Back to top
redakcja2 küldte be 18.10.2023 időpontban
Mit adtak Ukrajnának a lengyelek?
Wojsko

Még a választási kampány idején 2023. szeptember 20-án Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Lengyelország nem szállít több fegyvert Ukrajnának, mely állitást utána többször is korrigáltak. Érdemes megvizsgálnunk, hogy nyílt források alapján milyen katonai eszközöket adott 2022. február 24. után egészen mostanáig Varsó Kijevnek, hogy ily módon is segítse az ukrán hadseregnek az orosz agresszió elleni küzdelmét.

Jelen állás szerint, ha csak az átadott katonai felszerelések pénzbeli értékét nézzük, akkor Lengyelország a hatodik legjelentősebb támogatója Ukrajnának, az USA, Németország, az Egyesült Királyság, Norvégia és Dánia után. A lengyelek által átadott eszközök ára kb. 3 milliárd euróra becsülhető és ezzel az összeggel messze lehagyják például Franciaországot.

Lengyelország az első között ajánlott fel posztszovjet harckocsikat Ukrajna számára, nevesen T-72M-eseket és az azokból a lengyel hadiipar által kifejlesztett, 1995-ben hadrendbe állított PT-91-seket. Varsó a modern harckocsik terén is kiemelt támogatónak bizonyult. Elsőként hozott döntést arról 2023 elején, hogy Leopard 2-eseket küld Ukrajnának. Ennek a döntésnek komoly hatása volt, hiszen ezután sorra érkeztek a felajánlások számos más, a Leopard 2 különböző variánsait hadrendben tartó országtól, így például Németországtól, Kanadától és Dániától. Fontos megjegyeznünk azonban, hogy Lengyelország csupán Leopard 2A4-esei közül adott át néhányat, modernebb Leopard 2A5-öseiből egyet sem juttatott Ukrajnának.

 

Harckocsi típusa

Lengyelország által 2021-ben hadrendben tartott (darab)

Ukrajnának átadott (darab)

Az átadott mennyiség aránya az összes hadrendben tartotthoz képest (százalék)

T-72

318

250+

78,6+

PT-91

232

60

25,9

Leopard 2A4

126

14

11,1

Lengyelország posztszovjet BMP-1-es és modern, saját fejlesztésű Rosomak páncélozott gyalogsági harcjárműveket is küldött Ukrajnának. Utóbbiból Varsó a lengyel hadsereg hadrendjében lévő eszközök több mint felét adta át Kijevnek. Más páncélozott járműveket is küldött Lengyelország: saját gyártású AMZ Dzik-2 gyalogsági szállítójárműveket és LPG WDSz parancsnoki autókat. Azt, hogy ebből a két típusból mennyit bocsátott Varsó az ukránok rendelkezésére, nyílt forrásokból nem lehet megállapítani.

 

Gyalogsági harcjármű típusa

Lengyelország által 2021-ben hadrendben tartott (darab)

Ukrajnának átadott (darab)

Az átadott mennyiség aránya az összes hadrendben tartotthoz képest (százalék)

BMP-1

1 252

142+

11,3+

Rosomak

359

200

55,7

 

Az ukrán tüzérség is jelentős lengyel támogatást kapott. Varsó saját fejlesztésű 120 mm-es M120-as Rak önjáró aknavetőinek, posztszovjet 122 mm-es 2S1 Gvozdika és szintén saját fejlesztésű 155 mm-es AHS Krab önjáró lövegeinek egy részét adta át Kijevnek – utóbbiból gyakorlatilag az összes hadrendben lévőt. Erre azért kerülhetett sor, mert a lengyel hadsereg folyamatosan kapja a hazai gyártósorokról az új Krabokat, illetve 2022 nyarán a lengyel kormány nagyszámú dél-koreai 155 mm-es K9 Thunder önjáró löveget is vásárolt, melyek első példányai már tavaly decemberben be is érkeztek. Ukrajna azonban nem kapott Varsótól a lengyel szolgálatba állított K9-esekből és a Lengyelország által korábban rendszeresített cseh gyártmányú 152 mm-es M-77 Dana önjáró lövegekből sem. Az ukrán tüzérséget erősítendő azonban Varsó néhány 120 mm-es BM-21 Grad rakétavetőt is küldött Kijevnek.

