Back to top
redakcja2 küldte be 22.05.2023 időpontban
Szijjártó, Rau – miniszteri nyilatkozatok a brüsszeli miniszteri csúcs után
Polityka

„Német szomszédaink részéről erős az a törekvés, hogy azokat a kérdéseket, amelyekről a jelenlegi jogállás szerint egyhangú szavazás szükséges, szavazattöbbséggel döntsünk; mi, Lengyelország, ezzel nem értünk egyet” – mondta újságíróknak Zbigniew Rau, a lengyel külügyminisztérium vezetője. „Óriási a nyomás az ukrajnai fegyverszállítások, az újabb szankciók ügyében, azonban a kormány ennek ellenére sem adja fel a a béke melletti elkötelezettségét és a nemzeti érdekeit” - jelentette ki Szijjártó Péter. A miniszterek hétfőn az Európai Unió külügyminisztériumai vezetőinek brüsszeli tanácskozásán vettek részt.

 

Ausztria, Magyarország és Lengyelország külügyminiszterei Brüsszelben Fotó:  PAP/EPA/OLIVIER HOSLET

 

Sikerült ma megtárgyalni az Európai Békeprogram kérdését. Úgy tűnik, minden közel van a sikerhez, azaz a 0,5 milliárd euró kifizetéséhez és további 1 milliárd euró elfogadásához. Ez az a bizonyos 8. részlet. Egy részletet még ki kell dolgozni – mondta az ülés után. Hozzátette: az ügyet átmenetileg egyetlen uniós ország álláspontja akadályozta. A tranzakciós politika ilyen elemei mindennaposak az EU-ban. Optimistának kell lenni – mutatott rá. Leszögezte: ezt a kérdést gyorsan meg kell oldani, Magyarország "érzi a tagállamok és az idő nyomását".

Rau beszélt arról is, hogy a kulisszák mögötti megbeszélések a jövőbeni uniós szavazás kérdéséről szóltak. Német szomszédaink részéről erős az a törekvés, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a jelenlegi jogállás szerint egyhangú szavazás alá esnek, mint például az adóügyek, és amelyek számunkra a legfontosabbak - a biztonsági és külpolitikai ügyekben a szavazatok többségével kellene meghozni. Mi, Lengyelország, ezzel nem értünk egyet” – jelentette ki.

 

Szijjártó: óriási a nyomás

 Óriási a nyomás az ukrajnai fegyverszállítások, az újabb szankciók ügyében, azonban a kormány ennek ellenére sem adja fel a a béke melletti elkötelezettségét és a nemzeti érdekeit - jelentette ki Szijjártó Péter.

A tárca közleménye szerint közölte azt is, hogy továbbra is harcias a hangulat, a tagállamok többsége a magyar kormánnyal szemben hisz abban, hogy a háborúnak lehet katonai megoldása, miközben ez a harcok elhúzódásának kockázatával jár. „továbbra is elterjedt az az álláspont, miszerint Ukrajna Európáért vagy Európa nevében harcol. Mi azt gondoljuk, hogy ez nem a mi háborúnk, minket semmifajta felelősség nem terhel a kirobbanásáért, de ennek a háborúnak az árát mi magunk is fizetjük (...) Mi továbbra is a háború lezárását, béketárgyalások megkezdését szorgalmazzuk" - szögezte le. Aláhúzta, hogy óriási a nyomás az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének elfogadása és az Oroszországgal szembeni tizenegyedik szankciós csomag jóváhagyása érdekében is. A nyomás ellenére sem adjuk fel a béke iránti elkötelezettségünket, a nyomás ellenére sem adjuk fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, a nyomás dacára sem adjuk fel a nemzeti érdek képviseletét" - figyelmeztetett.

Kitért az újabb szankciós csomag tervezetére, és úgy vélekedett, hogy tanulni kellene az eddigi kudarcos büntetőintézkedésekből, mivel azok jobban fájtak Európának, mint Oroszországnak, az újabb korlátozások pedig még nagyobb nehézségeket okoznának. Két veszélyes elemet emelt ki, az egyik, hogy tovább nehezítenék az európai cégek Oroszországon kívüli exporttevékenységét, ami a versenyképesség csökkenéséhez vezetne. "És ugyanígy, veszélyesnek, észszerűtlennek, az európai érdekkel ellentétesnek tartjuk, hogy ebben a szankciós csomagban nyolc kínai vállalattal szemben is korlátozó intézkedéseket kíván bevezetni az Európai Unió" - mutatott rá.

Ennek kapcsán kifejtette, hogy a kínai cégek szankcionálása súlyos hatással lenne a kapcsolatokra. "És a szankciókkal már lábon meg tüdőn lőttük magunkat. Ha az Európai Unió tönkreveri a saját gazdasági együttműködését Kínával, akkor azon hatalmas nagyot fogunk veszíteni" - mondta. „Mi azt gondoljuk, hogy ha Európa Kínával konfliktusba kerül, hogy ha Európa Kínával versenyezni akar, akkor azon Európa rajtaveszít" - közölte, leszögezve, hogy ehelyett kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre van szükség.

 

 

Forrás: PAP, MTI