Lengyel elemzés a magyar választásokról – Jacek Karnowski cikke a wpolityce portálon jelent meg.

Egyre világosabban látszik, hogy a varsói és a budapesti kormányok között valóban nagy különbség van az Oroszországhoz való viszonyt illetően. Lengyelország teljes erejével támogatja a hősiesen harcoló Ukrajnát. Új szankciókat, új lépéseket szorgalmazunk, megbélyegezzük azokat, akik még mindig együtt akarnak működni Moszkvával. Magyarország elítélte a támadást, ugyanakkor egyre erősebb, ellentétes irányú jeleket is ad: berendelik az ukrán nagykövetet a Külügyminisztériumba, Orbán megkérdőjelezi a bucsai jelentések valódiságát. A különbségek sajnos egyre nagyobbak. Ebben az alapvető kérdésben Varsónak 100%-ig igaza van, és úgy vélem, hogy Budapest előbb-utóbb rá fog jönni, hogy történelmi jelentőségű hibát követ el, amely még sokba fog kerülni neki. Mindezek ellenére a vasárnapi magyarországi választások számunkra is több politikai tanulsággal szolgálnak. A két társadalom ugyanis meglehetősen hasonló egymáshoz – már amennyire két nemzetet össze lehet hasonlítani (minden nemzet önálló, sajátos egység). A Fidesz sorozatban negyedik, elsöprő többségű győzelme – amikor is a szavazatok 53 százalékával kétharmados többséget szereztek a Parlamentben – lehetőséget ad néhány következtetés levonására.

1.    Bizonytalan időkben, háborús fenyegetettség idején a politikai vezetők népszerűsége és személyisége a döntő. A választók egyéni jelöltekre és pártlistákra is szavaztak, de igazából egy embert ruháztak fel hatalommal: Orbán Viktort. A másik lehetőség Márki-Zay Péter lett volna – egy kisváros meglehetősen különc polgármestere nagypolitikai tapasztalat nélkül. A döntés még azok számára is nyilvánvaló volt, akik több területen is kritizálták Orbán politikáját. A Fidesz ilyen mértékű győzelmét az tette lehetővé, hogy Orbán személyes népszerűsége (60-70 százalékos támogatottság) magasabb, mint a pártjáé.

2.    A kampányban a háború került előtérbe, és két rendkívül egyszerű üzenet állt egymással szemben.   A Fidesz szerint „a béke és a háború közötti választásról” volt szó, azt ígérték, hogy „megőrzik Magyarország békéjét és biztonságát”, az ellenzék viszont úgy vélte, hogy „ez a mi háborúnk”, „a magyar Putyin és Európa között kell választani”. Más üzenet gyakorlatilag nem létezett, legfeljebb a háttérben. A tanulság egyértelmű: aki győzni akar, annak nagyon alaposan át kell gondolnia a politikai kampánya fő üzenetét. Az üzenetnek erősnek, érthetőnek és a társadalom 3/4–e által elfogadhatónak kell lennie. Orbán Viktor „békeüzenete” ilyen volt. Magyarországon a hatalom tehát a bajok elkerülésének üzenetével tudta egyesíteni maga körül az embereket.

3.    A Fidesz a vidéki szavazatoknak köszönhetően nyert. A 106 egyéni választókörzetből 88-at megnyertek. A fővároson kívül egyedül Pécsett és Szegeden veszítettek. Magyarország választási tendenciák tehát hasonlóak ahhoz, mint ami Lengyelországot is jellemzi. Ez arra mutat, hogy ha a győzelem két oldal – a konzervatívok és liberálisok – között dől el, akkor a jobboldal győzelemhez vezető útja szükségszerűen a falvakon és kistelepüléseken keresztül vezet. Sőt mi több, a vidék nemcsak alkalmi győzelmeknek, hanem a rendszeresen megerősített többségnek is az alapja lehet. A kulturális globalizációval kapcsolatos nyomás miatt azonban a nagyobb városokban valószínűleg még sokáig nem fognak tudni nyerni. Meg kell azonban jegyezni, hogy még Budapesten is a szavazatok több mint 40%-át szerezte meg a Fidesz, és itt is kiharcolt két mandátumot – a városi támogatottsága tehát jobb, mint a PiS-é Lengyelországban.

