A Waclaw Felczak Intézet által szervezett Visegrádi Nyári Akadémia utolsó napjának Ukrajna és a régió jövője, segítségnyújtás kerekasztala méltó lekerekítése volt az eseménynek, amelyen magyar részről Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének és Íjgyártó István, volt kijevi nagykövet; lengyel részről Marek Natusiewicz, a Felczak Intézet tanácsának tagja vett részt, Csizmazia Gábor tudományos munkatárs (NKE) moderálásában.
Íjgyártó István a térség történelemből való kimaradásáról beszélt kezdésképpen, kifejtve, hogy ez a térség nagyon gyakran háttérbe szorult a történelem során, mivel sajátos zárványként önmagunkat kezdtük el és minket kezdtek el gyarmatosítani az atlanti térség felemelkedését követően. „300 évig a lengyelek játszották azt a szerepet, amit ma az ukránok. Három európai nagyhatalom – nevezetesen Poroszország, az Orosz Birodalom és a Habsburg Monarchia – minden külpolitikai lépését Lengyelország felosztása és elnyomása határozta meg, a történelem ismétli magát” – mondta a volt kijevi nagykövet, aki szerint kérdés, hogy az alárendeltség, a nagyhatalmi politizálás visszatér-e. Az ukrán dilemmát a következőben látja: Ukrajna Európában a legszétszakítottabb ország, amelyben nehéz megtalálni az identitást és folyamatosságot és bár egyesek szerint ez a háborúval bekövetkezett, félő, hogy külső veszély megszűnésének megszűnik a kohézió is, amely összetartja jelenleg az ukránokat – a széttagoltság visszatér.
Demkó Attila rámutatott, hogy száz évvel ezelőtt háromszoros GDP különbség volt Lengyelország és a nyugat között, egy lakosra vetítve, a térség országai pedig felzárkóznak, ezek a különbségek eltűnőben vannak, a csehek és szlovénok felzárkóznak, a magyarok gazdagabbak, mint a görögök vagy portugálok. „Emelkedőben találta el a térséget a háború” – mondta. Kifejtette: Ukrajna egyik része Ukrajna másik részére rá akart kényszeríteni egy nemzetmodellt, „harminc éve járok Kárpátaljára, a kárpátaljai magyarokon láttam az ukrán állam alakulását, annak minden negatívumával”. „2008 körül kezdődtek ezek a folyamatok, 2014 után felerősödtek – nem volt bölcs politika Ukrajna részéről a törésvonalak kiélezése, ezeket ugyanis a külső hatalmak ki tudják használni, Oroszország pedig mindent megtett azért, hogy a létező törésvonalak mentén megakadályozza Ukrajnát a fejlődésben. „Hiányzott a bölcsesség Kijevből” – zárta, kiemelve, hogy az a siker, aminek a küszöbén áll a térség, a felzárkózás, veszélyben van. „Az ukrajnai háború intelem, hogy a saját problémáinkat megoldjuk, mert különben más fogja megtenni, valaki, akit Vlagyimir Putyinnak neveznek” – mondta Demkó.
Marek Natusiewicz szerint akár tetszik, akár nem, fél Európa Lengyelországra néz. „Az ukrán háború kirobbanásával megváltozott a helyzet, sokáig a kommunista propaganda szerint utálni kellett az ukránokat a volhíniai mészárlás miatt, azonban 2022-ben ennek nyoma sem volt, a lengyelek a kötelességüket végezték és végzik” – mondta, hozzátéve, hogy mindig suttognak, hogy Lemberget vagy Vilniust el kell foglalni, de ezek hamis sugdolózások. Elmondta, hogy nemzettestvérek, határon túli lengyelek élnek Belaruszban, Litvániában, Ukrajnában, Kazahsztánban – ugyanakkor szerencsére a lengyelek semmit sem erőltetnek és „azért vagyunk, hogy tudatosítsuk az ukránokban, hogy van történelmük, ugyanazokat a folyamatokat élik meg, mint mi”.
Íjgyártó szerint, ha megnézzük az ukrán külpolitikát, Ukrajnának nem volt meghatározott szomszédságpolitikája, mivel Franciaország méretű ország, a gondolat szerint neki ott kell elhelyezkednie a világrendben, nem foglalkozott a szomszédjaival. „Szikárak voltak a kétoldalú kapcsolatok, London és Washington barátságát kereste Kijev” – mondta a volt nagykövet, aki szerint nagyon fontos, hogy a kezdetektől segítette a régió Ukrajnát, egyenértékű volt a szolidaritás, fogadtuk a menekülteket, beindult a támogatás. Elmondta, hogy már a 2014-15-ös háború is nagyon kegyetlen volt, de nem hárult rá ilyen figyelem, utána pedig a konfliktus teljesen tönkretette a térséget, elmentek a fiatalok, mindent a hadseregnek rendeltek alá, semmilyen perspektíva nem volt Kelet-Ukrajnában. „A V4 már ekkor támogatta az ukrán luhanszki régiót, humanitárius segéllyel” – mutatott rá Íjgyártó, aki szerint a jelenlegi helyzetben a fegyverszállítások is kiemeltek, mivel anélkül Ukrajna már letette volna a fegyvert.
