Back to top
Marcin Bąk küldte be 24.04.2019 időpontban
Az IMF elismeri a magyar gazdaság erejét

A magyar gazdaság idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal nőhet a tavalyi 4,9 százalék után az IMF honlapján megjelent, Világgazdasági kilátások, 2019. április (World Economic Outlook, April 2019) című tanulmány szerint.

A novemberben közzétett európai regionális gazdasági előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal emelték a Valutaalap elemzői.

Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,8 százalék után idén 3,2 százalékra gyorsulhat, jövőre pedig 3,1 százalék lehet, a tavaly októberben közzétett őszi világgazdasági prognózishoz képest a fogyasztói árak emelkedésének idei várható értékét 0,1 százalékponttal emelték a valutaalap szakértői.

Októberhez képest jelentősen csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét az elemzők.

A friss előrejelzés szerint a többlet idén 0,5 százalék, 2020-ban pedig 0,6 százalék lehet a 2018-ban mért 0,5 százalék után. Az októberi prognózisban 2018-ra még 2,3 százalékot vártak, az idei évre pedig 2,1 százalékot jósoltak.

A munkanélküliségi ráta idén 3,5 százalékra, jövőre pedig 3,4 százalékra csökkenhet a tavalyi 3,7 százalék után.

Októberhez képest nem változott az idei előrejelzés.

Több nemzetközi szervezet is javította a Magyarországra vonatkozó növekedési prognózisát

A Nemzetközi Valutaalap az elmúlt négy évben immár a hetedik alkalommal módosította felfelé a Magyarországra vonatkozó várakozását, ahogyan a többi nemzetközi szervezet - például az Európai Unió és az OECD - is javította a Magyarországra vonatkozó növekedési prognózisát - közölte a Pénzügyminisztérium.

Źródło: Origo