Back to top
redakcja2 küldte be 04.09.2023 időpontban
Műhelyfoglalkozások a jövő vezetőinek Krasiczynben- film
Edukacja

A délután folyamán újabb panelbeszélgetések helyett a résztvevőknek lehetőségük volt szabadon választható műhelyeken részt venni.  A kis csoportos beszélgetések különböző témákat érintettek, az újságírás, márkaépítés és stresszkezelés mellett még egy filmrendezővel, Jarosław Mańkával is lehetőség volt beszélgetni.

Jarosław Mańka lengyel dokumentumfilm rendező bemutatkozása során megemlítette, hogy több lengyel televízióval is dolgozik és olyan műveket rendezett mint a 'Szent tűz' és 'Zakirov őrnagy magánnyomozása'. Az érdeklődő fiatalok számára hamar kiderült, hogy Mańka egy motiváló példa lehet, hiszen úgy került be a filmkészítés világába, hogy azt nem tanulta iskolákban és elmondása szerint soha nem is tervezett rendező lenni.

Történészként kezdte a pályafutását és ez megalapozta később a dokumentumfilm műfaj iránti szeretetét, hiszen történelmi témákat kutat és filmesít meg. A hallgatósággal megosztotta számos kalandos történetét, hogyan találkozott fontosabb történelmi személyekkel, hogyan került bele a filmes világba.

A tanácsai a szakmába kerüléséhez hasonlóan rendhagyóak voltak, száraz szakszavak és teljesíthetetlen tanácsok helyett olyan egyszerűnek tűnő dolgokat javasolt a filmes világ iránt érdeklődőknek mint, hogy a szinopszis és forgatókönyv megírása a legfontosabb része egy film elkészítésének és a rendezés mellett a vágás a másik kulcseleme egy jó film megalkotásának.

A családias hangulatú beszélgetés végén a rendező úrral megoszthatták saját filmes tapasztalataikat a résztvevők. A személyre szabottabb jótanácsok mellett pedig a magyar résztvevők lengyel film ajánlásokat, a rendező úr pedig magyar film javaslatokat kapott.

BD

A műhelyfoglakozások képei: (Fotó: Dominik Lichota, Mymedia.PL)