Lengyelország – főleg az Oroszország által kirobbantott gázvita miatt – 2006 óta folyamatosan követeli az európai földgázimport diverzifikációját, és ezzel együtt az ország és közvetve a régió energiabiztonságának növelését. A diverzifikáció a nyersanyag beszerzési árának javulását eredményezi, illetve ellensúlyozza a korábbi kormányok kedvezőtlen, és a Gazprom pozícióit erősítő döntéseit. Gázellátásunk függetlenségének növelésére esélyt ad a lengyelországi éves földgázkitermelés 4,5 milliárd m3-es szinten tartása, valamint a norvégiai kontinentális self területeken található mezők - ahol részesedéssel bír a Lotos és a PGNiG lengyel vállalat – kitermelésének növelése. Ebből a szempontból stratégiai jelentőséggel bír a świnoujściei LNG-terminál (cseppfolyós földgáz) kapacitásának 7,5 mrd m3-re történő kibővítése, valamint a Norvég Folyosó kiépítése, amelynek része az évi 10 mrd m3 kapacitással rendelkező Baltic Pipe is.
A Norvég Folyosó és az annak részét képező Baltic Pipe kiépítése sajátos fordulópont lehet a kelet-közép-európai piac résztvevői számára. Lengyelország pedig már a következő években jelentős szereplő lehet a közép-európai országok földgázpiacán az Északi-kapunak, annak a gázvezeték- és interkonnektor-rendszernek köszönhetően, melynek kiépítése összeköti a lengyel hálózatot Csehországgal, Szlovákiával, Litvániával, Ukrajnával, valamint a tervezett gdański úszó LNG-terminállal. A gázinfrastruktúrába való beruházások új lehetőségeket teremtenek a piacon, továbbá erősítik a gázimportra szoruló országok tárgyalási pozíciót is. A nyersanyagra vonatkozó szerződéskötések gyakorlatában is változásra lehet számítani. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az EU egyre kevésbé nézi jó szemmel a Gazprom tevékenységét. A földgázzal kapcsolatos irányelvek rendelkezéseiről jelenleg is folynak a tárgyalások, ezek az irányelvek pedig kötelezővé teszik az uniós jog alkalmazását azon országok szabályozó szervei számára, amelyek partjait érintik a gázvezetékek.
Az Európai Parlament a további tárgyalások során némely rendelkezéseket szigoríthat, ugyanis az uniós jognak – vagyis a harmadik energiacsomagnak – az Európai Unió teljes területén egyformán kell érvényesülnie. Nincs tehát kizárva, hogy a harmadik energiacsomag szigorúbb rendelkezései az EU területén futó gázvezetékek tengermelléki részeire is vonatkozni fognak, ez az intézkedés jelentősen rontaná az Északi Áramlat 2 jövedelmezőségét. Az Európai Unió orosz földgáztól való további függőségének még egy ellenzője akad, az Egyesült Államok. Az USA kongresszusa 2017-ben szinte egyhangúlag fogadta el azt a törvényt, amely lehetővé tette az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetését az Északi Áramlat 2 építése miatt.
Tavaly decemberben a Képviselőház elfogadott egy határozatot, amely felszólítja az európai államok kormányait a gázvezeték bojkottálására, ezenkívül az amerikai képviselők az USA elnökéhez is fordultak, hogy vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben a beruházás miatt. Az Északi Áramlat 2 építéséért felelős társaságnak hivatalosan egyetlen részvényese van, az orosz Gazprom. A finanszírozásban azonban érdekelt még a német Wintershall és Uniper, a holland-brit Shell, a francia Engie és az osztrák OMV is. Az idei év elején az amerikai kormány képviselői levélben szankciók bevezetésével fenyegették meg az említett konzorciumokat. A levélben hangsúlyozták, hogy ezek a cégek aktívan hozzájárulnak Ukrajna és Európa biztonságának gyengítéséhez, és a CAATSA-törvény (Amerika Ellenségeit Szankciókkal Sújtó Törvény) értelmében amerikai szankcióknak teszik ki magukat.
