Mielőtt leomlott a berlini fal
Lengyel kezdetek: áttörés vagy elszalasztott lehetőség
A Lengyel kezdetek: áttörés vagy elszalasztott lehetőség című fejezet a lengyelországi rendszerváltást és az oda vezető utat mutatja be – már a címe is beszédes. Ez a történet egyszerre volt áttörés és siker, ugyanakkor elszalasztott lehetőség is, hiszen végül nem sikerült elérni a kívánt eredményt. A kérdést hosszan és egyben részletesen vezeti fel a szerző, Ryszard Terlecki politikus-történész, bemutatva a Szovjetunióban is lejátszódó folyamatokat, a keleti blokk meggyengülését, illetve a pártvezetésben végbemenő változásokat, amelyek végül a Szovjetunió felbomlásához és a vörös hadsereg kivonulásához vezettek.
A fejezet a következő gondolattal kezdődik: akadt-e olyan politikai elemző, aki az 1988 tavaszi és nyári munkássztrájkokból azt a következtetést vonta le, hogy azok a kommunista rezsimek gyors felbomlásához vezetnek? A szakértők inkább minimális gazdasági reformokat, mérsékelt polgári szabadságot vártak, valamint, hogy a diktatúrák megmutatják „emberi arcukat”, egy látszatcselekvés által. A végeredmény azonban egy új rendszer lett és elbuktak a korábbi kommunista diktatúrák.
A fejezet első része a keleti tömb országaiban lezajló folyamatokat mutatja be röviden, például az ellenzéki pártok létrejöttét Magyarországon, Csehországon és Bulgáriában. Ebben az időszakban tüntetések törtek ki Lengyelországban, először a jastrzebie-i bányában, ami további bányászsztrájkokhoz vezetett, illetve Gdanskban és Szczecinben is reformokat követelő tüntetéseket eredményezett. Ezek hatására a regnáló rezsimszámára is világossá vált, hogy tovább nem zárkózhatnak el az akkor még illegalitásban tartott lengyel ellenzéktől. Az első találkozóra Kiszczak tábornok és Ciosek KB-titkár, valamint az ellenzéki oldalról a Szolidaritást képviselő Wałęsa, és Jerzy Dąbrowski püspök között került sor. A megbeszélés eredményeként abbamaradtak a sztrájkok, valamint kerekasztal-tárgyalások megindításáról döntöttek, pontos menetrend és a témák meghatározásával. Eredetileg szeptember elejére tervezték a kerekasztal-tárgyalások kezdetét Magdalenkában, de a vártnál nagyobb létszám miatt végül más helyszínen kellett megtartani a tanácskozást. A tárgyalásokon elhangzottakról a közvélemény akkor egyáltalán nem tudhatott. A kommunista rezsim delegációját Kiszczak vezette, aki mellett az Egyesült Parasztpárt és a Demokratikus Szövetség foglalt helyet, míg az ellenzéki oldaltLech Wałęsa vezette, Tadeusz Mazowiecki, Lech Kaczynski, Frasyniuk és Stelmachowski kíséretében, akik mellett jelen voltak a sztrájkok vezetői is az ország több pontjából, valamint a katolikus egyház delegáltjai, Glemp bíboros, Dąbrowski püspök és Orsziluk atya vezetésével. Az ellenzék számára nehézséget okozott az is, hogy közülük egyes csoportok nem voltak hajlandóak tárgyalni a kommunista rezsimmel, és elutasították az egyezséget. A rezsimmel folytatott tárgyalások első körben kudarccal zárultak, ezért novemberben újfent sor került tárgyalásokra, de azok sem hoztak sikert.
Az áttörés váratlanul következett be. Alfred Miodowicz, a rezsim által támogatott szakszervezet elnöke élő televíziós vitára hívta ki Wałęsát november végén. Wałęsa hatalmas sikert aratott, igazi államfőnek benyomását keltette, aki minden kérdésre, ellenvetésre okosan és tökéletes retorikával tudott válaszolni. A sikert segítette az is, hogy mivel akkoriban csak egy tv csatorna volt, így az egész ország láthatta a vitát, mely után a közönség számára nyilvánvalóvá vált:a Szolidaritás visszatért és immár nem csak, mint illegális szervezet létezik. Számukra és Wałęsának meghozta a sikert és az ismertséget. Ezt követően Wałęsa Franciaországba utazott, ahol államfőnek kijáró méltósággal fogadták. Az egyeztetések decemberben-januárban folytatódtak, ahol már az összes fontosabb szervezet képviselője jelen volt. Ezek a tárgyalások már sikeresebbek voltak, ami annak is köszönhető volt, hogy a rezsim érezte a veszélyt, ezért egyre több engedményre volt hajlandó. Februárban már a politikai pozíciók elosztását tárgyalták, a rezsim néhány kisebb jelentőségű funkciót is átadottaz ellenzék részére. De ezek az engedmények sem bírtak jelentősebb súllyal, a tényleges hatalom ugyanazok kezében maradt volna, mint korábban.
