Back to top
redakcja2 küldte be 18.10.2019 időpontban
Közelebb a boldoggá avatáshoz az Ezredév Prímása
Historia

Október 2-án Ferenc pápa audiencián fogadta Angelo Becciu bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, és jóváhagyta az Isten szolgája Stefan Wyszyński varsói bíboros, prímás, érsek közbenjárásának tulajdonított csoda elismerését. A kihirdetés mérföldkő abban a folyamatban, amely 1989-ben indult, és hamarosan boldoggá avatással zárul.

 

A lengyel főpásztorok „örömmel és Isten iránti hálaadással” fogadták a hírt,  Stanisław Gądecki poznańi érsek, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia elnöke így nyilatkozott a bejelentésről: „Nagy ünnep ez a lengyel egyház számára. Hálásak vagyunk a pápának, hogy jóváhagyta a Stefan Wyszyński bíboros közbenjárásának tulajdonított csodát. Örülünk, hogy hamarosan sok kerül az »ezredév prímásának« boldoggá avatására.” A csoda egy tizenkilenc éves lánnyal történt, aki 1988-ban gyógyíthatatlan pajzsmirigyrákban szenvedett. Isten szolgája Wyszyński bíboros közbenjárására gyógyult meg 1989-ben, és az azóta eltelt harminc évben a rákbetegség tünetei nem mutatkoztak nála. A lengyel püspökök szerint hamarosan várható egy szentszéki közlemény, mely megjelöli a bíboros boldoggá avatásának helyét és időpontját.

 

Ki volt Stefan Wyszyński?

A történelem viharaiban többször leigázott, mindenétől megfosztott lengyelség megmaradásának legfőbb záloga, identitásának alapja évszázadokon keresztül a kereszténység, és ennek legerősebb letéteményese, a katolikus egyház volt. Így volt ez a svéd áradat idején csakúgy, mint a felosztások évtizedeiben, vagy a XX. század totalitárius rendszereiben.

Stefan Wyszyński bíboros a kommunizmus sötét éveiben testesítette meg egyszerre a nemzeti öntudatot, a keresztény elhivatottságot és a szocialista rendszerrel szembeni józan, kompromisszumkereső fellépést. Személyisége és tettei révén a múlt század legjelentősebb hatású lengyel katolikus főpapjává emelkedett a pápává választott Karol Wojtyła krakkói érsek mellett.

 

A kezdetek

1901. augusztus 3-án az akkori cári Oroszország területén fekvő igen szegény kelet-mazóviai falucskában, Zuzelában született Stanisław Wyszyński templomi orgonista és Julianna Karp második gyermekeként. Édesanyját nagyon korán, kilenc évesen veszítette el. 1911-től Varsóban kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, majd jelentkezett a papi szemináriumba, melynek elvégzését követően 1924-ben szentelték pappá.

Első, szolgálatban eltöltött éveiben beiratkozott a Lublini Katolikus Egyetem Jogi, Kánonjogi-és Közigazgatási Karára, amit 1929-ben fejezett be. Társadalmi, szociális problémákra fogékony lelkészként tevékeny szerepet vállalt egy katolikus folyóirat szerkesztésében, majd oktatásra adta a fejét: 1932-től a włocławeki papi szeminárium tanára lett. Bekapcsolódott az Actio Catholica és a Katolikus Szakszervezetek munkájába (1930–1939). Közben a prímási Társadalmi Tanácsnak tagjává avanzsált és megírta A kommunizmussal folytatott harc katolikus programja című könyvét is

„Akaratunk ellenére hősök nemzedéke vagyunk. A XX. század félszázada során évtizedeket töltöttünk fegyverzajban. Állig felfegyverzett embereket láttunk, ahogy megtöltik a lövészárkokat, a mi zenénk az ágyúdörgés, a bombázás, a gépfegyverzaj. Halott katonák ezreit láttuk, óriások, diktárotok, autokraták, kényurak halálát éltük át. Úgy váltották egymást a szemünk előtt a kormányok, ahogy a levelek a fákon. (…) Egy fegyveres ember nem ébreszt bennünk sem félelemet, sem tiszteletet. Mi több, hősiesebbnek tűnik számunka egy fegyvertelen ember, mint egy fegyveres. Abiciamini opera tenebrarum et induamini arma lucis ( Vessétek el a sötétség munkáit, és vegyétek kézbe a fény páncélját)”

