Amikor felajánlották, hogy megírjam ezt a szöveget, sokáig gondolkodtam, mit is foglaljak bele. Végül is egyszerű dolog ez. Számomra egyszerű és világos, viszont Lengyelországon kívül élő emberek számára – nem feltétlenül. Magára a Függetlenségi Menetre 2013-ban kezdtem járni, akkoriban még meglehetősen homályos, és formátlan világnézetem volt. Néztem a mainstream baloldali-liberális médiát, ott pedig bebeszélték nekem, hogy maga a felvonulás és mögötte álló gondolat az valami rossz. Azt hallottam, hogy ebben a menetben fasiszták, gonosz emberek vesznek részt, akik Lengyelországban polgárháborút akarnak kirobbantani. Kezdő újságrópalántaként úgy döntöttem, elmegyek erre a felvonulásra, és saját szememmel és fülemmel fogok meggyőződni arról, hogy tényleg fasiszták, veszélyes emberek menetelnek-e ott, ahogy a televízióban mondták.
A Függetlenségi Menet szinte minden évben ugyanúgy kezdődik. November 11-én, 14.00 órakor, a lengyel függetlenség visszaszerzésének ünnepén az összes résztvevő találkozik a Roman Dmowskiról (a lengyel függetlenség egyik atyjától) elnevezett téren, és a korábban megtervezett, a rendvédelmi szolgálatokkal, illetve a fővárossal egyeztetett útvonal szerint elindulnak. Minden évben egy konkrét jelmondat mentén zajlik a felvonulás, amely a nemzeti történelem vagy identitás fontos szempontjaira utal. Transzparensek és emblémák formájában erősen hangsúlyozzák a lengyel kereszténység történelmének évezredeire utaló vallási szempontokat. A menet számos résztvevője szentmisével kezdi a napot.
Amikor azon az emlékezetes napon, 2013. november 11-én a helyszínre érkeztem, nagyon meg voltam lepődve, mert magában a menetben elég sok családot láttam, anyukákat, apukákat, gyerekeket babakocsiban. Nagyon sok fiatal volt, fehér-piros sálakkal a nyakukban és transzparensekkel. Voltak idősebb emberek, és nem utolsósorban második világháborús, egyenruhás veteránok. Mindenki mosolygott, boldognak és elégedettnek tűnt, hogy részt vehet ezen az eseményen. Megkérdeztem magamtól: Hol vannak azok a mitikus fasiszták, akikről annyira hallottam a tévékben és a rádióállomásokban?
Ismeretlen okok miatt a felvonulás hosszú ideig egy helyben állt, annak ellenére, hogy régen kellett volna kezdődnie. Az emberek türelmetlenekké váltak, én a végén voltam, ezért úgy döntöttem, hogy a menet élére megyek. Nem volt könnyű, hiszen a menet több tízezer emberből áll. A legelejére haladva elkezdtem beszélni az egyes résztvevőkkel: családokkal, tizenévesekkel, idős emberekkel és veteránokkal. Amit ezek az emberek elmondtak nekem, abból arra jöttem rá, hogy teljesen normális lengyel hazafiakról van szó, nem pedig fasisztákról. Beszéltek arról, hogyan élnek Lengyelországban, milyen gyakran alig húzzák ki elsejéig, milyen rosszul bánt el valakivel a lengyel igazságszolgáltatás, hogyan bélyegezték meg őket az iskolákban, mert a lengyel nemzeti hősök képeivel ellátott pólókat viselnek. Rájöttem, hogy gyakran igazuk van, és valóban szívükön viselik a hazánk javát.
A Függetlenségi Menet résztvevőivel folytatott összes ilyen beszélgetés után majd fölrobbantam. Becsapva éreztem magam. A politikusok, a média és a sok álszakértő, akiket évek óta favorizálnak, egyszerűen hazudtak nekünk. Belső dühöt éreztem, amiért így kezelik, és rágalmazzák ezeket a gyermekes családokat, ezeket a fiatalokat, ezeket a veteránokat, akik egyébként valaha az „ő szabadságukért” is harcoltak? Megértettem, hogy mindannyian tanúi vagyunk valami hatalmas misztifikáció tanúi vagyunk, hogy ez dezinformálás, és valami egészen másról van szó. És akkor elkezdődött a hangzavar. Az emberek elkezdtek menekülni, füstöt láttam és távolról sikolyt hallottam.
