Back to top
redakcja2 küldte be 24.04.2022 időpontban
Óriási sikerrel zárult a középiskolás történelmi verseny
Historia

Przemyslaw Czarnek lengyel oktatás- és tudományügyi miniszter átadta pénteken Varsóban a díjakat a Lengyelország-Magyarország - a barátság története elnevezésű, országos tanulmányi verseny nyerteseinek. A vetélkedőre az idén több, mint kétezer lengyel gimnazista jelentkezett – a dobogó mindhárom fokára St. Staszicról elnevezett gimnáziumok diákjai álltak.


A három, országos szintű győztes - a varsói Stanislaw Staszic gimnázium két, valamint a kelet-lengyelországi Hrubieszów gimnáziumának egy diákja - és mintegy ötven további jutalmazott tanuló ösztöndíjakat és tárgyi ajándékokat kapott. A fődíj ötezer zlotyt tett ki.

Czarnek miniszter a beszédében hangsúlyozta: ahhoz, hogy a történelem az élet tanítómestere legyen, meg kell ezt ismerni. "Ha nem okulunk a történelmi tapasztalatokból, ez olyan tragédiákhoz vezethet, mint amilyennek most Ukrajnában vagyunk tanúi" - fűzte hozzá a miniszter. Aláhúzta: szükség van a lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztésére, a  verseny résztvevői pedig hozzájárulnak ehhez.  

- Per aspera ad astra, a megpróbáltatásokon át a csillagokig, köszönöm nektek, fiatal lengyel polgárok és tanárok, osztályfőnökök, és gratulálok, hogy vettétek a bátorságot részt venni ezen a nehéz versenyen – fogalmazott a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója, Maciej Szymanowski. – Remélem, hamarosan nem csak Lengyelországban, hanem Magyarországon is folytathatjuk ezt a versenyt, ahol magyarul lehet majd jelentkezni a részvételre – tette hozzá Szymanowski igazgató.

Klaudia Guluk, a második helyezett gimnazista a dijátadón Fot. JAP


Óriási siker

- Amikor azt fontolgattuk, hogy melyik időszakot válasszuk, úgy tűnt számunkra, hogy ez egy nagyon érdekes időszak, tele politikai intrikákkal vagy dinasztikus házasságokkal. Remélem, nagyon tetszett a Piast-uralom megszűnésének, az Anjou-uralmának és a Jagellók uralmának kezdetének története – mondta Tomasz Zieliński (Jog és Igazságosság) országgyűlési képviselő, történész, a Lengyel-Magyar Országgyűlési Képviselőcsoport és a pályázat ötletgazdája.

A diákok egyetértettek abban, hogy a szervezőknek igazuk volt. – Óriási volt az érdeklődés a verseny iránt, és felülmúlta a legmerészebb várakozásainkat – mondta a Kurier.plus-nak Sławomir Skwarek (PiS), a lengyel-magyar parlamenti frakció tagja. – Mindannyiunkat meglepett a résztvevők száma. Hiszen ez egy nagyon speciális tudás két ország történetének egy szűk szakaszára vonatkozóan. Eközben 377 iskolából 2233 diák jelentkezett az ország összes vajdaságából. Ez óriási siker. A második szakaszba 406 diák jutott, akik közül 12 tartomány 52 nyertesét választották ki. A nyertesek mindegyike helyesen oldotta meg a kérdések több mint 90 százalékát versenyfeladatokat. A nyertesek munkái gyakorlatilag hibátlanok voltak – hangsúlyozta a pályázat kezdeményezője, Tomasz Zieliński (PiS) országgyűlési képviselő. A Lengyel-Magyar Országgyűlési Képviselőcsoport alelnöke reményét fejezte ki, hogy a következő években sor kerül a történelmi vetélkedőre, amely ezúttal valószínűleg a közös lengyel-magyar történelem egy másik korszakához kapcsolódik majd. 

- Nagyon érdekel a történelem, főleg a középkor. Szívesen olvasok könyveket erről az időszakról, a lakosság életkörülményeiről és az akkori politikai változásokról. Magyarország azért érdekelt, mert nemzeteink története szorosan összefügg egymással, és érdekesek a családi kötelékek a két ország trónján. A lengyelországi magyar uralom hatásai is jól láthatóak – mondta a Kurier.plus-nak adott interjújában Guluk Klaudia, a verseny második helyezettje. Tanára, Elżbieta Dąbrowska is örült tanítványa sikerének, akit a középkori lengyel-magyar kapcsolatok ismeretterjesztéséért, gyakran munkaidőn kívüli ismeretterjesztésért díjazott is a verseny szervezői. – Nehéz volt a verseny, mert a kérdések nagyon részletesek voltak, és nem csak alapismeretekkel kellett rendelkezni, hanem sok érdekességet is tudni kellett, amiről csak az olvasmánylista könyveit olvasva lehetett megtudni – tette hozzá Guluk Klaudia.


Łokietek Erzsébet


A versenyt, amelynek tiszteletbeli védnökségét a lengyel oktatási miniszter mellett Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet is vállalta, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet, valamint a lengyel Keleti Tanulmányok Intézete (ISW) szervezte a varsói parlament lengyel-magyar baráti tagozata kezdeményezésére.
A lengyel oktatási minisztériumban szervezett díjátadó ünnepségen részt vettek a budapesti Waclaw Felczak Alapítvány képviselői, köztük Karol Biernacki kuratóriumi elnök, Deák Gábor felügyelőbizottsági tag és Laurinyecz Imre igazgató.


Pénzjutalomban részesült a három legjobb tanuló felkészítő tanára: Elżbieta Dąbrowska és Kamil Domaradzki. Fénykép JAP