Lehár Ferenc egy 1906-ban készült fényképen. (Forrás: Wikimedia Commons)
Lehár Ferenc új utat nyitott a nyugat-európai operett történetében. Sikerült új életet lehelnie az első aranykora után megfakulni látszó műfajba. A pályafutása csúcsán tündöklő magyar zeneszerző géniuszának köszönhetően a 20. század első évtizede az operett újjászületését eredményezte. Lehár minden újabb operettel egyre magasabb szintre emelte az előadásokat. A magukkal ragadó zenei formák egyre eredetibbek és kifinomultabbak lettek, miközben a hangszerelés is folyamatosan gazdagodott. A lehári operett ezeknek a vonásoknak köszönhetően hódította meg a nagyvilág színpadait.
Lehár Ferenc szobra a szülővárosában. (Forrás: Wikimedia Commons)
Lehár Ferenc 1870. április 30-án született Komáromban Franz Lehár, az 50. gyalogezred katonakarmestere és – egy 48-as veterán leánya – Neubrandt Krisztina gyermekeként. Három testvére volt: Mária; Antal, aki később a Császári és Királyi Hadsereg vezérőrnagya lett, és Eduárd. Ferenc viszonylag korán jelét adta különleges zenei tehetségének. Alig volt hat éves, amikor édesanyjának egy zeneművet komponált korához képest rendkívül érett szövegezéssel. Kilenc éves korában apja ezredét Budapestre helyezték át, aminek következtében az egész család a városba költözött. A gimnázium elvégzése után a prágai konzervatórium növendéke lett. Az intézmény igazgatójánál, Anton Bennewitznél hegedülni tanult, míg a kíváló cseh zeneszerzőtől, Josef Bohuslav Foerstertől a zeneelméletet sajátította el. Ötévnyi tanulás után Bennewitz bemutatta Lehárt Antonín Dvořáknak. A ifjú magyar zenész megmutatta neki a szerzeményeit: többek között két szonátát, egy scherzót és egy capricciót. A cseh zseni látva Lehár tehetségét, azt javasolta, hogy hagyjon fel a hegedüléssel, és koncentráljon inkább a zeneszerzésre. Hasonló véleményen volt a híres német komponista, Johannes Brahms is. Lehár bizonyosan megfogadta volna a nagy mesterek tanácsait, mert tanulmányainak módosítását fontolgatta, de végül az apjára hallgatott, aki határozottan visszatartotta ettől. A konzervatórium elvégézését követően bizonyítványával a kezében a tizennyolc éves Lehár az elberfeldi színház zenekarához szegődött. Ezzel az állással azonban nem igazán volt elégedett, főleg az alacsony bérezés miatt, így felvételért folyamodott az 50. gyalogezredbe, ahol apja is szolgált. Egy évvel később egy versenyen elnyerte a Losoncon állomásozó 25. gyalogezred katonakarmesteri posztját. Ez a lehetőség igazi főnyereménynek bizonyult számára: ekkor komponálta számos darabját, amelyek közül többet is a magyaros tematikának szentelt – például a hegedűre és zenekarra írt Ungarische Fantasie-t (Magyar fantázia) op. 45. Hamarosan viszont Pólába, az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészeti központjának számító kikötővárosba költözött, ahol zenekari vezetőként remekelt. Lehár egyik barátja, az amatőr drámaíró Felix Falzari kapitány, a néhány évig Szibériában élő amerikai utazó és felfedező George Kennan története által ihletve, operaszövegkönyvet írt a komponistának. Az elkészült mű, a Kukuska, egy Szibériába száműzött katonáról szól, aki beleszeretett egy halász lányába. A darabot először 1896-ban mutatták be Lipcsében, majd valamivel később Königsbergben. Budapesten 1905-ben volt a Tatjanának, a Kukuska átalakított változatának a premierje. Ez azonban, ahogy az eredeti darab is, hamar lekerült a színlapokról és feledésbe merült.
