2023. szeptember 22-én örökre eltávozott az író, újságíró, publicista és műfordító, Tadeusz Árpád Olszański.
Fotó: PAP/Piotr Nowak
1929. augusztus 28-án született a galíciai Stanisławówban lengyel apa, Tadeusz Olszański és magyar anya, Siménfalvy Katalin (Katinka) fiaként. A második világháború idején, 1943 őszén a család Magyarországra menekült, Tadeusz a híres balatonboglári lengyel gimnázium diákja volt.
Visszaköltözésük után Tadeusz életében új szakasz kezdődött. Opoléban, ahol a család a háború után letelepedett, leérettségizett, majd 1952-ben a Varsói Egyetem Újságírói Karán szerzett diplomát. Újságíróként dolgozott, elsősorban Magyarországra és a sportra specializálódott. Az 1960-as években a "Sztandar Młodych" szerkesztőségében a sportosztályt vezette. Később a "Sportowiec", a Lengyel Televízió és az Országos Kiadóhivatal szerkesztőségében dolgozott. Együttműködött a "Dookoła Świat", "Boks", "Perspektywy", "Szpilek", "Zdrowie", "Gentleman" és "Uroda" szerkesztőségeivel. Sportújságíróként sokszor tudósított az olimpiai játékokról. Olszański riportjai a játékokról tele voltak rendkívül érdekes információkkal, amelyek Nurmi, Kusociński, Owens és Carl Lewis kiemelkedő olimpikonjainak karrierjét és tragédiáit írták le, amelyeket "Az olimpia személyes története" című könyvében írt meg.
Ő volt a Fair Play versenyek ötletgazdája. Az első győztes 1963-ban Zbigniew Pietrzykowski ökölvívó volt. Az ötlet olyan népszerűvé vált, hogy azóta a Lengyel Olimpiai Bizottság minden évben kiosztja a Fair Play díjakat. A promóciós kampány világszerte népszerűvé vált. Olszański megkapta az UNESCO Fair Play díját a "Czysta gra" (Tiszta játék, 1988) című könyvéért.
Olszański másik nagy szenvedélye a magyar irodalom volt, több mint negyven regényt és drámát fordított le, köztük a Pál utcai fiúkat és Nyiszli Miklós „ Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban c. kötetét.
1986-tól a budapesti Lengyel Kulturális Központ igazgatóhelyettese, 1988-tól 1990-ig igazgatója volt. A magyar nemzet, kultúra és konyha iránti rajongását a „Nobel díjat a paprikának” című kulináris kalauzban írta le. 1990–1994 között a Lengyel Rádió és Televízió tudósítójaként dolgozott Magyarországon és Jugoszláviában, majd élete végéig a „Polityka” hetilap rovatvezetője volt.
2008-ban adta ki visszaemlékezéseit „Kresy kresów. Stanisławów" címmel, amely a Stanisławówban töltött gyermekkor időszakát öleli fel.
Számos hazai és külföldi díjban, kitüntetésben részesült. Utolsó, 2022-ben megjelent "Megtörtént, elmúlt, emlékszem" című könyvében ezt írta: "Az írásért és az írásért éltem. Újságíró voltam, nemcsak sportújságíró, és magyar irodalom fordítója is, valamint rádiós és televíziós tudósító, de összességében talán a leginkább író."