Back to top
redakcja2 küldte be 23.04.2021 időpontban
Szerezzük vissza Schuman Európáját!
Polityka

Szeretettel invitáljuk önöket az szombaton intézetünk közreműködésével megrendezésre kerülő „Schuman vitái Európa megújításáról” című online konferenciasorozat első eseményére. A Schuman Eszmei Intézet által rendezett panelbeszélgetések célja, hogy Robert Schuman emlékének, szellemének és maradandó iránymutatásainak fényében egy konstruktív párbeszéd kezdődjön Európa megújításáról.

 

„A tervem nem az, hogy egyfajta „Szuperállamba” olvasszam az országokat. Európai államaink megléte történelmi tény. Pszichológia szempontból lehetetlen is volna ezt megtenni velük. A sokszínűségük jó dolog és semmi szándékunk ezt elnyomni, vagy egységesíteni.”

Robert Schuman

 

A fenti idézetből is látható, hogy az európai gondolkodás sokat változott, aminek az egyik mérföldköve a most 12 éves Lisszaboni Szerződés volt. A legújabb adás 2021. április 24-én, szombaton délután négy és este nyolc óra között kerül megrendezésre, és élőben követhető honlapunkon, az alábbi linken:

 

 

 

Az esemény témája a Lisszaboni Szerződés elmúlt 12 éve, illetve jövőjének megvitatása. Milyen változtatásokra volna szükség? Mi segítené elő az EU jövőjét? Szélesebb együttműködés, a status quo fenntartása, avagy Schuman modelléhez való igazodás és/vagy a Dán modell részleges használata?

 

A rendezvényen a lengyel és nemzetközi közélet és tudomány kiválóságai, 13 különböző nemzetiségű és foglalkozású, neves előadó fogja rövid blokkokban kifejteni gondolatait. Az előadók között szerepel Prof. Zbigniew Krysiak, a sorozat szervezője és a Varsói Közgazdasági Egyetem professzora, Őexc, Francisco Javier Sanabria, Spanyolország lengyelországi nagykövete, Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium Európa Tanulmányok Műhelyének vezetője és még sok más kiváló szaktekintély is.

 

Az esemény MS Teams platformon fog zajlani, és a Youtube-on élőben, majd felvételről teljes egészében megtekinthető lesz, angol eredeti nyelven.

További információ (angol nyelven) a sorozatról