A színpadi műveken kívül Lehár számos nagyszerű hangszeres darabot is szerzett. Ezek közül a leghíresebb és a legnagyszerűbb minden bizonnyal a Gold und Silber (Arany és ezüst) op. 79. keringő. Ez a mű rendkívül sok feldolgozást ért meg, és mind a mai napig felcsendül a világ koncerttermeiben.
Gold und Silber (Arany és ezüst) op. 79. keringő a Bécsi Filharmonikusok előadásában. Karmester: Sir John Eliot Gardiner
Nem sokkal később egy budapesti kórházban Lehár édesapja meghalt. A zeneszerző ezt követően már nem tért vissza a napfényes isztriai partokra, hanem Budapesten telepedett le, majd nem sokkal később Bécsbe költözött. Az első operájának sikertelensége miatt a népszerű operettek irányába fordult. 1902-ben megismerkedett az osztrák librettistával, Victor Léonnal, s ezzel egy hosszú és gyümölcsöző együttműködés vette kezdetét a két tehetséges művész között. Még ugyanebben az évben Lehárt nyugállományba helyezték a hadseregnél. Hamarosan megjelent első operettje a Bécsi asszonyok. A fiatal zeneszerzőt a mű előkészületei során jelentős mértékben támogatta Alexander Girardi, a híres bécsi színész és tenorista. Az operett bemutatóján Lehár zenéje mellett a főszerepet játszó Girardi volt a darab sikerének fő . E darab sikere azonban mégis elhomályosult Lehár egy másik műve, A drótostót fényében, amelynek librettóját Léon írta, zenéjét pedig a gyermekkora óta hallott szlovák dalok inspirálták.
A Nechledil-induló a Bécsi asszonyok c. operettből a Bécsi Filharmonikusok előadásában, Gustavo Dudamel vezényletével.
1904-ben került sor új operettjeinek, A mókaházasságnak és A bálványférjnek a bemutatójára. Utóbbi szövegkönyve nem különösebben tetszett a zeneszerzőnek, főleg a primitív humora miatt. E darabok csak részleges sikert arattak, és viszonylag hamar le is kerültek a színlapokról. Lehár rendkívüli tehetségének kibontakozását ezen munkák kétségkívül nem tették lehetővé. A zeneszerző számára mintegy nyitányként, bevezetőként szolgáltak pályáfutása második, legsikeresebb korszakához.
Az Ullstien Verlag által kiadott, s a A víg özvegy kottáit tartalmazó Musik Für Alle c. folyóirat borítója.
Forrás: Pinterest
Lehár leghíresebb és legkiválóbb operettje, A víg özvegy keletkezése nem mindennapi történet. A mű szövegkönyvét Victor Léon és Leo Stein írták Henri Meilhac Az attasé c. komédiája alapján. (Meilhac híres librettista volt, aki többek között dolgozott Jacques Offenbachhal vagy Georges Bizet-vel, a Carmen szerzőjével is.) A operett a címszereplő özvegy, Hanna Glavari históriáját meséli el, aki óriási vagyon örököse. A hölgy rövidesen Párizsba szándékozik utazni, ami nem hagyja nyugodni Ponteverdo (Montenegró mintájára kitalált) hercegségének követét, Zéta Mirkó bárót. A hatalmas örökség teszi ki ugyanis az említett hercegség vagyonának jelentős részét, így ha az özvegy férjet találna magának, az az országra nézve államcsődöt jelentene. A báró minden tőle telhetőt elkövet, hogy ennek elejét vegye – ami által komikus történések egész sorozata veszi kezdetét. Eleinte a zenét nem Lehárnak, hanem Richard Heubergernek, Az operabál c. operett szerzőjének kellett volna megírnia. Heuberger azonban túl lassan komponált, szerzeményei túl régimódiak és unalmasak voltak, illetve a libretto hangulatát sem tudta igazán visszaadni – ezért végül Lehárt bízták meg A víg özvegy megzenésítésének feladatával. Hamarosan el is készült a híres duett, a Bamba-bamba gyászvitéz partitúrájával. Ezután nem mindennapi gyorsasággal látott hozzá a többi szerzemény megkomponálásához is. A Theater an der Wienben hamarosan megkezdődhettek az operett előkészületei. A színház akkori igazgatói, Karl Mathias Wallner és Wilhelm Karczag hevesen kritizálták Lehár zenéjét, úgy vélték, hogy mégis inkább Heubergernek kellene befejeznie a darabot, mivel ő nem folytatna rajta felesleges zenei kísérletezéseket. Victor Léont azonban nem lehetett eltántorítani attól a meggyőződésétől, hogy A víg özvegy Lehár zenéjével arathatja a lehető legnagyobb sikert. Az operett bemutatója 1905. december 30-án volt, amelyet hamarosan a mű elképesztő diadalmenete követett.
