Back to top

A lengyel média komoly figyelmet szentel Oroszország és a Nyugat közötti politikai vitáknak. Az újságírók különös figyelmet fordítottak Andrzej Duda elnök beszédére az Egyesült Államok által szervezett klíma csúcstalálkozón.  

27.04.2021

A középiskolásnál idősebb olvasók talán elintéznék azzal e fura jelenséget, hogy „megérett a világ a pusztulásra”, de talán érdemes mégis egy kicsit több figyelmet szentelni a youtuberek világának – már csak azért is, mert a mostanság a Visztula mentén tomboló jégkrémláz, amely az egész országot elborítja, éppen ezzel van össszefüggésben

27.04.2021

Szeretettel invitáljuk önöket az szombaton intézetünk közreműködésével megrendezésre kerülő „Schuman vitái Európa megújításáról” című online konferenciasorozat első eseményére.

23.04.2021

Új platform a tudománynak, új intézmény az akadémiai életnek – a lengyel Ordo Iuris az Alapjogokért Központtal közösen indítja útjára európai szintű projektjét, amely a konzervatív ébredés motorja lesz.

22.04.2021

Míg néhány évvel ezelőtt súlyos problémát jelentett, hogy a lengyel társadalom ritkán kalandozott a könyvek világában, mára helyzet megváltozott: 6 év után a legjobb eredményt produkálta a Nemzeti Könyvtár friss olvasottságmérő statisztikája. Vajon csak a vírus és a bezártság miatt?

21.04.2021

A nemrég kiadott Visegrádi Atlasz, amely a varsói Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet és a Lengyel Földrajzi Társaság (Polskie Towarzystwo Geografyczne) közös alkotása már egy ideje kapható, a bemutatóbeszélgetésre pedig nemrég került sor a Klub F keretein belül.

21.04.2021

Április 19-én Varsóban felzúgnak a légvédelmi szirénák, megemlékezéseket rendeznek, és sok ember sárga nárciszokkal jár a városban. 78 évvel ezelőtt tört ki az eleve kudarcra ítélt, mégis hősies és megrendítő szabadságmegmozdulás: a varsói gettófelkelés.

19.04.2021

A Decanter Magazine májusi számának 36 oldalas külön kiegészítése a magyar borokat és a borkultúrát mutatja be a fogyasztók számára szerte a világon. A világ legismertebb bormagazinja bemutatja az Egyesült Királyságban kapható magyar borokat valamint bemutatja az export szempontjából legfontosabb magyar borvidékeket.

19.04.2021

Andrzej Duda köztársasági elnök hivatalosan is megnyitotta a Lengyel Köztársaság Elnöki Hivatalában működő Nemzetközi Politikai Irodát.

15.04.2021