 

Tüzérségi eszköz típusa

Lengyelország által 2021-ben hadrendben tartott (darab)

Ukrajnának átadott (darab)

Az átadott mennyiség aránya az összes hadrendben tartotthoz képest (százalék)

120 mm-es M120 Rak önjáró aknavető

82

24+

29,2+

122 mm-es 2S1 Gvozdika önjáró löveg

227

20+

8,8+

155 mm-es AHS Krab önjáró löveg

72

72

100

120 mm-es BM-21 Grad rakétavető

75

20+

26,7+

Mint az köztudott, a drónok kiemelt szerepet játszanak a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusban. Lengyelország számtalan ilyen eszközt bocsátott Ukrajna rendelkezésére. Ezek közül elsősorban a WB Electronics FlyEyes felderítő drónok érdemelnek említést, az elküldött mennyiség azonban nem ismert. Ezenkívül a lengyel polgárok céladományaiból egy Bayrakter TB2-es eszköz beszerzésére és Kijevnek való átadására is sor került.

Az ukrán hadsereg légvédelmi képességéinek fokozása végett a lengyelek jelentős számú légvédelmi eszközt is Ukrajna rendelkezésére bocsátottak. Ezek a következők: 260 db. PPZR Piorun hordozható légvédelmi platform, AZP S-60-as légvédelmi ágyúk, ZSU-23-4 Shilkas önjáró légvédelmi ágyúk, valamint S-125 Newa SC, 9K33 Osa-AK(M), illetve Osa-AKM-P1 Żądło rendszerek.

2023 tavaszán légi harcjárműveket is adott át Varsó Kijevnek: posztszovjet MiG-29-es vadászgépeket és ugyancsak posztszovjet Mi-24-es támadó helikoptereket. Szintén az ukrán légierő képeségeinek fokozása végett 100 db. Su-27-esekre és MiG-29-esekre szerelhető R-73-as levegő-levegő rakétát is juttatott Lengyelország keleti szomszédjának. Annak ellenére azonban, hogy számos NATO tagállam ígéretet tett Ukrajnának F-16-os vadászgépek szállítására és a lengyel légierő egyébként jelentős számú (48 darab) ilyen típussal rendelkezik, Varsó elzárkózott attól, hogy F-16-osaiból adjon Kijevnek.

 

Légi harcjármű típusa

Lengyelország által 2021-ben hadrendben tartott (darab)

Ukrajnának átadott (darab)

Az átadott mennyiség aránya az összes hadrendben tartotthoz képest (százalék)

MiG-29-es vadászgép

28

14

50

Mi-24-es támadó helikopter

28

14

50

A könnyűfegyverzet terén nyújtott lengyel támogatás a következőképpen fest: 100 db. 60 mm-es LMP-2017es könnyű aknavető, UKM-2000P-es géppuskák, RPG-40-es gránátvetők, RPG-76-os páncéltörők, ZMT WKW 50-es páncéltörő puskák és számos gépkarabély (Kbk wz.1988-asok, Kbk AKMS-esek és FB MSBS Grot C16A1/2-esek).

Az ukrán katonai logisztika megerősítése végett Star 266 és Jelcz P882 D53 típusú katonai teherautókat is küldtek a lengyelek. A lőszerszállításban és élen járt Varsó: nagy mennyiségű gyalogsági, tüzérségi és harckocsi muníciót jutatott Kijevnek. Végezetül pedig 42 000 darab WZ 2005-ös sisakot is adtak az ukránoknak még 2022 februárjában.

Fontos megemlítenünk, hogy Morawiecki szeptember 20-án tett nyilatkozatában csak a fegyverszállítások leállítását említette, Lengyelország továbbra is tervez szállítani lőszereket, katonai járművekhez való alkatrészeket és nem halálos katonai eszközöket Kijevnek.

Újhelyi János Ábel

Címlapfotó: PAP/Darek Delmanowicz