Sajnos a magyar turisták által kevéssé ismert része Lengyelországnak Varmia és Mazúria. Pedig természeti csodáin, ezernyi kisebb-nagyobb tavacskáján, tiszteletet parancsoló, végtelen erdőségein túlmenően páratlanul gazdag történelemmel rendelkezik mindkét terület, ahol az utazó könnyedén átadhatja magát a sokszor csak kietlen, zord északi pusztaságnak gondolt, de valójában nagyon is élénk és játékos táj szépségének, illetve betekintést kaphat a lengyel vidék korántsem álmos mindennapjaiba, egy olyan mikrokozmoszba, melyet Varsó felhőkarcolóitól, Toruń középkori tornyaitól, Gdańsk hatalmas daruitól, Krakkó és Szilézia örök nyüzsgésétől vagy éppen a magas tátrai hegycsúcsoktól többnyire nem látni, pedig enélkül a lengyel néplélek és életérzés megértésére esélyünk sincs.

A következő hetekben néhány cikkben megpróbáljuk tehát rávenni a magyar turistát, hogy amikor úticélt választ magának a következő hónapokra, tekintete ne suhanjon tova Északkelet-Lengyelország ezen elfeledett vidékein, hanem csak merengjen el bátran rajtuk és végül döntsön úgy, hogy felkeresi őket. Ígérjük, nem fogja megbánni. Egy Varmia-Mazúria felfedező út pedig hol máshol kezdődhetne, mint a vidék “kapujában” és egyben “fővárosában”, Olsztynban? 

Az Északkelet-Lengyelországban a Łyna folyó mentén található Olsztyn városa Varmia és a Mazuri-tóvidék adminisztratív, kulturális és ipari központja. Lakossága meghaladja a 170 000 főt, ezt a számot ideiglenes jelleggel számos diák jelentősen évről-évre, hiszen a település a reáltudományok egyik legjelentősebb fellegvárának számít. A városkát 13 tó és hatalmas erdőségek ölelik körül, sajátos összjátékát keltve a mesterséges környezetnek és a természetnek. 

Olsztyn születése a 14. századig nyúlik vissza. 1346 és 1353 között a Német Lovagrend épített egy várat a csendesen csordogáló Łyna folyó partján, azért, hogy az oltalmul szolgáljon a Varmiai Egyházmegyének a balti porosz törzsek támadásaival szemben. Az erődítmény tipikus Ordensburg, vagyis lovagrendi vár volt, mely ún. Backsteingotik (téglagótika) stílusban készült, és bár jogilag a Varmiai Egyházmegye káptalanjához tartozott, védelmét a német lovagok látták el. Az erősség biztonságot nyújtó falai alatt hamarosan egy kis település jött létre Allenstein (lengyelesen Olsztyn) néven, melynek a káptalan 1353-ban városjogot adott. A derék olsztyni polgárok a század végére erős városfalat húztak községük köré, melyre hamarosan nagy szükségük is lett, hiszen a 15. század tele volt a Német Lovagrend és a Lengyel Királyság között folyó konfliktusokkal, melyek hadműveletei nagyban érintették Warmiát és Mazúriát. 

A lengyel-litván hadak kétszer is elfoglalták a várost és a várat: először 1410-ben a grünwaldi csata után, majd 1414-ben az ún. éhségháború idején, azonban a Német Lovagrend mindkét konfliktus lezárulta után visszakapta Olsztynt. 1440-ben a város csatlakozott a Porosz Konföderációhoz, amely a Német Lovagrend hatalmának ellensúlyozására jött létre, majd a tizenhárom éves háború kezdetén, 1454-ben fellázadt a rend uralma ellen és a lengyel király oldalára állt. 1455-ben a német lovagok elfoglalták a települést, azonban 1463-ban a lengyel erők visszaszerezték azt és az 1466-os, ún. második toruńi béke értelmében Olsztyn egész Warmiával együtt jogilag is a Lengyel Királyság részévé vált. 

