back to top

Cikkek

"A lengyel Szejm a 2021-es évet négy irodalmi szerző évévé választotta. Az 1921-ben született Krzysztof Kamil Baczyński, Tadeusz Różewicz és Stanisław Lem mellé szinte kakukktojásként került egy jóval korábbi költő – az 1821. szeptember 24-én világra jött Cyprian Kamil Norwid. Ki ő ma a számunkra, és hogyan értelmezhetjük a műveit?" Petnek Noémi cikke, 2 éve, a Norwid-év alkalmából készült, de mivel ma van halálának 140. évfodulója, érdemes ismét újraolvasni...

23.05.2023

„Német szomszédaink részéről erős az a törekvés, hogy azokat a kérdéseket, amelyekről a jelenlegi jogállás szerint egyhangú szavazás szükséges, szavazattöbbséggel döntsünk; mi, Lengyelország, ezzel nem értünk egyet” – mondta újságíróknak Zbigniew Rau, a lengyel külügyminisztérium vezetője. „Óriási a nyomás az ukrajnai fegyverszállítások, az újabb szankciók ügyében, azonban a kormány ennek ellenére sem adja fel a a béke melletti elkötelezettségét és a nemzeti érdekeit” - jelentette ki Szijjártó…

22.05.2023

"Az anyja lengyel, utálja a melegeket". – ilyen, és hasonló mondatok miatt háborodott fel a a Lengyel Köztársaság berlini nagykövetsége. Egy német fiataloknak és tanáraiknak szánt oktatási programban hangzanak el e szavak, a lengyel fél szerint "olyan káros általánosítást tartalmaznak, hogy a lengyelek utálnák a melegeket, azaz általában a homoszexuális embereket".

22.05.2023

„Az ukrán elnöknek a volinyi mészárlással kapcsolatban bocsánatot kellene kérnie a történtekért. Mi, lengyelek, állami szinten vállaltuk a felelősséget a korábban, az ukránok ellen elkövetett bűnökért. Ukrajna részéről hiányzik ez a felelősségvállalás” – szögezte le Lengyelország álláspontját a külügyminisztérium szóvivője. „Elfogadhatatlan és sajnálatos minden olyan kísérlet, amely Ukrajna vagy Ukrajna elnökére rákényszeríti azt, amit közös múltunkkal kapcsolatban tennünk kell” – válaszolta…

21.05.2023

Fontos, hogy a béke felé vezető út egy igazságos, hosszútávon is fenntartható békemegállapodáson keresztül vezessen – hangsúlyozta a köztársasági elnök az M1 aktuális csatornának New Yorkban adott interjúban. Arról is beszélt, hogy „kifejezetten jó a személyes viszonya” mind a lengyel elnökkel, mind a lengyel miniszterelnökkel.

20.05.2023

Május 9-én Varsóban az „Energy Crisis in CEE” konferencián többek között a régió energiabiztonságáról és annak diverzifikálási lehetőségeiről esett szó.

19.05.2023

Az Egyesült Államok, a Képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának vezetője, Mike Rogers a ForeignPolicy-nak írt cikkében úgy értékelte, hogy a NATO-nak "új gerincoszlopa" van, és az USA-nak előnyben kell részesítenie azokat a szövetségeseit, akik "megértik az orosz fenyegetést és komolyan kezelik azt" (köztük Lengyelországot is), és átadják nekik Európában jelenlévő haderejüket.

19.05.2023

Emlékezzünk arra, hogy a második világháború idején Magyarország a barikád másik oldalán állt, mégis megnyitotta határát a lengyel menekültek, köztük a zsidó származásúak előtt is, ennek köszönhetően ezek az emberek túlélhették a háborút – mondta Maciej Szymanowski professzor, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a DoRzeczy.pl portálnak adott interjúban.

19.05.2023

A kampány erősödésével sorjáznak az ígéretek: 500-ról 800 złotyra emelnék a gyermekek utáni támogatást, rögzítenék a 14. havi nyugdíjat, és ingyenessé tennék az autópálya-használatot, é gyógyszertámogatást vezetnek be. A PiS hétvégi nagygyűlése után készült felmérések arra mutatnak: a lengyel társadalom pozitívan reagál minderre.

17.05.2023

Az Európai Bizottság legfrissebb tavaszi gazdasági előrejelzése szerint idén az egész Európai Unióban 6,7 százalékos, az euróövezetben pedig 5,8 százalékos lesz az infláció.

17.05.2023

Varsó egyik névjegyének számít a koncertsorozat a Királyi Łazienki Parkban, Wacław Szymanowski legendás szobra alatt, amely idén már a 64. évaddal indul: minden vasárnap kiváló zongoristák adják elő a nagy zeneszerző műveit.

17.05.2023

A legmagasabb rangú lengyel állami tisztségviselők, - a Lengyel Köztársaság elnöke és a Szejm marsallja – valamint neves nemzetközi vendégek részvételével Lublinban tartják a Három-tenger III. önkormányzati kongresszusát, amelyen Intézetünk is részt vesz.

17.05.2023

Maciej Szymanowski, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A kitüntetést Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövettől vehette át 2023. május 15-én.

15.05.2023

A magyar sajtó is hangos volt az amerikai lap cikkétől, amelyben az ukrán elnök a magyar ipar tönkretételéről beszélt lehallgatási jegyzőkönyvek alapján. Zelenszkij időközben szombaton átvette a Nagy Károly-díjat, és Berlinben reagált a cikk állítására is.

14.05.2023

Május 11-én este a Csokonai Fórumban is elkezdődött a Színházi Olimpia debreceni eseménysorozata, amelyet a rzeszówi Wanda Siemaszkowa Színház vendégelőadása, A Mester és Margarita nyitott.

14.05.2023

Június 22. és 25. között Nagymaroson kerül sor a V4 Fesztivál és Színházi Találkozók (VéNégy Fesztivál) következő felvonására. A szervezők több mint száz rendezvényt kínálnak: színházi előadásokat, zenei előadásokat, filmvetítéseket, kiállításokat és táncelőadásokat. Jelentkezni lehet egy speciális színészi workshopra is!

14.05.2023