Back to top
redakcja2 küldte be 11.04.2024 időpontban
Biztonság, védelem, együttműködés – Háromtenger csúcstalálkozó Vilniusban
Polityka

A régió biztonsága, beleértve a védelmi kiadások növelésére irányuló elnöki kezdeményezést, a három ország közötti közlekedési együttműködés megerősítése és a transzatlanti kapcsolatok fejlesztése volt a 9. Háromtenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának témája. A Vilniusban zajló találkozón Duda elnök ismét a védelmi költségek növelésére szólított fel.

"Az európai egység szempontjából rendkívül fontosnak tartom megerősíteni, hogy az Európai Unió nem fél önmagától, és a NATO nem fél a saját szabályaitól" - fogalmazott az ukrán államfő az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint. Hangsúlyozta: minden demokratikus európai nemzet, amely osztja és védi Európa és az euroatlanti térség közös értékeit, megérdemli, hogy az EU és a NATO tagja legyen. "Ezt a tényt pedig valós tettekkel kell megerősíteni. Júniusban el is jön az ideje, amikor helyénvaló döntés lesz ténylegesen megkezdeni a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról az Európai Unióhoz" - mondta. Úgy vélte, hogy erre magának Európának van szüksége annak érdekében, hogy megmutassa erejét. Hangsúlyozta azt is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök felé sem az unió, sem a NATO nem mutathat gyengeséget. "Putyin valóban el akarja elpusztítani Ukrajnát, utána pedig meghódítani Oroszország összes többi szomszédját. Az életünknek, a biztonságunknak egyszerűen nincs alternatívája, és ezért nincs reális alternatívája annak sem, hogy Ukrajnát meghívják a NATO-ba" - mondta az elnök.
Zelenszkij ismételten sürgette, hogy a szövetséges országok küldjenek légvédelmi eszközöket Ukrajnának, amelyekre - mint mondta - azért van szükség, hogy megvédjék a városokat az állandó orosz támadásoktól. Azt kérte, hogy idén minden potenciált összpontosítsanak "Ukrajna és minden, Oroszországgal határos nemzet függetlenségének védelmére", mivel Moszkva fenyegetései "az egész területet érintik Európától Kazahsztánig".

Zelenszkij Oroszország szerda éjszakai támadására utalva külön is felszólította országa szövetségeseit, hogy gyorsítsák fel az ukrán légvédelem megerősítését. "Putyin már harmadik éve próbálja tönkretenni az energiaszektorunkat" - szögezte le.

Kitért arra is , hogy Ukrajna most már gyárt több olyan haditechnikai eszközt, drónokat és lőszereket, amelyeket az Oroszország által indított háború előtt nem állított elő, saját fegyvergyártásához azonban külső finanszírozásra van szüksége.

A sajtótájékoztatón Andrzej Duda lengyel államfő kijelentette, hogy az Ukrajnában történt orosz invázió arra ösztönzi a régió országait, hogy a háromoldalú kezdeményezés keretében elmélyítsék együttműködésüket. - A Kremlben uralkodó neoimperialista rezsim egyértelműen kinyilvánította akaratát, hogy újraépítse az orosz befolyási övezetet Közép-Európában, hogy meggyengíti, megfélemlíti és leigázza térségünk országait. Hogy ez ellen fellépjünk, együtt kell cselekednünk" - mondta. Mint hozzátette, az orosz imperializmussal szembeni hatékony szembenállás "szolidáris elkötelezettséget és a terhek és felelősségek igazságos elosztását követeli meg". Andrzej Duda emlékeztetett arra, hogy washingtoni látogatása során kezdeményezte az észak-atlanti szövetség államai védelmi kiadásainak minimális küszöbértékének meghatározását: A növekvő fenyegetettségre való tekintettel ennek már nem az éves GDP 2%-ának, hanem 3%-ának kellene lennie. Egy amerikai szakértő még a "három tenger - a védelmi kiadások három százaléka" kifejezést is megalkotta. Meggyőződésem, hogy ez találóan utal a térségünk országai előtt álló kihívás lényegére" - mutatott rá Andrzej Duda.

Közép- és Kelet-Európa versenyképessége közös ügyünk. Megerősítettük kapcsolatainkat, és elfogadtuk közös nyilatkozatunkat a litván, román, lengyel, bolgár, osztrák, észt, cseh, lett, görög, szlovák, horvát és szlovén államok képviselőivel a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján. – írta facebook-oldalán Sulyok Tamás magyar államfő. A köztársasági elnök Zelenszkij ukrán elnökkel is folytatott megbeszélését. Kijelentette, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius segítéséért. A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút, így Magyarország továbbra is a mielőbbi tűzszünetben és a fenntartható, igazságos béke létrejöttében érdekelt, a legfontosabb cél az európai kontinens biztonságának garantálása.

A köztársasági elnök felhívta ukrán partnere figyelmét a Kárpátalján élő magyar kisebbség szerzett jogai mielőbbi visszaállításának fontosságára, és garantálására – írta az MTI közleménye. Sulyok Tamás kijelentette: jogászemberként úgy véli, egyszerűen vissza kell térni a korábbi állapotokhoz, és vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető, szerzett jogokat. A találkozón mindketten kifejezték elkötelezettségüket a párbeszéd és konstruktív tárgyalások folytatása mellett – áll a közleményben.

 

Boritókép: Kancelaria Prezydenta RP