 

A második világháború alatt Wyszyński részt vett a földalatti lengyel oktatás és iskolahálózat működtetésében, s elsősorban egyetemistáknak tartott előadásokat. Kapcsolatba került a Honi Hadsereggel, Radwan álnéven tábori és kórházi lelkész volt a híres Kampinos Csoportnál, és a felkelők kórházában, Laskiban. Ő maga sosem beszélt erről, de több beszámoló is van arról, hogy annak ellenére, hogy maga is bújkálni kényszerült a náci megszállás idején, részt vállalt üldözött zsidók megsegítésében is.

 

1945 után

A második világégést követően, bár volt rá lehetősége, nem hagyta el a rábízott nyájat, nem választotta a könnyebbik utat, nem távozott Nyugatra, hanem visszatért Włocławekbe, ahol megkezdte a papi szeminárium újjászervezését. Kisvártatva a szeminárium rektora lett.

Ekkor már láthatta, milyen sors vár a papságra a kommunisták előretörésével. 1945-ben a lengyel ideiglenes kormány egyoldalúan felmondta a Vatikánnal meglévő 1925-ben megkötött egyezményt. Megindult a szovjet típusú diktatúrába való átfordulás, megkezdődtek az államosítások, elindultak a koncepciós perek, tízezreket hurcoltak szibériai haláltáborokba, és mindennapossá váltak a katolikus egyház elleni atrocitások. Papok tucatjait fogták perbe, számos szerzetesrendet függesztettek föl, az egyházi iskolákat (néhány kivételtől eltekintve) szédületes sebességgel államosították, vagy zárták be.

1946. márciusában XII. Piusz pápa lublini püspökké nevezte ki Wyszyńskit, májusban pedig a szalézi August Hlond bíboros, Varsó és Gniezno érseke, Lengyelország prímása szentelte fel. Hlond bíboros halálát követően pedig 1948. novemberében Varsó és Gniezno érsekeként követte az elhunyt főpapot a metropolitai székben. Ezzel Lengyelország prímásaként gyakorlatban a Lengyel Katolikus Egyház vezetőjévé vált.

 

Rabságban

A háború után kiépülő szocialista lengyel állammal szemben Wyszyński a rugalmas, kompromisszumra törő, de folyamatos és kitartó ellenállás híve volt. Párbeszédet kezdeményezett a hatalommal, és 1950 áprilisában aláírta a Lengyel Katolikus Egyház részéről az állammal való modus vivendi megállapodást.

A kommunista kormányzat persze nem tartotta be az egyezséget. Noha Wyszyński felemelte szavát az állami szószegés miatt, kiállt a koncepciós perben elítélt Czesław Kaczmarek kielcei püspök mellett, továbbá elutasította, hogy a papság államesküt tegyen, egészen 1953-ig sikerült elkerülnie a prímásnak a kommunista hatalom mindenkire lesújtó öklét. Az év őszén azonban végül letartóztatták.

Az ország különböző kolostoraiban, börtöneiben mindenkitől szigorúan elkülönítve fogva tartották a legszigorúbb felügyelet alatt. A kommunista pribékek a legválogatottabb módszerekkel kínozták a főpapot, sokszor napokon át tartottak a brutális kínvallatások. Vallatótisztjének egy alkalommal, miután egy teljes hétre magánzárkába rakatta, ahonnan még sétálni sem engedték ki, a következőket mondta: „Azt gondolja, hogyha túléltem a nácik kegyetlenkedéseit, a bujkálást, és az éhezést, majd most kifog rajtam egy hét magánzárka?”

A fogság azonban megviselte az egészségét. Betegeskedésére tekintettel a püspöki kar elérte, hogy Wyszyńskit a Kelet-Beszkidekben lévő Komańczába szállítsák a nazarénus nővérek egyik kolostorába, ahonnan 1956. október 28-án térhetett haza Varsóba.