Ettől kezdve a Varmiai püspökség Olsztyn környéki területeit az időközben többször is kibővített várban székelő káptalani várnagyok igazgatták – egyikük révén Olsztyn büszkén bevonult a lengyel történelem jelentős helyszíneinek sorába. 1516 és 1519, majd 1520 és 1521 között ugyanis egy toruńi születésű, Krakkóban, Bolognában, Ferrarában és Padovában tanult, 1512 óta a varmiai kanonoki tisztséget betöltő, tudósi ambícióktól fűtött férfiú töltötte be e tisztséget: az illetőt Nicolaus Kopernikusnak (lengyelül: Mikołaj Kopernik) hívták, aki a heliocentrikus világkép megalkotásával örökre beírta magát az emberiség történetébe.

Most azonban csak azt meséljük el, hogy mit is csinált Olsztynban ez a derék kutató. Először is számos lengyelt telepített be az egyébként ekkor a térségbeli kereskedelem fellendülése miatt aranykorát élő városba és környékére Mazóviából, illetve 1521-ben, amikor a Német Lovagrend megpróbálta elfoglalni Olsztynt ő vezette a vár és a város védelmét - sikeresen, ily módon nemzeti hős is lett belőle. Folytatta már korábban megkezdett csillagászati kutatásait, ezenkívül pénzügyi kérdésekkel is foglalkozott, az ekkor készült jegyzeteit később felhasználta a témában írt műveiben. A betelepítések elősegítése végett itt írta meg Locationes mansorum desertorum című értekezését. 

A 16. században a káptalani vár a varmiai püspökök kedvelt tartózkodási helyévé vált. Az egyikük, Johannes Dantiscus volt az első szarmata költő, vagyis olyan nemesi értelmiségi, aki a kordivatnak megfelelően azt hirdette, a lengyelek az egykori szarmaták leszármazottjai. Az ő utódjából, Marcin Kromerből kiváló térképész, diplomata és történész lett, aki a latin mellett már lengyelül is írt - mindemellett pedig két lengyel uralkodó mellett töltötte be a személyi titkár szerepét. 

A 17. században tűzvész, számos járvány, valamint a svéd csapatok dúlásai (1655-ben és 1708-ban) pusztították a várost és tizedelték meg lakosságát. 1772-ben a Porosz Királysághoz került a település. A napóleoni háborúk során 1807. február 3-án Olsztyn közelében a Joachim Murat és a Jean-de-Dieu Soult tábornokok által vezetett francia csapatok vereséget mértek a térségből éppen visszahúzó orosz hadsereg egy részére. Ugyanaznap maga Bonaparte Napólen császár is bevonult Olsztynba és el is töltött ott egy kis időt. 

A 19. század elejére a város nemzetiségi arányai jelentősen átrendeződtek: a németek többségbe kerültek a németesítés hatására. A helyi lengyel értelmiségiek azonban felvették a harcot a germanizációval szemben és Olsztyn a lengyel nemzeti-kulturális mozgalmak egyik fontos központjává vált. A század második felében a városban sorra épültek az újabb és újabb ipari létesítmények, illetve a települést hamarosan elérte a vasútvonal is és ezzel Olsztyn bekapcsolódott a német gazdaság vérkeringésébe. 

Az első világháború elején, 1914-ben az orosz csapatok elfoglalták a várost, de a tannenbergi csata után a német erők visszahódították azt. 1920-ban népszavazást tartottak arról, hogy Olsztyn Németországhoz vagy Lengyelországhoz kerüljön-e – a lakosság túlnyomó többsége Németországra voksolt, így Olsztyn német maradt. A második világháború idején a város és a környék lengyel lakosságát a németek kitelepítették. 1945. január 22-én aztán a szovjet Vörös Hadsereg csapatai elfoglalták a várost és kifosztották, majd felgyújtották azt, miközben számos atrocitást (nők megerőszakolása, gyilkosságok) követtek el a helyi lakosokkal szemben. 

A háború után Olsztyn Lengyelországhoz került. Az ezt követő években jelentős iparosítás folyt a városban. 1956-ban egy magyar szempontból kiemelkedő eseményre került sor Olsztynban: a helyi lakosság hatalmas szimpátiatüntetést tartott az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett, melyre ma egy emléktábla figyelmezteti az erre utazókat. A rendszerváltás után nem sokkal ismét jelentős eseményre került sor a városban: 1991-ben II. János Pál pápa látogatást tett ott. 1999-ben alapították meg a helyi egyetemet, mely az egyik legjelentősebb észak-lengyelországi egyetemmé vált az elmúlt két évtizedben. Ugyanekkor lett Olsztyn a Varmiai-Mazúriai Vajdaság központja. 

