A járványhelyzet súlyosságának tudatában, a megfelelő biztonsági intézkedéseket betartva az elmúlt héten megrendezésre került a Gazdasági Fórum, amelynek ezúttal a Szudéták üdülővárosa, Karpacz adott otthont. A találkozó apropóján kérdeztük Ryszard Terleckit, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) prominensét, a Lengyel Szejm alelnökét a küszöbön álló kormányátalakításról, a lengyel jobboldal belső erőviszonyairól, és a Visegrádi Együttműködésről.
Olvasóink, magyar barátaink gyakran kérdezik, hogyan alakulnak most az erőviszonyok a jobboldalon? A PiS-ről beszélünk, holott az ún. Egyesült Jobboldal ennél szélesebb tábort fed le, amelyben most dinamikusan változnak a viszonyok. Hogyan hat mindez a kormányzásra?
Először is hadd dicsekedjünk egy kicsit! Mondjuk magyar szemmel nézve aligha beszélhetünk sikerről… Az elnökválasztással megnyertük zsinórban a negyedik választást az önkormányzati, a parlamenti és az uniós után. Európai mércével mérve nagy siker áll mögöttünk, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mind a parlamenti többség, mind pedig a kormány három elemből áll nálunk: a domináns Jog és Igazságosságról és két kispártból az Egyetértés (Porozumienie) és a Szolidáris Lengyelország (Solidarna Polska) nevű szervezetekből. A képviselőik ugyanakkor a PiS listájáról indultak, így az önállóság elnevezés talán túlzás, hiszen önálló választáson nem mérettették meg magukat. Három év múlva esedékes a következő választás, vagyis ez a legjobb pillanat valamilyen változtatás végrehajtására. Most vitatjuk meg a két kisebb párttal az együttműködés lehetőségeit, mind a kormányban, mind a parlamentben. Számunkra a legfontosabb az igazságszolgáltatás reformja és mindaz, amit a média átstrukturalizálásának nevezünk. Lengyelország ugyanis elég különleges helyzetben van, hogy a médiatermékek túlnyomó többsége, különösen a hagyományos ágazatok, a rádiók, a tévék és a nyomtatott sajtó idegen kézben van. Ez különösen a választások idején érződik, amikor teljesen idegen érdekek próbálják befolyásolni a választási eredményt.
Manapság a tervezett kormányátalakítástól hangos a sajtó, ezt halljuk már az elnökválasztás óta. Már most bekövetkezett néhány változás a tárcák élén, de még mindig nem látható az új kormány végső formája. Esetleg el tud árulni néhány dolgot, ha nem is a személyi változások szintjén, de inkább az irányt illetően?
Közel húsz minisztériumunk van, azt szeretnénk, ha ebből tizennégy maradna, ezért a tárcák csökkentése biztosan előttünk áll. Túl sok a miniszterhelyettes és az államtitkár is. A cél, hogy a kormány munkája hatékonyabbá váljék, és kicsit lendületet és lelkesedést adjunk a miniszterek munkájához, akik ezentúl nagyobb gazdasági és társadalmi egységeket összekapcsoló tárcákat irányítanak majd. Meglátjuk, meghozza-e mindez a kívánt eredményt, remélem, igen. Jelen pillanatban próbálunk erről megegyezni a koalíciós partnereinkkel, akik eddig fejenként két tárcával rendelkeztek, mostantól viszont csak egy marad nekik, de még nem tudjuk, melyik lesz az az egy.
Térjünk át egy pillanatra a nemzetközi politikára. Gyakran hallani mostanában Budapestről is, a Visegrádi Csoport országaiból és más fővárosokból is, hogy Lengyelországnak kellene vezetőnek lennie a régióban. Sok tennivaló van előttünk, de sok az esély is. Ön hogy látja a Visegrádi Csoport jövőjét?
Először is, mi próbáljuk elkerülni a „vezető” meghatározást, nehogy elkedvetlenítsük a területileg vagy létszámban kisebb partnereinket, akár mondjuk Litvániát, amellyel most nagyon szorosan együttműködünk. A partnereink gyakran érzékenyek a dominancia problémájára, ezt nem szeretnénk. Másfelől azonban természetszerűleg mi vagyunk a legnagyobb ország a régióban, és egyúttal talán az az ország, amelyik a legintenzívebben fejlődik gazdaságilag. Ha azokról az országokról beszélünk, amelyek egyúttal az Európai Unió tagjai, a legfontosabb probléma az Unió reformja. Nem szeretnénk eljutni addig a pillanatig, amikor az Unió olyan irányba fordul, amely már elfogadhatatlan számunkra. Erre például akkor kerülhetne sor, ha mondjuk kiderülne, hogy a szerződések már nem hatályosak, hogy külön mércével lehet mérni az ún. Régi Európa és Új Európa országait, hogy másokra lehet erőltetni a saját megoldásoka, sőt, ami még rosszabb, olyan megoldásokat, amelyek egyes országokban elfogadottak, számunkra azonban elfogadhatatlanok. Az Unió egy döntés küszöbén áll, amely meghatározza majd alakját a további években. A fennállása, az európai közösség megalakulása, azaz az ötvenes évek óta a legnagyobb válságát éli át, még ha nem is ismeri el. A válság egyik tünete például az, hogy az Uniót elhagyja az egyik legerősebb állama, azaz Nagy-Britannia. Teljes katasztrófa. Az Unió próbál napirendre térni efelett. Másodszor, erősödik a rivalizáció a világpolitika nagy játékosai között, azaz Kína és az Egyesült Államok között. Harmadszor, erősen nyugtalanít bennünket, hogy az Unió a dekadens öngyilkos ideológia fogja, amely le akarja dönteni azt a civilizációs építményt, amelyre Európát építették. Komoly gondok ezek, amelyekkel a lengyel, magyar, litván és román külpolitikának kell szembesülnie. Ehhez jön még, hogy Oroszország leselkedik Keletről. Talán nem kell mondanom, milyen fenyegetéssel jár mindez.
Komoly problémákat említett. Hadd kérdezzünk azonban a pozitívumokról is. Házelnök úr milyen pozitívumokat lát a Visegrádi Csoport, vagy akár Közép-Európa többi országa számára a belátható jövőben?
A mi négyünk számára nyilvánvaló a jó hír: az Európai Unióban egyre komolyabban számít a Visegrádi Csoport hangja, úgyszintén az Európai Unió reformja körüli elkövetkező egyeztetésekben szintén jelentős. Nagyon fontosak továbbá a nem-politikai projektek, például a infrastruktúra vagy a hadügy terén. Itt van például, ami még építési fázisban van, de már közel járunk hozzá, vagyis a Via Carpatia, tehát az észak-déli közlekedési kapcsolat hatalmas vállalkozása. Ehhez kapcsolódik a kiváló magyar gyorsvasút program, amely összekapcsolja Közép-Európa fővárosait. Ezek integrációja, összekapcsolva a határmenti együttműködéssel pont régiónk erősítését szolgálja.
A 2020.szeptember 8-án készült interjú szerkesztett változata. A röviditett változat a 2020. szeptember 22-i Magyar Nemzetben jelenik meg.