A Víg özvegy egyik dallamán alapuló Ballsirenen-keringő a Wiener Johann Strauss Zenekar előadásában, Willi Boskovsky vezényletével
Az operett meghódította az Osztrák–Magyar Monarchia valamennyi színpadát, és hamarosan egész Európában is rendkívüli népszerűségre tett szert: különösen Franciaországban, Olaszországban és Angliában (csak Londonban körülbelül ezerszer adták elő). Hamarosan eljutott az óceánon túlra is, dalai az Egyesült Államokban szintén slágerekké váltak. Az operett gyorsan meghódította Oroszország színpadait is, gyakran csendült fel a moszkvai és a szentpétervári színházakban. Szergej Rahmanyinov egyenesen zseniálisnak tarotta, dicsérve benne a remek zenei szólamokat és a szórakoztató szövegkönyvet. A darab sikerének köszönhetően Lehárból milliomos lett, s az egész világ A víg özvegy dallamait dúdolta.
Hallgat ajkam, hív e dallam... – duett Lehár Ferenc A víg özvegy c. operettjéből Grażyna Brodzińska és Bogusław Morka előadásában.
1909-ben jelent meg Lehár Luxemburg grófja c. operettje, amely egy elszegényedett arisztokrata és egy gyönyörű operaénekesnő történetét viszi színre. Az énekesnő anélkül, hogy valaha is látta volna a címszereplő grófot, látszatházasságot köt vele, ám később első pillantásra beleszeret, mit sem sejtve arról a tényről, hogy már a felesége. A darab szövegkönyvének története szintén nem mindennapi. 1897-ben került sor ifjabb Johann Strauss utolsó operettjének, a Die Göttin der Vernunft bemutatójára. A zenei szólamok zsenialitása ellenére (mint amilyen a Heut’ ist heut’ op. 471. keringő vagy a nagyszerű romantikus nyitány) a Keringőkirály e darabja nem minden tekintetben sikerült jól. A cselekmény hátteréül szogáló francia forradalom különös ellentmondásban állt a mű tréfás lelkesültségével – így néhány előadást követően a darab hamarosan le is került a műsorról. Azonban ugyanez a libretto, Alfred Maria Willner tollából, némileg módosítva és kortárs (1909) párizsi környezetbe áthelyezve nagyszerű alkalmat adott Lehárnak egy újabb zenei remekmű megírására. Annak ellenére, hogy ekkor már dolgozott a Hercegkisasszony és a Cigányszerelem című művein, mégis elvállalta a feladat jelentette kihívást, és alig egy hónap alatt megkomponálta a zenét (amellyel azonban nem volt elégedett, és amelytől különösebb elismerést sem remélt). A víg özvegy után négy évvel szerzett mű azonban hatalmas nemzetközi siker lett, amelyről az európai fővárosokban megrendezett több száz előadás is tanúskodik.
A Luxemburg grófja egyik dallamára komponált keringő a Wiener Johann Strauss Zenekar előadásában. Vezényel Willi Boskovsky.