Nyersanyagszükséglet
Lengyelországban az éves gázfogyasztás 2015-ben elérte a 15 mrd m3-t, 2017-ben pedig már 17 mrd m3 volt. Az ország éves kitermelése 3,5 mrd m3, a fennmaradó részt a Gazprom szolgáltatta. A gázigény növekedését elsősorban az energetikai és a petrolkémiai szektor fejlődése okozza. A szmog csökkentésére irányuló törekvéseknek köszönhetően a fűtéscélra használt gáz mennyisége is fokozatosan növekvő tendenciát mutatva emelkedik. A növekvő nyersanyagszükségletet a következő években elsősorban a świnoujściei LNG-terminálon és a Baltic Pipe vezetéken keresztül érkező import fogja kielégíteni. Ezenkívül tervben van egy úszó terminál megépítése is Gdańsknál.
Lech Kaczyński LNG-terminál
A földgázforrások diverzifikálásának szükségességét Oroszország idézte elő. A 2006-os és 2009-es gázviták következtében felfüggesztett ukrajnai gázszállítás közvetlenül érintette Lengyelországot és más európai országokat is. A Gazprom politikai okokból szüneteltette vagy korlátozta a lengyelországi gázszállítást is, az Európa Bizottság által folytatott monopóliumellenes eljárás során pedig megállapították, hogy a konzorcium visszaélt piaci helyzetével. Ezek az események tették eltökéltté a lengyel kormányt olyan megoldások keresésében, amelyeknek köszönhetően jobb pozícióba kerülhetnek a Gazprommal folytatott tárgyalások során.
A Lech Kaczyński elnök nevét viselő LNG-terminál Świnoujściénél található, a megépítéséről 2006-ban döntöttek. A gázterminált 2015-ben adták át, és ez volt az első ilyen jellegű építmény a Balti-tenger medencéjében. Ma a segítségével évente 5 mrd m3 nyersanyag érkezhet Lengyelországba tetszőleges forrásból. A terminál kapacitásának bővítése jelenleg is folyik. 2021 közepére a terminál újragázosítási teljesítménye eléri a 7,5 mrd m3-t évente. A terminálnak köszönhetően Lengyelország az éves gázfelhasználásának 30%-át tudja majd alternatív forrásból beszerezni. Hosszú távú szerződéseket kötöttünk Katarral és az USA-val, az innen származó gáz beszerzési ára pedig átlagosan 20-30%-kal alacsonyabb, mint az orosz gázé.
Norvég-dán-lengyel gázvezeték
A földgázban gazdag norvég kontinentális self területeket Lengyelországgal összekötő gázvezeték terve kezdetben sok nehézségbe ütközött. A projekt elindítása kétszer is felvetődött, de a lengyel oldal mindkétszer kihátrált a folytatás elől. A gázvezeték építéséről és a Lengyelországba történő földgázszállításról szóló tárgyalásokat Norvégiával és Dániával már a Jerzy Buzek (AWS – Szolidaritás Választási Akció) által vezetett kormány megkezdte 2000-ben. A gázvezeték építésének és a Gazpromtól való függetlenedésnek a kezdeményezői Piotr Woźniak (a miniszterlenöki kancellária tanácsadója) és Piotr Naimski (energiabiztonsági tanácsadó) voltak.
