Back to top
redakcja2 küldte be 24.10.2022 időpontban
Düh, eltökéltség és érzékenység
Kultura

Kevés olyan filmmel lehetett az elmúlt években találkozni, mely úgy mutat be generációs traumát, úgy mesél el egy gyerekvállalással kapcsolatos női történetet, hogy a néző nem érezheti azt: a torkán bármifajta (aktuál)politikát akarnak „lenyomni”. Ilyen szempontból – bár a film története nehéz kérdéseket dolgoz fel – egy, a Varsói Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott 2022-es magyar alkotás üdítő kivétel.

 

Egy fiatal lány gépiesen mondja tollba: otthoni körülményei nem teszik lehetővé, hogy egészséges, újszülött gyermekét felnevelje – ezért a vele egy szobában ülő, örökbefogadó, gyermektelen házaspár javára lemond a kislányról. A kamera szinte végig a lány merev, majdnem kifejezéstelen arcát követi – mindeközben a néző pontosan érzi: az örökbefogadók alig tudják visszafojtani boldogságukat. Zsófinak gyermeke születése után hat hétig van lehetősége arra, hogy megváltoztassa döntését.

Manapság egyre nehezebb olyan filmet találni a játékfilmes kínálatban, mely nem valamifajta politikai agendával készült, mely nem akarja erőszakkal „kézen fogni” a nézőjét – megmondva neki: miről és hogyan gondolkodjon. Még ritkább, ha egy játékfilmes alkotás forgatókönyve nem egydimenziós karakterek ábrázolásával és bemutatásával rabolja a közönség idejét. A Hat hét című magyar film annak ellenére, hogy nehéz témát (lányanyaság és nyílt örökbefogadás) dolgoz fel, egyik hibába sem esik bele: nézőjét felnőttnek tekinti, nem ítélkezni, hanem elmesélni akar – s teszi ezt érzékenységgel, megértéssel, patikamérlegen kimért érzelmekkel.

A rendező, Szakonyi Noémi Veronika és egyik forgatókönyvíró társa, Vincze Máté dokumentumfilmes háttérrel bírnak – ez az a hozzáállás, ami a szövegkönyven túlmenően a képi megjelenítésben is visszaköszön. A kamera szinte végig a főszereplőt, Zsófit – az érettségi és gyerekszülés előtt álló sportoló diáklányt – követi, egy-egy jelenet erejéig kitérve azokra a szereplőkre, akik Zsófi döntésének (a gyereket nemcsak kihordja, hanem nyílt örökbefogadással mond le róla – így a leendő szülőkkel személyesen is találkozik) részeseivé, és érzelmi hullámzásának elszenvedőivé válnak.

Zsófi pedig dühös, és nem is kicsit. Teherbeesése minden tervét borította: tehetséges sportolóként tudja, hogy az asztalitenisz az egyetlen út, ami őt a panelházi, deprimáló családi közegből ki tudja emelni – a szülés és az utána kötelező gyógyulási folyamat ugyanis pontosan a kiugrást biztosítható nagy nemzetközi versenyen való részvételét veszélyezteti. Dühe nemcsak az őt és húgát egyedül nevelő, alkoholista édesanyját, hanem tágabb környezetét (edzőjét, sporttársát) is eléri – legérzékenyebben saját anyját érintve, aki talán tudattalanul, de megnehezíti lánya döntését az örökbeadásról. A film előrehaladtával egyre világosabb lesz: nem ő, hanem az érettségi előtt álló lánya a felnőtt – Zsófi pedig, főleg lánya megszületése után, egyre kevésbé tudja összetartani a férfi nélküli családot.

A szerepválasztásra koncentrálva a film három, jól megírt, összetett, érzelmileg sérülékeny–sérült nőről (Zsófiról, Zsófi anyjáról és az örökbefogadó anyáról), a Zsófi és a két másik nő közötti kölcsönös függőségről szól, illetve arról: Zsófi egyenrangú partnerként hogyan viszonyul hozzájuk.

Apropó, nemek: a filmben egy mellékszereplőn (az örökbefogadó pár férfitagján) kívül egyetlen megbízható férfikarakter nincs – viszont ezzel a forgatókönyv nem kérkedik. A történet kibontakozásával kapunk csak arra utalást, hogy a családi dráma mélyén az is meghúzódhat, hogy Zsófi maga sem ismerte az apját. A főszereplő nagyon meredek érzelmi hullámvasútra kerül, melyet a születés után feléledő és egyre erősödő anyai ösztönei hajtanak – mindez a filmben egy lépésről lépésre felépített, elnyújtott katarzisban csúcsosodik ki, amiben Zsófi (a film alatt egyetlen alkalommal) az örökbefogadó anyával kerül konfliktusba. A helyzet megoldása az egyik legérzelmesebb, legszebb és legmeghatóbb jelenet, amit az elmúlt években filmvásznon láttam. A Hat hét ezek után meghagyja nézőjének a jogot arra: saját értékrendje szerint kezelje a főszereplő – végleges – döntését.

Aki látta a Sils Maria felhőit, valószínűleg emlékszik arra: az Alkonyat-sorozatból ismert Kristen Stewart mennyire egyenrangú partnere tudott lenni és maradni a nálánál sokkal tapasztaltabb Juliette Binoche-nak. A Hat hét esetében a Zsófit játszó Román Katalinra ez fokozottan igaz, ugyanis a színész majdnem teljesen amatőrként játssza el a szerepet – a film fő katarzisát, a bölcső melletti jelenetet ennek a fényében érdemes nézni.

A film érzelmi töltetének bemutatását az operatőri és vágómunka is szolgálja: az elején még nagyon feszes vágás később lazábbá válik, a képi világ pedig (Zsófi anyai érzelmei megélésével párhuzamosan) egyre lágyabb lesz – mindezért is válik a Hat hét egy profi stáb majdnem hibátlan alkotásává.

Első nagyjátékfilmes rendezőtől és a forgatókönyvet jegyző csapattól pedig ennél többet egyszerűen nem lehet elvárni.

 

Zeöld Zsombor

A krakkói Jagelló Egyetemen és a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett Lengyelország-szakértő. Fő kutatási területe a lengyel, illetve a közép-európai kül- és biztonságpolitika. Jelenleg a Felczak Intézet ösztöndíjával Varsóban végez kutatómunkát.

 

 

A film a 38. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjában szerepelt, s elnyerte a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat.

Hat hét (2022) – magyar filmdráma. Rendező: Szakonyi Noémi Veronika. Forgatókönyvíró: Vincze Máté Artur, Szakonyi Noémi Veronika, Daoud Dániel.