Ha turistaként érkezünk Olsztynba, a város számos nevezetességet tartogat nekünk. Elsőként érdemes felkeresnünk a gótikus, reneszánsz és barokk jegyeket hordozó lovagrendi és káptalani várat, melynek udvara és északkeleti szárnya áll nyitva a látogatók előtt jelenleg. Utóbbiban egy textilipar-történeti, egy Kopernikuszról szóló, valamint egy vártörténeti és egy családtörténeti kiállítás is megtekinthető. Külön felhívjuk a figyelmet a Kopernikusz által készített napóra maradványaira, Kopernikusz egykori asztalára és egy feltehetően magyar készítésű ötvösremekműre, egy drágakövekkel kirakott kehelyre. Az építészet iránt rajongók számára nagy örömet okozhat a két teremben is fennmaradt gyönyörű gótikus csillagboltozat, melyek alatt a heliocentrikus világkép megalkotója gondolkodott egykoron 

A várat elhagyva, a Kopernikusz-szobor és a sóház érintésével érdemes egy rövid sétát tennünk a környező parkban, átkelve a Łyna folyón és megtekintve a neogótikus Legszentebb Szűz Mária templomot, jó rálátásunk nyílik a 19. század második felében épült hatalmas vasúti töltésre, melyen mai napig szorgosan zakatolnak ide-oda a vonatok. Visszakanyarodva az Óvárosba célozzuk meg a főteret, ahol a háború után helyreállított megannyi gyönyörű, gótikus, reneszánsz és barokk stílusjegyeket magán hordozó polgárházacskára bukkanhatunk, valamint a gótikus homlokzatát a 18. századi átépítés és a háborús pusztítások ellenére csodával határos módon megőrző Régi Városházában (Stary Ratusz) gyönyörködhetünk. Ha kedvünk szottyan egy kis kávéra és mellé egy jó, házias, frissen készült süteményre, akkor érdemes beülni a House Cafe nevezetű vendéglátóipari egységbe, amit igen nagy számban látogat a helyi diákság, így az ő világukba is betekinthetünk egy kissé. 

Ezután sétáljunk ki az egyetlen megmaradt, négyszintes, díszes gótikus pártázatú középkori kaputoronyhoz, a Magas-kapuhoz (Wysoka Brama), melynek faláról a kisded Jézust kézben tartó Szűz Mária képe mosolyog le ránk, illetve a kapuboltozat alatt a 2. világháború előtti villamossínek maradványaira bukkanhatunk. A torony mellett a Prosto névre hallgató éttermet szintén jó szívvel ajánljuk, na nemcsak a finom helyi ételek és a roppant széleskörű italválaszték miatt, hanem azért is, mert egy kora újkori boltozatos pincében helyezkedik el és így roppant hangulatos ott elfogyasztani egy jó mazúriai lepényt.

Innen továbbmenve kapaszkodjunk fel a holland reneszánsz stílusában épült, oromzatos, tornyos Új Városházához (Nowy Ratusz), majd onnan ereszkedjünk vissza a monumentális Szent Jakab templomhoz, melynek előterében az egykori városfal egy részét is megcsodálhatjuk. A Szent Jakab templom a 15-16. században épült, kései gótikus és reneszánsz stílusban, azonban a későbbi évszázadokban egyes részeit átépítették, illetve újabb elemeket (így például egy barokk kápolnát) is építettek hozzá. A templom után még érdemes lehet egy kicsit sétálgatni a Gelsenkirchen fasoron, közvetlenül a folyó partján, a fák alatt. 

Ajánlatos azonban nemcsak a belvárosban körülnézni. Ha van rá időnk és módunk látogassunk meg néhány városszéli parkot, a 13 tó valamelyikét (vagy akár mindjárt az összeset is) és az Olsztyn körül gombamódra innen-onnan kibukkanó festői falvacskákat, melyek közül nem egy számos remek látnivalót tartogat a számunkra - de erről majd egy másik cikkben…

Újhelyi János Ábel