A tárgyalások eredményeképpen egyezség született a Norvég Folyosó megépítéséről, amely a Balti-tenger fenekén kötötte volna össze Norvégiát dán területeken keresztül a lengyel partokkal. Ez a beruházás részben függetlenítette volna Lengyelországot az orosz Gazprom által szállított nyersanyagtól. A több mint egy éven át tartó egyeztetések után 2001 szeptemberében a PGNiG szerződést kötött norvég partnerével a gázvezeték megépítéséről, és 74 mrd m3 földgáz szállításáról, amelyet 2008 és 2024 között továbbítottak volna Lengyelországnak. A szerződés szerint a projekt öt éven belül készült volna el, és nagyjából 50%-kal csökkentette volna a gáz keleti importját. Sajnos azonban a körülmények szerencsétlen egybeesése folytán a szerződést néhány héttel a kormányváltást eredményező parlamenti választások előtt kötötték meg. A választást az SLD-Unia Pracy (Demokratikus Baloldali Szövetség – Munka Uniója) koalíció nyerte meg. A kormány élére Leszek Miller került, helyettese pedig Marek Pol (Munka Uniója) lett.
2003 februárjában Marek Pol engedélyt adott a Gazprommal kötendő új, Lengyelország számára rendkívül előnytelen gázszállítási szerződés aláírására. Ezt a szerződést később a Legfőbb Számvevőszék „Lengyelország érdekeivel ellentétesnek” minősítette. A szerződés tartalmazott egy ún. „take-or-pay”, vagyis „vidd vagy fizess” záradékot is, amely a lengyel felet olyan gáz kifizetésére is kötelezte, amelyre nem volt szüksége. A Lengyelország számára előnytelen oroszországi gázszállítási szerződések újratárgyalása során sem sikerült ezt a záradékot érvényteleníteni, így a gázellátási források diverzifikálásának lehetősége ténylegesen korlátozódott. A következő gazdaságilag felelőtlen döntés a másik, párhuzamos vezték, a Jamal elutasítása volt, amely Lengyelországot fontos tranzitországgá tette volna.
2003 végén Leszek Miller kormánya politikai szempontból katasztrófával felérő döntést hozott a norvég gázvezeték beruházásának leállításáról és az érvényben lévő szerződés felmondásáról. Ez a visszakozás alapozta meg az Északi Áramlat építését, amely közvetlenül köti össze Oroszországot Németoszággal a tranzitországok – Lengyelország, Fehérosroszország és Ukrajna – megkerülésével. Az Északi Áramlat építéséről szóló szerződést aláírták. 2005. szeptember 8-án pedig megszületett a döntés az Északi Áramlat 2 építéséről is, amely még nagyobb mértékben teszi függővé az Európai Uniót az orosz nyersanyagtól. 2005 és 2007 között az akkori kormány támogatta a Lengyelországot Norvégiával összekötő Skanled vezeték megépítését. A Miller-kormány által felmondott szerződés miatt a lengyel vezetés azonban nem élvezte a norvég partner bizalmát. A norvégok hozzáállása csak akkor változott meg, amikor a PGNiG részesedést vásárolt a norvég gázmezőkön, ekkor kezdtek csak hinni a lengyelek szándékában és csak ezekután ültek újra tárgyalóasztalhoz velük. Skanled gázvezeték építésének előkészítő munkálatai 2007-ben kezdődtek meg.
Lengyelországban azonban ismét kormányváltás következett, és a PO-PSL koalíció elállt az építkezéstől. A projektet ismét nem sikerült megvalósítani, határozatlan időre felfüggesztettek mindenféle előkészítő munkálatot. A 2015-ös kormányváltást követően a tárgyalásokat felújították, a projekt vezetője újra Piotr Naimski, az energetikai-stratégiai infrastruktúráért felelős kormánymegbízott lett. A beruházást támogatásáról biztosította Norvégia mellett Dánia is, amely számára szintén fontos a vezeték megépítése, mivel ez az ország számára a nyersanyagellátás egy újabb biztosítékát jelenti. Egy párhuzamosan tervezett gázvezetékrendszer pedig lehetővé tenné a gázszállítást Lengyelországból Svédországba is.
