​

Az idei húsvét és az azt megelőző nagyhét bizonyosan teljesen másmilyen lesz, mint a korábbiak. Vannak, akik most még gondolni sem akarnak az ünnepekre. Akik hozzá vannak szokva, hogy ezeket a napokat széles családi körben töltik, gazdagon terített asztalok mellett, nem is akarnak semmit tervezni, „mert ez nem lesz igazi ünnep.” Mások viszont amiatt érzik magukat elkeseredve, hogy nem szabad részt venni a templomi szertartásokon, így – mint több országban – nem részesülhetnek a gyónás és az áldozás szentségében. Mások számára a nagyhét a betegséggel való küzdés, vagy egy közeli hozzátartozó elvesztése után a gyász ideje. A háziasszonyok idén megkésve és a szokásos lendület nélkül láttak neki az ünnepi készülődésnek. Szomorúság, bizonytalanság és félelem uralkodik. Meg lehet élni egyáltalán jól az idei húsvéti ünnepet? Erre a kérdésre válaszol nekünk három atya, akik Lengyelországban, Magyarországon és Olaszországban szolgálják közösségeiket.

 

AZ ÜNNEP NEM MARAD EL

 

„Talán furcsán hangzik, de az első dolog, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet, hogy ne beszéljük be magunknak, hogy nincs ünnep. Ünnep van, csak a körülmények miatt sokan életünkben először ezeket máshogy éljük meg” – mondja Bogusław Wolański atya, az olszynai Szent József templom plébánosa. Paweł Ptasznik atya, a római Szent Szaniszló Püspök Vértanú templom rektora és az Örök Város lengyel lakosainak lelkipásztora kiemeli: „Az utóbbi hónapokban a mindennapi életünket és a társadalmi tevékenységeinket a járvány terjedéséről szóló információk és a járvány következményeiről szerzett tapasztalatok határozzák meg. Fennáll a veszélye, hogy a rossz hírek áradata bezár minket az önmagunk, a hozzátartozóink és a világ sorsa miatt érzett félelembe… A holnap bizonytalanságának érzése rémisztő. Ez most a közelgő húsvéti szent három nap és a húsvéti ünnepek pszichológiai-társadalmi kontextusa. A keresztények számára kivételes időszak ez, amelyben különösen erősen hatnak a nem a járványról szóló hírek és tapasztalatok: Vagyis a feltámadás híre, amely azt hirdeti, hogy Krisztus, Isten Fia, megtapasztalta a szenvedést és a halált, és legyőzte azokat. A triduum és a húsvét arra szolgálnak, hogy a feltámadás híre a hit által megtapasztalt, személyes élmény legyen, amely révén meggyőződhetünk arról, hogy Isten, a Teremtő jelen van a mi valóságunkban. Ez a tapasztalat ad reményt a legnehezebb időkben.”

​ Paweł Cebula atya

 