Hazatérte után kész volt kompromisszumra lépni a Władysław Gomułka elsőtitkár (1956–1970) fémjelezte új szocialista vezetéssel, ugyanakkor a kommunista párt átmeneti meggyengülését is igyekezett kihasználni. 1956 decemberében az állam és az egyház közötti újabb megállapodás visszaállította Lengyelországban az önkéntes vallásoktatást az iskolákban, továbbá engedélyezték a börtönökben és a kórházakban a lelkészi tevékenységet.

1966-ban ünnepelte a lengyelség a kereszténység felvételének ezredik évfordulóját, amelynek ünnepségeit a prímásfelügyelte. Bár a lengyel vallásosság felszámolására tett pártállami kísérlet zsákutcába futott, annyit azért sikerült megakadályozni, hogy VI. Pál pápa az ünnepségek idejére Lengyelországba látogasson. A lengyel millennium keretében országjáró körútján mindenütt tömegek fogadták Wyszyńskit, s gyakran „A nemzet az egyházzal”, „Polonia Semper Fidelis” és „Deo et Patria” feliratú transzparensekkel üdvözölték a prímást. Hatalmas tekintélye miatt Gomułka utódai is mérsékeltebb egyházpolitikát voltak kénytelenek folytatni. A második vatikáni zsinaton a lengyel főpapok nagy számban tudtak részt venni, a lengyel bíborosok közül azonban egyedül Stefan Wyszyński volt ott az összes szekcióban.

”Vállaljatok felelősséget a társadalmi és erkölcsi rendért, a gondolatok és érzelmek rendjéért, legyetek felelősek a felvállalt kötelezettségek iránt, a hely iránt, amelyet elfoglaltok a hazátokban, a nemzetetekben, az államban, és a szakmai életetekben. Ez az út vezet a nagysághoz. (…) Nemcsak az inkompetencia, de a kompetens, képzett, feladatukat pontosan ismerő emberek restsége, tisztességtelensége vezethet hazánk rettenetes katasztrófájához.”

 

A lengyel bíboros egyébként mind a négy, a bíborossága idején sorra kerülő pápaválasztó konklávén jelen volt, 1963-ban pedig egyetlen bíboros volt a keleti blokkból, aki jelen lehetett a Vatikánban. Az 1978-as második – októberi – konklávén választották Róma püspökévé Karol Wojtyła bíborost.

 

Wyszyński és Wojtyła

A megfontolt és nagy egyházkormányzati tapasztalattal rendelkező Wyszyński és az energikus, tettre kész Wojtyła érsek a kezdetektől fogva támogatta egymást. Kapcsolatukat atyai-fiúi barátság és kölcsönös megbecsülés jellemezte. Összekötötte őket a hit Istenben, Mária tisztelete és a rendszer ismerete, ami véleményük szerint rontotta, nem pedig szolgálta a lengyeleket. Mivel Wojtyła a prímás legközelebbi munkatársai közé tartozott, a Lengyel Népköztársaság hatóságai igyekeztek éket verni közéjük. Szerették volna kihasználni a valahol természetes véleménykülönbséget a ún. nyitott egyház melletti laikus kereszténydemokrata-nemzeti közeg (a Więź folyóirat köre, a krakkói KIK-klub) és a Lengyel Püspöki Konferencia vezetősége között. Ez azonban sosem sikerült: ha esetenként a fiatalabb főpap másképp is vélekedett egy-egy kérdésben, a prímás tekintélyét mindig tiszteletben tartotta.

Amikor a konklávé 1978. október 16-án pápává választotta Wojtyłát, meglepetést okozott mind az érintett, mind pedig a világegyház számára, az egész keleti blokk vezetése, különösen a lengyel elvtársak számára pedig valóságos sokkot jelentett. A lengyel egyházfő eldöntötte a kommunizmus sorsát, és megelőlegezte a rendszerváltást.