A Norvég Folyosó jelentősége nem elhanyagolható a gázpiac integrációja, a gáz árának egységesítése és a gázellátás forrásainak és irányainak diverzifikálása szempontjából sem. Fő célja a gázellátás biztonságának garantálása elsősorban Lengyelország és Dánia, de Svédország, a Balti-tengeri régió és egész Kelet-Közép-Európa számára is. Emiatt az Európa Bizottság már 2013-ban közösségi jelentőségú projektnek (PCI) minősítette a beruházást. Ezt a minősítést olyan infrastrukturális projektek kapják meg, amelyek erősítik az európai belső energiapiacot megvalósítva az unió energiapolitikai céljait.
A PCI-státusz kiemeli a Baltic Pipe különleges jelentőségét a Balti-tengeri és a Kelet-Közép-Európai régió gázellátásának biztonsága, diverzifikációja, valamint az integrált és versenyképes gázpiac felépítése szempontjából. A PCI besorolás emellett megkönnyíti a tervezés, a döntéshozatal és a megfelelő szabályozási feltételekhez szükséges engedélyezések folymatát, ami jelentősen megrövidíti és leegyszerűsíti a teljes procedúrát. A Baltic Pipe projekt vezetői – vagyis a lengyel Gaz-System és a dán Energinet szállítórendszerek üzemeltetői – 2017-ben lefolytatták az ún. Open Season eljárást, amelynek célja volt a kapcsolódó megrendelések összegyűjtése a Baltic Pipe projekt kapacitásának felosztására a beruházásról szóló végleges döntés meghozatala előtt.
Ez egy fontos mérföldkő volt, az eljárás eredményeképpen a piac résztvevői egy 15 éves gázszállítási szerződést írtak alá, amely megerősíti a beruházás gazdasági vonatkozásait és a piac projekt iránti érdeklődését. 2018. november 30-án a lengyelországi és a dániai gázvezetékek üzemeltetői, a Gaz-System és az Energinet bejelentették a beruházásról szóló döntés meghozatalát és a Norvég Folyosó közös megépítését célzó szerződés aláírását. A Gaz-System kibővíti lengyelországi gázvezeték-hálózatát, illetve az ő feladata lesz a csővezeték kiépítése a Balti-tenger fenekén Dánia és Lengyelország között is. A cég ezeknek a rendszereknek egyszerre lesz tulajdonosa és üzemeltetője is. Ehhez hasonlóan az Energinet felelőssége lesz a szárazföldi infrastruktúra kiépítése Dániában, valamint a tengeriszakasz megépítése az Északi-tengeren. Ez a cég is szintén tulajdonos és üzemeltető is lesz egyben.
Jelenleg a tervezési munka és a projekt egyes elemeinek műszaki elemzése folyik, a gázvezeték kiépítésének elkezdéséhez nélkülözhetetlen engedélyek beszerzése 2020-ra várható. A befektetésnek 2022-re kellene megvalósulnia, vagyis abban az évben, amikor lejár az orosz Gazprommal a Jamal-vezetéken keresztüli szállításra kötött, és Lengyelországra Európa egyik legmagasabb gázárát rákényszerítő szerződés. Ennek a stratégiailag fontos beruházásnak a beindítása nemcsak az orosz gáztól való függetlenedést teszi lehetővé, hanem a nyersanyag beszerzési árának piaci alapúvá tételét is, illetve hozzájárul – az energiahordozók arányának az alacsony kibocsátásúak irányába való fokozatos eltolásával – a gázalapú környezetbarátabb energiagazdálkodás és fűtési rendszerek fejlődéséhez is.
Az Északi-kapu és jelentősége Kelet-Közép-Európa számára
A świnoujściei LNG-terminál és a Baltic Pipe együtt alkotják az ún. Északi-kaput, amely az Adria-gázvezetéket az Északi-tengerrel összekötő Észak-Déli Gázfolyosó kiindulópontja lesz. A folyosó Lengyelországon, Csehországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül vezet majd, és köti össze az Északi-kaput a horvátországi LNG-terminállal. Déli vége a Krk szigeten felépülő gázterminál lesz. A projekt megvalósítása miatt szükség van a meglévő gázvezetékek felújítására, hogy a kapacitás kihasználásának ne legyenek műszaki akadályai, illetve interkonnektorok – az egyes országok gázhálózatait összekötő szakaszok – megépítésére is.