1910-ben mutatták be Lehár Cigányszerelem c. operettjét. A mű főhőse Zórika, egy gazdag erdélyi földbirtokos lánya, akinek feleségül kell mennie egy nemesemberhez, Jonelhez, ám beleszeret annak féltestvérébe, az esküvőjükön muzsikáló cigányprímásba, Józsiba. A nagyszerű zenei szólamok ellenére, amelyeket a kritikusok is elismeréssel fogadtak, ez a mű nem hozott akkora sikert mint a zeneszerző két korábbi darabja. Az Éva című következő operett főhősnője, a változatosság kedvéért ezúttal egy egyszerű gyári munkás, a cselekménye azonban tipikus: a gyáros ifjú fia beleszeret a munkáslányba, Évába, majd különböző bonyodalmak után feleségül veszi. E kifejezetten jól sikerült darab bemutatója 1911. november 24-én volt Bécsben. Tizenhét évvel később Lehár átdolgozta a művet, így jelenhetett meg 1931-ben új változatban, Szép a világ címen.
Keringő az Éva c. operett II. felvonásából a magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában, Ferencsik János vezényletével.
Érdemes megjegyezni, hogy Lehár munkásságára nagyon jellemzőek az ehhez hasonló visszatérések a korábbi szerzeményekhez. Új szövegírót keresett, átdolgozta a zenét, illetve teljesen új dalokat is írt a művekhez. Az 1904-ben bemutatott Mókaházasság átdolgozása volt az 1912-ben színpadra állított A tökéletes feleség, majd nyolc évvel később ismét átdolgozta ezt a művet, így keletkezett A tangókirálynő. Az 1916-ban A csillagok bolondja című operetthez írt zenét hat évvel később felhasználta A három gráciához is. Az 1923-as A sárga kabát című műhöz később szintén új librettó készült, és ebből lett A mosoly országa.
1918-ban Budapesten bemutatásra került a magyar nyelvű klasszikus operett, a Pacsirta. A mű librettóját a magyar Mártos Ferenc írta, később pedig ő maga fordította le németre is. A mű története egy fiatal festőről, Sándorról szól, aki miközben egy képen dolgozott egy magyar faluban, beleszeretett a modelljébe, Margitba, a gyönyörű parasztlányba. Annak ellenére, hogy az operettet az Osztrák-Magyar Monarchia szempontjából rendkívül nehéz időszakban mutatták be, nagy sikert aratott, főleg Lehár zenéjének köszönhetően, amely nagyszerűen ragadta meg a mű témáját (másrészről viszont a librettót igen élesen kritizálták a különböző fórumokon).
A Pacsirta operett egyik dalának dallamára írt keringő a bécsi Johann Strauss Zenekar előadásában, Willi Boskovsky vezényletével
1920. május 28-án jelent meg Lehár új, három felvonásos operettje, A kék mazur, amelyben a szerző lengyel népzenei motívumokat is felhasznált. A Léon Stein és Jenbach Béla által készített librettót Lehár egyből elfogadta, bár az messze nem volt tökéletes. Lehárt azonban érdekelte a szöveg lengyel tematikája és az ezzel együtt megnyíló új alkotói lehetőségek. Az operett Julian Olinski lengyel gróf és újdonsült felesége, Blanka von Lossin történetét meséli el (mazur táncolás közben ismerkedtek meg – innen a mű címe). A grófnő, mikor meghallja Julian beszélgetését egy idegen nővel, hűtlenséggel vádolja férjét és megszökik a lakodalmi mulatságból. A hölgy, akivel a gróf beszélgetett, régi szerelme, Gretl Aigner volt. Az afférról kiderül, hogy egy egyszerű félreértés (Blanka csak egy ártalmatlan emlék felidézését hallotta szerelmének múltjából), és a pár ismét egymásra talál. Lehár a számára idegen, a lengyel területekre jellemző zenei formákból alkotott nagyszerű zeneművel ismét megmutatta zeneszerzői géniuszát. A közönség és a kritikusok által nagyon lelkesen fogadott Kék mazur leghíresebb része a Tanzt der Pole die Mazur (Mazurt táncol a lengyel) című dal, amely természetesen egyben egy mazur is.