Demkó erre reagálva kiemelte, hogy Magyarországról az a sztereotípia, hogy nem segíti Ukrajnát, ugyanakkor ez nem igaz, mert GDP arányosan Magyarország az európai középmezőnyben van, jobban teljesít, mint Románia. Mindezek mellett 2014-17 között katonailag is segítette Magyarország Ukrajnát, ennek a vége az ukrán oktatási és nyelvtörvény volt, amely ellehetetlenítette a magyar kisebbséget. „Ukrajna nagyhatalomként kommunikált a magyarokkal – beszélgetünk egymással, ne nézzük le a másikat, ez nem volt pozitív” – beszélt az ukrán-magyar kapcsolatokról, elmondva, hogy a magyar közvélemény nem érti mi a háború, Európa nagy részével együtt, ez pedig olykor a segítség útjába állhat. „Talán az ukrán politika sem volt megfelelő ahhoz, hogy a magyar támogatás nagyobb legyen” – zárta Demkó.
Natusiewicz szerint nem az a fontos, hogy most mi van, hanem hogy tíz év múlva mi lesz. „Meg kell kezdeni a párbeszédet a problémákról és kisebbségi ügyekről” – mondta, kifejtve, hogy a Krím ottomán hatás alatt állt, Kijevnek az egykori Lengyel Királysághoz van köze és nagyobb a különbség a Krím és Kijev, mint Budapest és Bécs között.
„Nagyon félek a békétől Ukrajna esetében, ami furcsa, mert a háborúnál nem lehet borzasztóbb” – mondta Íjgyártó. De mi az oka ennek a félelemnek? A volt nagykövet kifejtette, hogy nem tudjuk, Ukrajna hogy jön ki a háborúból, ezért a béke állapotát és feltételeit sem tudjuk. Az ukrán álláspont: katonai vereség az oroszokra, Ukrajna területi integritásának helyreállítása, rendszerváltás, valamint egy modell állítása a világ elé. „Ez mind szép és jó, de jelenleg nem így áll a helyzet, katonailag befagytak a frontvonalak, ezért a konfliktus is befagyhat – maradnak a dróntámadások, diverzáns akciók, miközben az ukrán GDP 45-50 százalékáért felelős régió belátható ideig elveszett Kijev számára” vázolta a helyzetet, miközben feltette a kérdést: mi fogja eltartani és megtermelni az ország újraépítését? Mi hozza haza az ukránokat külföldről? Ezeket még nem tudjuk és fegyvert mindig könnyebb adni, mint tartósan berendezkedni egy folyamatos, 10-15 éves tőkeinjekciós időszakra, amely újjáépíti a gazdaságot, megtartó erőt képez, perspektívát ad az embereknek.
Demkó szerint Ukrajna abban az értelemben megnyerte a háborút, hogy Oroszország sosem lesz Ukrajna ura. „Akkor megbuktak már az oroszok, amikor elindították az offenzívát” – mondta, a totális ukrán győzelemmel kapcsolatosan pedig történhetnek csodák, de jelenleg nem ez a realitás. Kifejtette: meghalt több százezer ember, nem adható vissza a humánerő, az anyagi kár ezermilliárd dolláros. „El kell indítani Ukrajnát az EU felé, a gazdasági térbe be kell integrálni” – mondta a geopolitikai szakértő, aki szerint ha Ukrajnán segíteni akarunk, a legfontosabb az EU integráció, a V4 pedig ennek érdekében tud dolgozni, el tudja mondani az ukránoknak milyen csapdákba ne lépjenek bele, hiszen megvan a know-how, ennek a megvalósítása azonban nagyon nehéz. „Egy Európai Unión belüli Ukrajna a jövő” – zárta Demkó Attila.
Natusiewicz szerint Lengyelország tudja tolmácsolni legjobban az ukrán problémákat, ugyanis csak Lengyelország ismeri igazán jól az ukránokat. Az újjáépítéssel kapcsolatban elmondta: Európában nincs pénz, Amerikában beragadt a nyomda, Oroszországból jóvátétel nem fog jönni, Kínának Ukrajna periféria – kérdés: a pénz honnan fog jönni?
HB
Fotó: Tóth Tibor