Belarusz, lengyel és magyar felek vitatták meg a kérdést: idővel visszatérhetnek-e az autokrata rezsimek vagy eléggé erős és ellenálló az európai demokrácia?

Pavel Latushka, a belarusz ellenzék egyik prominens alakja kifejtette, hogy Lukasenka azt mondta magáról, hogy Európa utolsó diktátora – ez beigazolódott és senkit sem lepett meg. „1956-ban Nagy Imre azzal zárta mondandóját és segítségkérését a világ felé a szovjet támadás árnyékában, hogy Európáért és Magyarországért halnak meg” – mondta, majd kifejtette, hogy sok évtized kellett ahhoz, hogy Közép-Európa elérje a szabadságát, saját nemzeti szuverenitását. Ezzel szemben a kelet-európai államok esete, amelyek ténylegesen erős szovjet hatás alatt voltak, már nehezebb kérdések. „A belarusz nép lassan ébred, 2020-ra érett meg az a gondolat, hogy Belarusz Európa kapuja lehetne, válaszvonal demokrácia és önkényuralom között” – fejtette ki Latushka, aki szerint a belarusz nép jelenleg azért szenved, mert nyugaton még mindig imperialista reálpolitika mentén gondolkodnak, ezért hullik Minszk Oroszország karjaiba, amikor nyugaton lenne a helye. Elmondta: a belaruszok harcolnak, azonban jelenleg beszűkülnek a lehetőségek, annak ellenére, hogy a belarusz ellenzék a ’90-es évek óta harcol. „Belaruszért nekünk kell megküzdeni, ahogyan a Szolidaritás tette Lengyelországban” – zárta felszólalását Latushka.

Lukasz Kaminski lengyel történész szerint nem Oroszország jelenleg Európa tragédiája, hanem az, hogy Európa elfeledte önmagam értékeit és értékrendjét és egyedül Közép-Kelet-Európa emlékszik a totalitárius rezsimekre. A posztszovjet időszakban a keleti határok elhúzódtak és Ukrajnát nyugaton hagyták – nem mozogtak ezek az országok, de a civilizációs határ igen és bár a hidegháború után volt három évtized béke a meghúzott befolyási körzetek miatt, 2023-ban ezt rúgta fel Putyin.

Adam Pleskaczynski, lengyel író és történész szerint a történelem sokat taníthat, de azt nem mondaná, hogy Közép-Kelet-Európának van külön DNS-e. Szerinte az első világháború előtt Európa nagyon megosztott volt, tele birodalmakkal, amelyek felosztották az érdek körzetetek, nem véve figyelembe a kis országok akaratát, létezését. „Európa 100 évig működött nagyhatalmak játszótereként” – mondta, majd kifejtette, hogy az első világháború után megváltozott minden, megszülettek a kis államok, kitörtek regionális háborúk, teljesen már történelmi perspektíva tárult elénk. Elmondta, hogy manapság az orosz-nem orosz konfliktus keletre tolódott, de nem eléggé, továbbra is fenyeget minket.

„A nemzetállam megjelenése előtt már jelentek meg olyan regionális államalakulatok, amelyek már képviseltek bizonyos közösségi értékeket” – mutatott rá Egry Gábor történész, aki az egyetlen magyar felszólalóként kifejtette, hogy az emberek demokráciát és szabadságot akarnak, ugyanakkor fontosak a társadalmi értékek mindezek mellett. A demokráciának a történelem során több fajtája is volt, legyen az liberális, szociál, vagy konzervatív – ez abból fakad, hogy a társadalmak nem homogének, ezért a demokrácia érdekében folyamatos dialógusra van szükség. „Még, ha vannak is jelek arra, hogy az autoriter vezetők visszatérhetnek, akkor is nagyon nehéz a demokrácia bástyáját lebontani, mert nyugati, európai értékeken alapszik a társadalom” – mondta, rámutatva, hogy például a technokrata társadalom is ugyanúgy autoriter csak más szempontból.