A Tanzt der Pole die Mazur dal A kék mazurból Anna Schlemm és Franz Fehringer előadásában
1922-ben volt a nagyszerű Frasquita premierje, két évvel később pedig a kifejezetten a Bécsi Színház híres táncos- és énekesnője, Louise Cartouche számára írt Apukám című vidám operettet is megismerhette a közönség. Érdekes alkotás az 1925-ben bemutatott, a zseniális olasz hegedűművész munkássága által ihletett Paganini című operett is, amely a zenész Eliza Bonapartéval – Napoleon húgával, Toszkána, Lucca és Piombino hercegnőjével – folytatott románcát meséli el. Ezzel az operettel kezdődött el a zeneszerző karrierjének harmadik, utolsó szakasza. Ezt az időszakot a kiváló osztrák operaénekessel és tenoristával, Richard Tauberrel folytatott szoros együttműködés jellemzi. A közönség viszonylag meleg fogadtatásban részesítette az alkotást. A Paganini legsikeresebb áriáit – Nem szeret úgy senki más és Volt nem egy, de száz babám – többször is visszatapsolták. Ez a szerző egyik utolsó “vidám” operettje, aki karrierjének utolsó szakaszában operaművekhez, és nem túl humoros librettókhoz komponált zenét. A művet dícsérő kritikusok úgy vélték, hogy a feledésbe merült Kukuska után, a magyar zeneszerzőnek ismét vissza kellene térnie az operákhoz. A következő érdekes, keserédes operett A cárevics (1927) – Jenbach Béla librettójával – az orosz trónörökösről szól, aki egy külföldi hercegnőt szeretne feleségül venni. Az alkotás nagyon laza szálakkal valódi eseményeken – Nagy Péter fia, Alekszej és szerelme, Jefroszinyija Fjedorova történetén – alapul. A húszas években több szerző is írt olyan operetteket, amelyeknek témája Oroszországhoz kapcsolódott. A mű jó fogadtatásban részesült, főleg Tauber kíváló játékának, valamint – mint általában – a nagyszerű zenének köszönhetően. Az operett legismertebb és legkedveltebb része kétségkívül a dallamos, ugyanakkor melankólikus Volga-dal.
A Volga-dal Francisco Araiza tenorista és a Stuttgarti Filharmónikusok előadásában, Roland Seiffarth vezényletével
A Fehér Mazur librettójának boritója
1928-ban mutatták be a Friderikát. Az operett hőse a fiatal Goethe, a mű egyes szövegrészleteit pedig a nagy költő művei alapján írták. Lehár a Friderikát daljátéknak tartotta, amely a ballad operához hasonlóan színpadi műfaj, szövegét mondják, zeneileg pedig meglehetősen egyszerű. A Friderika cselekménye 1771-ben játszódik Sessenheim faluban, A libretto Goethe-ről szól, aki beleszeretett a lelkész Friderika nevű lányába, és el is jegyezte őt, a lány azonban, hogy ne ártson szerelme karrierjének, okos cselszövéseknek köszönhetően szakít a költővel. A mű zenéje a lehári operettekhez képest igen drámai, ennek ellenére a közönség jól fogadta. Egyesek kritikával illették, hogy a mű a német költőzseni alakját viszi színpadra. A Nemzetszocialista Német Munkáspárt hatalomátvétele után Németországban betiltották az operetteket, majd 1938-ban, az Anschluss után, Ausztriában is ugyanez a sors várt a műfajra. A döntés fő oka az volt, hogy a daljátékok szövegeit szerző librettisták – Fritz Löhner-Beda és Ludwig Herzer – zsidók voltak.
