A Prima Primissima díj 2021. évi kitüntetettje magyar irodalom kategóriában, aki történészként is az olvasmányosságra törekszik. Meggyőződése, hogy személyiségünket gazdagítja, ha kapcsolódunk a történelem hőseihez és eseményeihez. Kovács Istvánnak nemrégiben jelent meg a Hamis igazolvánnyal Varsó halálgyűrűjében című műfordításkötete is.
Költő, író, műfordító, történész és polonista, aki volt krakkói főkonzulként is otthonosan mozog a kultúrdiplomáciában. A személyiségéből fakad ez a többszólamúság?
A történészcéhen belül szemére vetették valaha a szakzsargon hiányát?
Nyugodtan mondhatom, tanulmányaim szépirodalmi árnyalása tekintélyt is kölcsönzött nekem a történésztársak előtt. Költőként is azonnal befogadtak, mert közben persze tudták, hogy kemény kutatómunkát végzek. Bona Gábor, aki több évtizedes munkával összeállította az 1848/49-es szabadságharc tábornokainak, törzstisztjeinek, főtisztjeinek életrajzi lexikonait, éppen az olvasmányosságot emelte ki a „…Mindvégig veletek voltunk” – Lengyelek a magyar szabadságharcban című értekezésem jellemzőjeként. A nyelvi mívességet dicsérte, amely nem sérti a tények szentségét.
A fordítottja is igaz, mert a lírája sem mentes a hiteles történelmi forrásoktól.
Történészként megismertem emberi helyzeteket és jellemeket, amelyek rám mint költőre is hatottak. Szépirodalmi megformálásukban segítettek a gyerekkori élmények: az én nemzedékem alaptapasztalata, hogy 1956-ról – a maga valóságában – nem lehetett beszélni, de 1848-ról igen. Mi, akik a személyesen átélt 56 emlékét tudatosan őriztük, ösztönösen éreztük, hogy a két forradalom és szabadságharc áttetszik egymáson. Gyerekkori kedves olvasmányom, Rákosi Viktor regénye is azért volt rám különlegesen nagy hatással, mert a 48-as Hős fiúk mögött ott sorakoztak a pesti srácok. A történelmi ismeretek hozzásegítettek ahhoz, hogy költőként is ki tudjam bontani a gyermekkoromat átszövő élményeket. Számomra nem száraz, utóbb reflektorfénybe került történelmi adalék az, hogy amikor a Budapesti Honvéd 1958. június 18-án Lengyelországban játszott a Ruch Chorzów ellen barátságos mérkőzést, a chorzówi stadion 15 ezer nézője egyperces néma vigyázzban tisztelgett a két nappal korábban kivégzett Nagy Imre és mártírtársai emléke előtt. A nézőközönség minden egyes tagját költőtársamnak érzem azóta is. Ha ezekről az élményekről írok, nyelvileg is igyekszem úgy formálni a mondanivalót, hogy az költészetként hasson a befogadóra. (…)
Most milyen témán dolgozik?
A közös lengyel–magyar történelmet írom. Tavasszal megjelenik az első kötet lengyelül: a két nemzet története a kezdetektől Báthory István haláláig. A lengyel–magyar barátság példátlan fenomén a világtörténelemben, amely jól működik drámai történelmi helyzetekben. Hála istennek most békés időszakot élünk, mégsem kellene megfeledkezni a barátságról. Önálló munkáim és fordításaim azért születnek, hogy tudatosítsam a magyar olvasókban, milyen hihetetlen értéke van ennek a barátságnak. Örömmel tölt el, hogy a népi diplomácia kiválóan működik. Olyan eset csak magyar–lengyel viszonylatban történhet meg, hogy kézilabdameccsre jönnek a lengyel szurkolók Veszprémbe, s a hazaiak gőzölgő gulyáskondérokkal fogadják őket. Fontos azonban, hogy ne csak érezzük, de tudjuk is, milyen értéket képviselünk, mi mindenért érdemes egymást becsülni. Nem kis munka árán, apránként a lengyel történelmi tudat részévé válik, hogy 1920 augusztusában Piłsudskinak a magyar lőszerszállítmány utolsó pillanatban történő beérkezésével sikerült megállítani a bolsevik Vörös Hadsereget és fordítani a háború menetén. A lengyelek az utóbbi évben hálából két egész alakos szobrot állítottak Teleki Pálnak. Ebben része van a magyar történészek kutató- és felvilágosítómunkájának is. Fontos a múlt ismerete. Nyugat-Európában már kiiktatták a történelmet a fő tárgyak közül, akárcsak az irodalmat. Nem kell belőlük érettségizni. Ez a módja annak, hogy az emberek észrevétlenül beleolvadjanak a masszába. Én az ellenkezőjére biztatok mindenkit: ha személyes viszony fűz bennünket a történelem hőseihez és eseményeihez, az gazdagítani fogja a személyiségünket, s megvéd a fájdalommentesen pusztító manipulációtól is.
Tóth Ida interjúja teljes terjedelemben a Magyar Nemzetben olvasható