Ahogy szétszaladtak az emberek, hirtelen sok furcsán öltözött, álarcos férfit láttam meg. Fejünk fölött elkezdtek röpülni a téglák, a távolban a rendőrséggel verekedő maszkos férfiakat láttam. Másodpercről másodpercre nőtt a sisakos, teljes harci felszerelést viselő rendőrök száma. Egyvalami azonban elgondolkodtatott. A maszkos fickók közül, akik focidrukkernek néztek ki, afelől az utcák felől jöttek ki, ahol a rendőrség állt, mi több, néhányan beszéltek egymással. Mi történik? - gondoltam. Éppen csak verekedtek, a rendőrség gumilövedékkel lőtte őket és most mintha mi sem történt volna úgy csevegnek mintha jó barátok lennének. Mi történik itten?
Valahogy sikerült kiosonnom és biztonságosan hazatértem. Rögtön ahogy beléptem a lakásba, bekapcsoltam a tv-t és a java csak akkor kezdődött.
Az egyik balliberális állomás információs szolglálata az égő őrbódét mutatott az Orosz Föderáció nagykövetsége előtt. Felvillantak a képek a Varsó utcáin zajló rendőrségi verekedésekről, dulakodásról és huliganizmusról. A háttérben a meghívott „Szakértő úr” kommentárja szerint mindez a jobboldal hibája és Lengyelországban újjáéled a nácizmus. Mintha valaha is itt lett volna. Gondoltam magamban: mennyire szánalmasak ezek, ahogy ezeket a hazugságokat csepegtetik, ilyvmódon rágalmazva a menet résztvevőit. Hiszen én ott voltam, beszéltem ezekkel az emberekkel, azok egyáltalán nem fasiszták vagy nácik. „Ezek normális lengyel hazafiak” - kiáltottam a tv előtt mintha azt akartam volna, hogy azok ott belül meghallják! Évekkel később kiderült, hogy az orosz nagykövetség előtti őrbódénak elégetése szintén megrendezett. Kijöttek az ún „igazságszalagok” és ott meghallottuk a teljes igazságot a hatalomról, amely uralkodott felettünk. De ez egy másik cikk témája.
Ezen zavarok után megváltozott a kormány és megint úgy döntöttem, hogy elmegyek a Függetlenségi Menetre. A lengyel hazafiak tízezrei, a fehér-vörös zászlók tengere. Körben rengeteg rendőr és ami meglepő, nyugalom. Az emberek masíroztak, büszkén hordva a lengyel zászlókat. Voltak barátaink is Magyarországról és más országokból, akik velünk együtt mentek ebben a menetben gratulálva nekünk a kezdeményezéshez. Hogyan csaptak be minket éveken keresztül? Hogyan próbálták belőlünk a legrosszabbakat csinálni. Ez éppen 2015 volt, és riportot vettem fel a menetről a wRealu24 tv nézői számára. Amikor mentem haza, egy idős embercsoport jött hozzám, akik egy Józef Piłsudskiról készült könyvet, és egy fehér-piros zászlót nyomtak a kezembe. Köszönetet mondtak az igazság megmutatásáért, azért, hogy elmondtam, mi az igazság, a hatalom és az őket szolgáló média hivatalos narratívájával szemben. Rájöttem, hogy ez a jelenség kulcsa. Az emberek jelentik a Függetlenségi Menet csodáját. Ezek a csodálatos lengyel hazafiak, akik gyakran a világ minden tájáról érkeznek hogy ezen az egy napon november 11-én együtt menjenek és büszkén hirdessék, hogy lengyelek. A politikai megosztottság felett, a nézeteltérések ellenére együtt mennek és énekelnek: „Nincs még veszve Lengyelország, míg mi meg nem haltunk…”
Marcin Rola
A wRealu24 tv újságírója