Back to top
redakcja2 küldte be 13.05.2023 időpontban
Bestiális bűntény kapcsán merült fel a halálbütetés kérdése Lengyelországban
Polityka

Szombaton temették el azt a 8 éves kisfiút, aki mostohaapja bestiális kínzásai következtében halt meg. A katowicei kórház orvosai 35 napig küzdöttek Kamil életéért. A gyermek súlyos és nem kezelt sérülésekkel került az orvosokhoz, a fej, a törzs égési sérüléseivel, valamint törött végtagokkal – a nyomozás szerint a mostohaapja évek óta kínozta, az édesanyja pedig – félelemből vagy gondatlanságból – nem jelentette az esetet.

 

Fotó: PAP/Waldemar Deska

Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter és főügyész a közelmúltban szigorúbb vádakat jelentett be a fiút bántalmazó kínzó ellen: Mindannyiunkat megdöbbentett a 8 éves częstochowai Kamil halála. Elképzelhetetlen bűncselekményt követtek el egy védtelen gyermek ellen. Legfőbb ügyészként további határozott lépéseket tettem a tragédia minden körülményének tisztázása érdekében. – fogalmazott Zbigniew Ziobro igazságügyminiszter.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök és több kormánypárti vezető a halálbüntetés mellett kardoskodott. Utasította az igazságügyi minisztert, hogy nagyon sürgős lépéseket tegyen annak érdekében, hogy legalább a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetéseket emeljék. Marcin Romanowski igazságügyi miniszter-helyettes és Krzysztof Sobolewski PIS-főtitkár is a halálbüntetés támogatójaként nyilatkozott.

„Milyen világ az, amikor az ember rövidebb időre kerül börtönbe egy gyerek kínzásáért, mint csalásért? A gyerekeket meg kell védeni a szörnyektől! Csak egy szörnyeteg tud ilyen szörnyűséges károkat okozni egy ártatlan gyereknek." -  mondta a kormányfő. – Korábban is sokszor ismertettem a véleményemet ez ügyben. Én személy szerint támogatom a halálbüntetést a elvetemültekre, az előre megfontoltan cselekvő gyilkosokra, a visszaeső elkövetőkre, akik előre megfontoltan gyilkolnak. De ezt ma sajnos lehetetlen keresztülvinni. Ugyanakkor határozottan támogatom a Büntető Törvénykönyv e tekintetben történő szigorítását – jegyezte meg Morawiecki.

– Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a családminisztérium volt az, amely a tragédia előtt is megerősítette a családon belüli erőszak, az internetes zaklatás és a gazdasági erőszak elleni küzdelemre vonatkozó rendelkezéseket. Korábban is volt a célunk. Ez a tragédia, amely rendkívül megindított, további sokkot jelent, amely megerősíti az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésének teljes rendszerét. Véleményem szerint nincs felső határa a büntetésnek, ami ebben az esetben megfelelő lenne – hangsúlyozta az újságíró kérdésére a politikus.

Przemysław Czarnek oktatási miniszter bejelentette, hogy 5 milliárd złotyt különítettek el arra, hogy az iskolai pszichológusok még több segítséget nyújthassanak és éberebbek lehessenek.

A lengyel ellenzék szintén határozottabb lépéseket követelt, ugyanakkor hevesen kritizálta az álllami szervek vakságát, amiért éveken keresztül rejtve maradhatott a bántalmazás. Jan Mosiński képviselő ugyanakkor visszautasította e vádakat: „Emlékszünk 2022 júliusára és a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló szavazásra, amely szigorította volna a bűnözők büntetését. A teljes ellenzék vagy tartózkodott, vagy ellene szavazott. Ma azt mondják, hogy határozottan kell küzdeni a bűnözés ellen. Ez képmutatás -jelentette ki.