4.    A Fidesz nélkülözhetetlen erőforrása – mint mindig – a Demokratikus Koalíció vezetője, Gyurcsány Ferenc volt, aki a 2009 előtti posztkommunista kormány miniszterelnökeként gazdasági és társadalmi katasztrófához vezette az országot. A magyar ellenzék újjáépítését Gyurcsány – aki egyébként kétségtelenül tehetséges politikus – maga akadályozza. Terhes örökségét mindenki viseli, aki együttműködik vele, és személye még ma is tökéletes hátteret ad a kormány társadalom- és gazdaságpolitikájának. Az ellenzék vezetője azonban továbbra is ő lesz, mivel a pártja tizenhat képviselőt juttatott a Parlamentbe. A Fidesz számára ez tökéletes helyzet a 2026-os választások előtt. A Donald Tusk lengyelországi szerepével való összehasonlítás önmagát kínálja.

5.    Az ellenzék kudarca azt jelenti, hogy a minden politikai erőt magába foglaló összefogás ötlete hibás volt? Nem teljesen. A magyar választási rendszer formailag vegyes, de a valóságban többségi, és nem csak azért, mert a mandátumok többségét (a 199-ből 106-ot) az egyéni választókörzetekben lehet megszerezni, hanem azért is mert az egyéni körzetekből az ún. töredékszavazatok (a vesztesekre leadott szavazatok,  a győztesek esetén pedig a minimális többséghez szükséges szavazatok és a ténylegesen megszerzett szavazatok különbsége) átkerülnek a pártlistákra. Amíg a Fidesznek stabilan 40% fölött van a támogatottsága, addig az ellenzéknek mindenhol egy jelöltet kell állítania, ha győzni szeretne. A sokszínű, ellentmondásos összetételű ellenzéknek erre meg is volt az esélye: a sikeres előválasztás után átvették a vezetést a közvélemény-kutatásokban. A vereség okai: a háború, belső konfliktusok, Márki-Zay Péter imázsának összeomlása. Márki-Zay még saját választókerületében is vereséget szenvedett a szintén hódmezővásárhelyi származású Fidesz-jelölttel, Lázár Jánossal szemben.

6.    A tény, hogy Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék jelöltje nem bírta el a miniszterelnök-jelöltséggel járó terhet, azt bizonyítja, hogy a stabil demokráciákban a nagyobb tapasztalattal nem rendelkező, fél-amatőr politikusoknak nincs sok esélyük. Mateusz Kijowski vagy Ryszard Petru sorsára jutnak. Márki-Zay nem tehetségtelen politikus, azonban túlságosan szabadon értelmezte a politikát, amely a médiademokrácia korában óriási önfegyelmet, tudatos tervezést és az üzenetek alig néhány témára való koncentrálását követeli. A publicisztika a politikusok halála.

7.    A Fidesznek olyan kiépített, és jól olajozott politikai gépezete van, hogy az ellenzéknek nemcsak teljes körű mobilizációra, hanem jó adag szerencsére is szüksége lett volna a győzelemhez. Orbán pártjának dominanciája összehasonlíthatatlanul nagyobb annál, mint amilyen pozíciót a Jog és Igazságosság foglal el Lengyelország politikai, gazdasági és társadalmi életben, illetve a sajtóban. A lengyelek nem lennének képesek elfogadni azt az utat, amelyen Orbán halad; túl erősnek éreznék a szorítást, az ellenálló szellem pedig gyorsan valamiféle forradalomhoz vezetne. A politikához kapcsolódó területeken tett intézkedések azonban mindenképpen figyelemreméltók. Fidesz ugyanis nemcsak egy pártstruktúra, hanem számos elemző, médiapiaci és akadémiai intézet is kapcsolódik hozzá, amelyek lehetővé teszik számára, hogy ellensúlyozzák a baloldal hagyományos többségét az elit körében. Más kérdés, hogy Magyarországon csak egy igazi nagyváros van; Lengyelországban több ilyen terület is van.

8.    Végül érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy az – Unió és a külföldi médiumok felől érkező – külső nyomás gyakorlatilag semmilyen szerepet nem játszott a kampány során. Ugyanolyan intenzitású tevékenységről van szó, mint amilyennel Lengyelországnak is szembe kell néznie. A külső nyomás tehát csak eleinte hatásos, a társadalmak idővel ugyanis hozzászoknak a támadásokhoz, és megvédendő a megtámadottat, megjelenik az ellenállás szelleme. Érdekesség, hogy a legutóbbi kampány során a Fidesz politikusai legjobban a Varsóból érkező kritikus hangok miatt aggódtak. A lengyelek véleménye mindig is fontos volt, és most is az magyarországi jobboldaliak számára.

Az eltérő külpolitikai álláspontoktól függetlenül a Fidesz győzelme jó hír Lengyelország számára. Amennyiben a budapesti kormány elbukott volna, Brüsszel és Berlin megragadhatta volna az esélyt, hogy véghez vigyék Európa „egyesítésének” politikai folyamatát. A vasárnapi választásoknak köszönhetően nem maradunk egyedül az olykor igen agresszív Brüsszellel szemben.