Back to top
redakcja2 küldte be 27.11.2023 időpontban
Hétfőn esküt tesz Morawiecki kormánya
Polityka

Az új kormánynak az eskütételtől számítva 14 napja a többség megszerzésére. Az ellenzéki koalíció szintén közeledik a véglegesnek tekinthető névsor összeállításához.

A választásokon legtöbb szavazatott szerzett, ugyanakkor többséggel nem rendelkező, Jog és Igazságosság (PiS) vezette koalíció új kabinetjének összetételét a jövő hét elején mutatja be a kijelölt miniszterelnök. Mateusz Morawiecki a Lengyel Ügyek Koalíciójának nevezett, általa épített politikai szövetség összetételét – amely az első nyilatkozatok szerint főként kevéssé ismert szakértőkből áll - hétfőn tárják  a nyilvánosság elé.

Sajtóhírek szerint a PiS képviselői mind nyíltan, mind a színfalak mögött több part, köztük a Parasztpárt (PSL) és a Konföderáció képviselőivel is tárgyaltak az együttműködésről.

Eközben a Donald Tusk vezette ellenzéki tabor is közeledik a kormányalakítási tárgyalások lezárásához. A napvilágot látott lista a következőkképp néz ki:

Donald Tusk (KO) – miniszterelnök
Władysław Kosiniak-Kamysz (PSL) – miniszterelnök-helyettes, honvédelmi miniszter
Krzysztof Gawkowski (Baloldal) - miniszterelnök-helyettes, digitalizálási miniszter
Adam Bodnár (KO) – igazságügyi miniszter
Radosław Sikorski (KO) – külügyminiszter
Adam Szłapka (KO) – Európai Uniós ügyekért felelős miniszter
Marcin Kierwiński (KO) – belügyi- és közigazgatási miniszter
Tomasz Siemoniak (KO) – a speciális szolgálatok koordinátora
Bartłomiej Sienkiewicz (KO) – kulturális és nemzeti örökségügyi miniszter
Andrzej Domański (KO) – pénzügyminiszter
Borys Budka (KO) – az állami vagyon miniszter
Sławomir Nitras (KO) – sport- és idegenforgalmi miniszter
Izabela Leszczyna (KO) – egészségügyi miniszter
Dariusz Klimczak (PSL) - infrastrukturális miniszter
Krzysztof Hetman (PSL) – fejlesztési és technológiai miniszter
Czesław Siekierski (PSL) – mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter
Paulina Hennig-Kloska (Lengyelország 2050) – klíma- és környezetvédelmi miniszter
Katarzyna Pełczyńska-Nałęcz (Lengyelország 2050) – pénzügyminiszter és regionális politika
Agnieszka Dziemianowicz-Bąk (baloldal) – család- és szociálpolitikai miniszter

A tudományos és felsőoktatási tárca egyelőre gazdátlannak tűnik, a a posztra a Baloldal képviselője esélyes. A napokban megjelent cikkek szerint bár a Baloldal a teljes oktatást magának szerette volna, amelynek azonban a Harmadik Út feküdt keresztbe. Ezért született a konpromisszum, amelynek értelmében a közoktatás, Barbara Nowacka (KO) irányítása alá kerül.

Borítókép: 

Martin Vorel