Back to top
admin küldte be 12.09.2018 időpontban
Igazgatói köszöntő

„Lengyelek és magyarok valójában nem is sejtik, mennyi közös van bennük” 

Wacław Felczak

Szorgalmas diák és kiemelkedő történész, a leigázott Lengyelországban pedig a London-Budapest-Varsó futárposta útvonal szervezője és parancsnoka. Nem sokkal a második világháború vége után – politikai fogoly, életfogytiglanira ítélték. 1956-ban a szabadság visszaszerzése után Wacław Felczak Magyarország és Közép-Európa történetének kutatására szenteli életét. Mindenek előtt azonban a lengyelség tudatot tanít és megköveteli diákjaitól, hogy készüljenek fel arra a pillanatra, amikor senki nem fogja meghatározni, mit szabad tenniük a lengyeleknek. És nem kevésbé fontos, hogy mindenkit megfertőz maga körül rendíthetetlen optimizmusával, hogy a függetlenség kivívása egyszerűen elkerülhetetlen. 

Wacław Felczak professzor olyan szerencsés volt, hogy megélhette Lengyelország függetlenné válását; a Lengyel-Magyar Együttműködési Intézetben megtestesül megingathatatlan meggyőződése, hogy a fiatalok tehetségét a lehető legnagyobb mértékben ki kell aknázni és fejleszteni kell, hogy a fejlődést és a karrier építést intézményes módon is támogatni kell, valamint hogy a  lengyel-magyar barátság és szimpátia óriási jelentőségű, amit a lengyeleknek és a magyaroknak ápolniuk kell, de meg is kell osztaniuk ezt az ajándékot más nemzetekkel. 

A lengyel és magyar közélet legfontosabb vezetőinek éleslátása teszi lehetővé, hogy most az Önök rendelkezésére bocsátjuk a Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet szolgáltatásait Varsóban. A Tanácsnak, a Nemzetközi Tanácsnak illetve a magyar Wacław Felczak Alapítványnak kemény munka kezdetét jelenti ez az időszak. Ennek gyümölcse lesz: az állami projektek megvalósulása, jól felhasznált ösztöndíjak, hatékonyabb és intenzívebb együttműködés illetve új területek létesítése az együttműködésre: a tudománytól, a gazdaságtól egészen a kultúráig, az oktatásig, a sportig és még sok egyébig. 

Wacław Felczak fél évszázada leírt, Magyarország Történetét lezáró szavai ma is ugyanolyan időszerűek:

„Kevés olyan nemzet van, melyek sorsa a dicsőség és a viszontagságok, a virágzás és a hanyatlás idején is olyan pontosan megfelelne egymásnak, mintha ugyanannak a képnek a kliséjét rajzolnák ki. (…) Kevés olyan nemzet van, amely, mint a lengyel és a magyar, a mélyen átélt történelmi tudatra és nemzeti identitásra hagyatkozva alakítaná a jövőképét.”


Maciej Szymanowski
a Wacław Felczak Intézet igazgatója

felczak_tablica.jpg

Wacław Felczak emléktáblája az Eötvö Collegium falán Budapesten