Back to top

Cikkek

Intézetünk szervezésében zajlik a lengyelországi hungarológusok második nagykonferenciája. A három napos rendezvényen nem csak szakmai megbeszélések, kulturális, irodalmi és történeti találkozók zajlottak, de a résztvevők megismerkedhettek diplomáciai protokoll, az üzleti etika titkaival is, sőt, még karaokeesten is részt vehettek.

30.11.2023

​​​​​​​A varsói államfői palotában rendezett ünnepségen Andrzej Duda hangsúlyozta: az új kabinet részben szakértőkből áll, és több mint a felét nők alkotják. "Ez egyben egy nagyon fiatal kabinet is" - mutatott rá, hozzátéve: a "nagy kihívások időszakát éljük", ezért éppen ilyen "energikus, megfelelő készségekkel rendelkező emberekre" van szükség. Az elnök megerősítette: Morawiecki tárgyalásokat folytat a parlamenti pártok támogatásának megszerzéséről a bizalmi szavazás előtt.

28.11.2023

Az új kormánynak az eskütételtől számítva 14 napja a többség megszerzésére. Az ellenzéki koalíció szintén közeledik a véglegesnek tekinthető névsor összeállításához.

27.11.2023

A Visegrádi Alap, Közép-Európa infrastruktúrájának és gazdaságának fejlesztése, a térség katonai biztonsága, energetikai együttműködés, gazdaság, az Európai Unió jövője, az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus – ezek voltak a fő témái a lengyel, a magyar, a cseh és a szlovák államfő szerdai prágai tárgyalásának.

23.11.2023

Az EB 5 milliárd euró előleg kifizetését javasolta az RRF alapból Lengyelországnak (0,5 milliárd euró támogatás és 4,5 milliárd euró hitel), amelyet azonban csak az Oroszországtól való függetlenséget célzó energetikai beruházásokra lehet fordítani.

23.11.2023

A Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete tisztelettel meghívja önt A volt keleti blokk országainak emlékezetpolitikája Lengyelország és Magyarország példáján című vitára, amely a Történelem Megálló program magyarországi megnyitójának része.

22.11.2023

A lengyel közrádió honlapján jelent meg péntek a cikk, amely a francia Observatoire du journalisme portál cikkére hivatkozva arról beszél, hogy a lengyel médiapiacot gyakorlatilag “felosztotta egymás közt a Soros-féle Media Development Investment Fund és a német Ringier Axel Springer.

20.11.2023
Zdjęcie ilustracyjne: TAKE SHARING OFFLINE

Cseh szenátorok egy csoportja olyan javaslattal állt elő, immár nem első alkalommal, amely a digitális eszközök kötelező használata alóli mentesüléshez való jogát, vagyis az offline életet és a készpénzes fizetés lehetőségét védené az alkotmány erejével.

19.11.2023

Megkezdődött az igazi tél lengyel földön, péntek óta Lengyelország déli részein több órája heves havazást regisztráltak. Fehér takaró borította be az ország közepét és északkeleti részét is.

18.11.2023

Az Oxford Economics szerint 4 év alatt (2019 negyedik negyedévétől) Lengyelországban volt a legnagyobb gazdasági növekedés az EU-ban (kb. 9%), megelőzve Bulgáriát, Dániát és Litvániát (kb. 8%). Csehország volt az egyetlen ország, ahol a GDP visszaesett ebben az időszakban (-2%). A statisztikai adatokból kiderült a zis, a harmadik negyedévében Lengyelországban volt a legnagyobb gazdasági növekedés az EU-ban (+1,4%).

17.11.2023

Meghalt szombaton Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter, kormányfőhelyettes, a TOP 09 párt egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségét 85 éves korában Bécsben érte a halál - jelentette a CTK hírügynökség vasárnap, vezető cseh politikusok reagálását is idézve.

14.11.2023

​​​​​​​A hétfői napon megkezdte a Harmadik Lengyel Köztársaság X. Szejmje és XI. Szenátusa - az első nap eseményei sötét képet festenek arról, milyen hangulatra számithatunk az elkövetkező időszakban.

14.11.2023

November 11., a legfontosabb állami ünnep alkalmából országszerte több tízezren ünnepelték 105. évfordulóját annak, hogy Lengyelország 123 év után államként is visszatért Európa térképére és kivívta függetlenségét.

13.11.2023

Túléli-e az új lengyel kormánykoalíció a teljes választási időszakot? Milyen kapcsolata lesz Lengyelországnak Csehországgal? Hogyan fog működni a V4 Robert Ficóval vagy Orbán Viktorral? Megpróbálja-e majd az új kormány újrahangolni a kapcsolatokat Ukrajnával?

09.11.2023

Nemcsak díjat adtak át, hanem értékes gondolatokat osztottak meg és emlékművet is avattak Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Waclaw Felczak Intézet szervezésében.

08.11.2023

Bénulás várható a legyel-ukrán határátkelőhelyeken. A fuvarozóknak elegük van a Bug túloldaláról érkező versenytársakból.

06.11.2023