A emlékezetes tiszteletadás alatt – amit később a Lublini Katolikus Egyetem udvaron álló emlékművön örökítettek meg – a pápa felállt a trónjáról, hogy felemelje a térdeléséből a 78 éves Stefan Wyszyński bíborost, és kezet csókoljon neki. „Mélyen Tisztelt és szeretett Prímás Atya, engedd meg, hogy kerek-perec kimondjam azt, amit gondolok. Nem került volna Péter trónjára az a lengyel pápa, aki ma teli istenféléssel, de bizalommal is, ne kezdené feladatai végrehajtását, ha nem lenne a Te hited, amely nem hátrált meg a börtön és szenvedés előtt, nem lenne a hősi reményed és határtalan szereteted az egész anyaszentegyház iránt, nem lenne a częstochowai Jasna Góra és az egyháznak ama teljes történelmi korszaka hazánkban, amely püspöki és prímási szolgálatoddal volt összefüggésben” – szólt az október 22-én elé hódolatra járuló Wyszyńskihez az új pápa, miután felkelt trónjáról és kezet csókolt a prímásnak.

Fél évvel később, 1979. június 2-án, II. János Pál leszállt a varsói Okęcie repülőtéren, és megcsókolta a hazai földet. „Lengyelország nagy napjai ma kezdődnek” jegyezte be a feljegyzéseibe Lengyelország prímása. Még a magukat kommunistáknak vallók között is szép számmal akadtak olyanok, akiket büszkeséggel töltött el, hogy honfitársuk került Szent Péter örökébe, így az apostoli látogatás országos népünnepéllyé vált Lengyelországban, ahol korosztálytól és világlátástól függetlenül, ujjongó tömegek fogadták a lengyel pápát.

 

A rendszerváltás küszöbén

Élete vége felé Wyszyński bíboros már megkerülhetetlen igazodási pont maradt a lengyel társadalom számára, akinek szavai iránymutatást jelentettek a nemzet számára, személye pedig garanciát jelentett az uralmon lévők és az alárendeltek közötti modus vivendire. Ezt kihasználva közvetítő szerepet vállalt az állam és a Szolidaritás között, kijelentette, hogy a Lech Wałęsa-féle mozgalom nem fenyegeti a fennálló társadalmi vagy politikai rendszert.

Május 13-án, a török-bolgár-szovjet titkosszolgálati hátterű merényletben, amikor a Mehmet Ali Ağca által rálőtt II. János Pál pápára a Szent Péter téren, a súlyos beteg Wyszyński prímás imáiban a saját életét ajánlotta fel az Úrnak a sebesült pápá életéért.

Végül életének 80. évében, 1981. május 28-án rákbetegségben hunyt el.

 

Emlékezete

„Amikor 1978 október 16-án a konklávé megválasztott engem, Wyszyński azt mondta nekem:  »Az új pápa feladata lesz, hogy bevezesse az Egyházat a Harmadik Évezredbe. Nem tudom, pontosan idézem-e a mondatot, de az értelme egészen biztosan ez volt. Ő mondta ki ezeket a szavakat, aki úgy vonult be a történelembe, mint az Ezredév Prímása. Rendkívüli prímás volt, tanúja voltam küldetésének, hősies küzdelmének és győzelmének.  – emlékezett rá II. János Pál.

A bíboros nyughelye ma a varsói Szent János katedrális sírkamrájában található. Lengyelország mindmáig emlékezetében őrzi az Évezred prímásának alakját: halála után a világhírű zeneszerző, Krzysztof Penderecki rekviemet komponált a tiszteletére, illetve a rendszerváltoztatást követően egyetem vette fel a prímás nevét a lengyel fővárosban.

Emlékének megőrzésére Magyarországon, Óbudán a lengyel és a magyar állam-, illetve egyház képviselőinek jelenlétében a Boldog Jerzy Popieluszko emlékparkban fát ültettek 2016-ban. A budapesti közgyűlés nem sokkal később arról is döntött, hogy a Testvérhegy északi részén, különböző fűszerekről, elnevezett új utcák mellett Stefan Wyszyński nevét is utca viselje a III. kerületben.

Számos film is készült Stefan Wyszyński életéről – közülük az egyik magyar felirattal is elérhető itt.

Forrás: ujkor.hu, latoszogblog.hu, obuda.hu