Az O Mädchen, mein Mädchen (Ó lányka, ó lánykám) a Friderikából Fritz Wunderlich és a Berlini Szimfonikusok előadásában
A magyar zeneszerző utolsó nagy szerzeménye a Giuditta című zenekomédia volt, amelyre maga Lehár is különösen büszke volt. A cselekmény egy marokkói táncosnő gyönyörű lányáról szól, aki miután elhagyta férjét, Manuel Biffit, Octavio kapitánnyal rejtőzködik el Észak-Afrikában. Az említett tiszt azonban hamarosan elhagyja Giudittát katonai kötelezettségei miatt. Nagyon ambíciózus alkotás volt – a lehári operetteknél megszokotthoz képest nagyobb zenekarra íródott, szövegkönyve pedig Bizet Carmenjére emlékeztetett és a valódi operákat idézte. A Giuditta kezdeti hangos sikerei ellenére rövidesen lekerült a repertoárról. Az operett egyik keringőjét, valamint az Olyan forró ajkamról a csók áriát azonban a mai napig kedveli a hallgatóság.
Keringő a Giudittából a Staatskapelle Dresden előadásában, Christian Thielemann vezényletével
Érdemes még megemlíteni A garabonciás című operát 1943-ból, amely Lehár utolsó színpadi műve volt. Ez a 33 évvel korábban keletkezett Cigányszerelem módosított változata. A mű főhőse egy garabonciás diák, aki otthagyja az iskolát, hogy csapatot szervezzen, és részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. A diákba beleszeret egy Sárika nevű lány, aki szeretne belépni az őáltala szervezett felkelő csapatba. A lány végül azonban meggondolta magát, miután látomásban megjelent előtte a felkelés bukása, a garabonciás diák menekülése és bujdosásban töltött élete. A budapesti ősbemutatón a zenekart, idős kora ellenére, maga Lehár vezényelte. Nem sokkal később Svájcba utaztak szívbeteg feleségével, hogy Sophie minél jobb orvosi ellátásban részesülhessen. Sophie Ferenc gondoskodása ellenére 1947 végén elhunyt, ezt követően Lehár visszatért Ausztriába.
Lehár Ferenc egykori villája az ausztriai Bad Ischlben, amelyben ma a zeneszerző múzeuma található.
Forrás: Wikimedia Commons
Lehár Ferenc az ausztriai Bad Ischlben hunyt el 1948. október 24-én életének nyolcvannyolcadik esztendejében. Több mint harminc operettet és operát írt a legkülönbözőbb változatokban – a könnyű vidám operettektől kezdve az olyan fennkölt monumentális operaművekig, amelyek még magának Verdinek is dícséretére válnának. A magyar zeneszerző és karmester előkelő helyet foglal el a zene történetében, mint az egyik legkiválóbb operettszerző. Hatása a műfajra annyira jelentős volt, hogy nem túlzás azt mondani, hogy ő alkotta meg a modern operettet. Ismert az egész világon, a legnépszerűbb zeneszerzők egyike. Lehárt leghíresebb operettje, A Víg özvegy tette halhatatlanná, maga a mű pedig 1905-ös premierje óta folyamatosan jelen van a világ zenei színpadain. Az operett dalait tartalmazó lemez a mai napig több tízmillió példányban kelt el.
Lehár emlékműve a bécsi Stadtparkban
Forrás: Wikimedia Commons
Adam Bielecki
Źródła:
- Kydryński, L., Usta milczą dusza śpiewa. Opowieść o życiu i twórczości Franciszka Lehára. Wydawnictwo Radia i Telewizji, Warszawa 1992
- Greene, D., Greene's Biographical Encyclopedia of Composers. Garden City, Doubleday, Nowy Jork 1985
- Grun, B., Dzieje operetki, Polskie Wydawnictwo Muzyczne, Kraków 1974
- Melitz, M., Przewodnik po operetkach, Wydawnictwo Globus, Berlin 1917
- Traubner, R., Operetta: A Theatrical History, Routledge, 2003
- https://imslp.org/wiki/Ungarische_Fantasie%2C_Op.45_(Leh%C3%A1r%2C_Franz)
- http://www.josefkolbe.com/military/50th-infantry-regiment