A Gaz-System jelenleg a cseh és a szlovák határon átnyúló interkonnektorok kiépítésén dolgozik, de tervben van már a lengyel gázrendszer Litvániával és Ukrajnával való összekötése is. A rendszerösszekötő építkezések segítik a régió országainak függetlenedését a főleg kelet felől érkező nyersanyagbeszerzéssel szemben. A Norvégiából Dánián keresztül Lengyelországba tervezett gázvezeték kapacitása évi 10 mrd m3, ami Lengyelország számára szükségessé teszi a nyersanyag egy részének tovább exportálását a régió többi országába. Kelet-Közép-Európa országai azonban már jelenleg is keresik az alternatív megoldásokat az orosz importgázzal szemben.
A gáz egyik lehetséges felvevője Ukrajna lehet, ehhez azonban előbb össze kell kötni a két ország gázvezeték-hálózatát. A monopolhelyzet és a gázimport egy, kiszámíthatatlan szállítótól való függésére a legjobb példa Bulgária. Oroszország tiltja Bulgáriának a reexportot, feltételekhez köti a gázszállítást, nem teljesítés esetén a szállító-infrastruktúrát érintő korlátozásokkal és az eszközök átvételével fenyeget. Az Oroszországtól való teljes függőség eredményeképpen Bulgária fizeti a legmagasabb árat az importgázért Európában.
Külön kérdés a Norvég Folyosó és az LNG-terminál kapacitásának kihasználása a Három Tenger Kezdeményezés (Projekt Trójmorza) – vagyis a Balti-, a Fekete-, és az Adriai-tenger – országai energiabiztonságának és stabilitásának növelése érdekében. A kezdeményezésben résztvevő országok együttműködésének fő apektusa a földgázimport diverzifikációja és a versenyképes piac létrehozása érdekében megvalósuló összefogás. Mindegyik résztvevő állam kisebb-nagyobb mértékben függ az orosz gáztól. A Lengyelországot Szlovákiával és Csehországgal összekötő gázvezeték kiépítése növeli a régió energiabiztonságát. A Gaz-System ezenfelül már készíti a gdański úszó LNG-terminál megvalósíthatósági tanulmányát és kezdeményezte a projekt felvételét az EU közösségi érdekű projektek listájára.
Amennyiban a gázszükséglet meghaladja majd a Baltic Pipe vezeték és a świnoujściei terminál kapacitását, a gdański úszó terminál megépítése megalapozottá válik. Kelet-Közép-Európa szempontjából a Baltic Pipe gázvezeték megépítése célszerű. Ennek az infrastruktúrának a birtoklása különösen lényeges, hiszen – az alternatív gázszállítási útvonalaknak és forrásoknak köszönhetően – Lengyelország előtt történelmi esély mutatkozik, hogy Kelet-Közép-Európa országai számára felkínálja a források diverzifikálásának és az Északi Áramlaton keresztül érkező orosz és ázsiai gáztól való függőségből fakadó esetleges fenyegetettség mérséklésének a lehetőségét.
Ez nemcsak növeli az energiabiztonságot, de lehetővé teszi a kedvezőbb gázszállítási feltételek kialakítását is. A Baltic Pipe utat nyit a lengyel vállalatok földrajzi terjeszkedése előtt is. A Lotos 28, a PGNiG pedig 24 norvégiai koncesszióban bír tulajdonrésszel. A PGNiG folytatni fogja a földgáz kitermelését a következő évtizedekben, és Lengyelország – nyugati szomszédjai példáját követve – 2022-től képes lesz a saját gázmezőit a lengyel partokkal közvetlenül összekötő vezetékeken keresztül szállítani a nyersanyagot.
Krzysztof Gigol
Tekst ukazał się w kwartalniku Rzeczy Wspólne nr 29 (1/2019)