A kerekasztal-tárgyalások mellett az igazi vita máshol zajlott, Magdalenkában, ahol mintegy negyvenen tanácskoztak és beszélték meg a következő választás részleteit, valamint a mandátumok elosztását a szejmben. A megegyezés alapján a helyek 65%-a jutott a rezsim és a vele szövetséges szervezetek számára, a maradék 35%-ot a Szolidaritás Állampolgári Bizottsága kapta. A kerekasztal legfontosabb vívmánya a köztársasági elnöki tisztség bevezetése volt: az államfőt hat évre választotta a szejm és a szenátus közösen, széles jogkörű felhatalmazással rendelkezett, és vétójogot kapott új törvények esetén. A Szolidaritás kivívta a legális működés engedélyét is, cserébe azzal a feltétellel, hogy nem szervezhet sztrájkot. Probléma volt ugyanakkor, hogy az ellenzék csupán egy félórás televízióműsort és egy órás rádióműsort kapott csak hetente, illetve az igazságszolgáltatás reformját sem engedélyezte a rezsim.
A trágyalások egészen 1989 áprilisáig tartottak, de ez idő alatt mindvégig demonstrációk, diáktüntetések zajlottak az országban, amelyek során számos embert vettek őrizetbe. a tárgyalások lezárása emiatt mindkét fél számára sürgető volt, csökkenteni kellett a növekvő elégedetlenséget, amely veszélyeztette a megállapodás létrejöttét.
A fejezet utolsó szakaszában a választás, illetve annak eredményei kerülnek bemutatásra. A szerző zárókövetkeztetése az alábbi: a választási kampány kulcsjelentőséggel bírt, akkoriban azonban kevesen gondoltak erre, a rezsim is csak egy jelképes eseménynek tekintette, amely semmi veszélyt nem jelent ránézve. A Szolidaritás és az ellenzék profin indult neki a választási kampánynák már áprilisban megkezdték, amit a, szemben a kommunista rezsimmel, akik félvállról vették az egészet, bízva a fölényes győzelemben. Ezért is hozott meglepő eredményt az első forduló. Az ellenzéki jelöltek 161-ből 160 helyet szereztek a Szejmben, és 92-t a Szenátusban, a második fordulóban pedig tovább növelték előnyüket, megszerezve a hiányzó helyett a Szejmben és hetet a nyolcból a Szenátusban. A kommunisták lázadással fenyegettek a hadseregben és a rendőrségben, aminek eredményeként az ellenzék lemondott a plusz mandátumokról, tartva magukat a kerekasztal tárgyalásokon megbeszéltekhez. Ezzel elszalasztották a nagy lehetőséget, a valódi rendszerváltást. A rezsim vezetőjét, Jaruzelskit elnökké választották, az ellenzék pedig nem ünnepelhette nyilvánosan a győzelmét, és elmaradt az igazi rendszerváltás. Annyit azért sikerült az ellenzéknek még elérnie, hogy ne a keményvonalas Kiszczak alapítson kormányt, hanem Mazowiecki. Az év végén a kommunisták egy jelképes gesztust gyakoroltak, az ország elnevezése Lengyel Népköztársaságból Lengyel Köztársaság lett.
Nem hiába „Áttörés vagy elszalasztott lehetőség” a tárgyalt fejezet címe. A választási győzelemről való lemondás miatt elmaradt a várt fellendülés, gazdasági nehézségek jöttek, és bekövetkezett a reformok lassulása . Közel negyed évszázadnak kellett eltelnie, mire sikerült jelentős előrelépést tenni, és elkezdődődhetett az igazi rendszerváltás. Ilyen szempontból párhuzamot lehet vonni a lengyelországi események és a Magyarországon végbemenő rendszerváltás között: itt szintén nem ment végbe az elkezdett és szükséges folyamat. Ezért is nevezik egyre többen 1989-et rendszerváltoztatásnak és nem rendszerváltásnak. A rendszer megmaradt, csak egyes elemei változtak meg, és számos korábbi politikai vezető továbbra is fontos szerepet töltött be, mind Lengyelországban, mind Magyarországon. Magyarországon sem kellett sokat várni, már 1994-ben visszatért a régi elit, amelynek következménye, hogy az igazi rendszerváltásra bő két évtizedet kellett várni, ezért erre már nem is teljesen lesz lehetőség. Az elszalasztott lehetőség kifejezés tehát nagyon találó Lengyelország, de akár Magyarország esetében is, hiszen teljesen már nem lehet kijavítani az ott elkövetett hibát, legfeljebb csak mérsékelni a hatásait. Még egy olyan lehetőség, mint ami akkor került e lengyel ellenzék kezébe többet nem adódik majd.
Kővári Pál írása a Mielőtt leomlott a berlini fal c. tanulmánykötetről – a könyv néhány tanulmánya honlapunkon is olvasható, itt és itt.