Paweł Cebula minorita atya, az egri Szent Antal templom plébánosa a kárpátaljai, munkácsi püspökség hívekhez intézett levelét idézi: „Majnek Antal püspök atya felidézte, hogy a kommunizmus évtizedeiben milyenek voltak az ünnepek, minden egyes vasárnap és minden egyes nap papok nélkül. Az emberek meg voltak fosztva minden szentségtől, ennek ellenére keresték Jézust, vágytak Rá, és ennek köszönhetően nem adták fel szabadságukat. Fizikailag rabok, de lelkileg szabadok voltak, mert a szívükben ott volt Jézus, és bíztak Benne. A nyugati embernek ilyen tapasztalata nem volt. A kommunizmusban nekünk is nem egyszer mondták a lengyel papok, hogy nem értékeljük eléggé a szentmisét, mert túl könnyen elérhető. Úgy vélem, Isten azért engedi meg ezt a mai helyzetet, hogy hiányt ébresszen bennünk Önmaga iránt, mert Ő nagyon hiányol minket.” „Több hívem is említette, hogy hiányzik neki a templom – teszi hozzá Wolański atya. – Nyilvánvaló, hogy ebben az évben nem tudunk úgy ünnepelni, ahogy azt megszokhattuk. Nem léphetünk be a templomba, nem vehetünk részt a szertartásokon, nem tarthatunk meg bizonyos hagyományokat. Most arra van lehetőségünk, hogy máshogyan éljük át ezt az időt, és mélyen hiszem, hogy Jézus Urunk is ezt kívánja tőlünk. Át kell törnünk bizonyos kereteket, amelyekhez hozzászoktunk, a velünk együtt élőkben és Isten Igéjében kell találkoznunk a feltámadott Jézussal, mert az Úr folyamatosan szól hozzánk, az Ő Szava pedig élő.” Cebula atya rózsafüzér imádságra, és Isten Igéjén való elmélkedésre buzdít bennünket: „Azt gondolom, hogy a legegyszerűbb formák gyakran a legmegfelelőbbek is – a rózsafüzér semmi más, mint elmélkedés az Evangéliumon. Vagy vegyük elő a Szentírást, és nyissuk ki a Zsoltároknál. A Zsoltárok önmagukban is imádságok, amelyben mindenféle lelkiállapot megjelenik, és minden élethelyzet le van írva. Én a saját otthonomban járkálok, és imádkozom a rózsafűzért. Jézussal haladok az úton, Jézus pedig velem. Az egyik himnusz a breviáriumban így szól: Az élet rögös útjain jársz velünk, Urunk. Velünk vagy a sötétségben, mert bizonytalan az életünk. Az azonban a mi döntésünk, hogy engedünk-e a bizonytalanságnak és a reménytelenségnek, vagy bizalommal mondjuk: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.”

Paweł Ptasznik  atya

 

Ptasznik atya hozzáteszi: „Jó lenne ezekben a napokban minimálisra szorítani a vírus terjedésével kapcsolatos híreket, és inkább Jézus Krisztus megváltó munkája felé fordítani figyelmünket, amely egyszer történt meg a történelemben, de még mindig tart. Talán jó lenne most egy kicsit több időt fordítani a Szentírás olvasására, és a róla való elmélkedésre, különösen a Jézus szenvedéseiről és feltámadásáról szóló történetekre. Az interneten is könnyen megtalálhatjuk a szent három nap liturgikus szövegeit, időzzünk el felettük, hogy felkészüljünk a médiában közvetített szertartásokon való lelki részvételre. Ez segíthet ezen titok mély, liturgikus átélésében és szentségi megtapasztalásában, még akkor is, ha nem adatik meg nekünk a templomi szertartásokon való személyes részvétel lehetősége. Végigjárhatjuk a keresztút állomásait egyedül vagy családtagjainkkal, imádkozhatunk rózsafűzért, vagy az Isteni Irgalmasság imáját… Ha őszinte és egyszerű imádságban képesek vagyunk összekapcsolni saját félelmeinket és szenvedéseinket Krisztus szenvedéseivel, mélyebben átélhetjük a húsvéti szent három napot ebben a nehéz időben, mint máskor…”

 

 

 

A HÁZI SZENTÉLYEK ÚJJÁSZÜLETÉSE

 

Most, amikor nem vehetünk részt a szentmiséken és a szertartásokon a templomainkban, eljött a házi szentélyek újjászületésének ideje. Ebben az évben a húsvéti ünnepet csak ilyen módon tudjuk megünnepelni. „A családot már a kereszténység első századaiban házi szentélynek nevezték. Emlékeztet minket a II. Vatikáni Zsinat. A Katolikus Egyház Katekizmusából pedig megtudjuk, hogy a kifejezés abból a meggyőződésből származik, hogy a keresztény család természetes módon a hit központja, ahol a szülők szavakkal és példamutatással adják tovább ezt az adományt gyerekeiknek, és ápolják személyes hivatásaikat” – mondja Paweł Ptasznik atya. Bogusław Wolański atya hozzáteszi: „Házi szentélyt építeni annyi, mint felfedezni, hogy a szülők a saját gyermekeik számára papok, próféták és tanúk, nem pedig csak szponzorok és ellátók, ami abból a tényből következik, hogy vállalták a keresztséget és a házasság szent kötelékét értük. Minden házban van egy pap – a szülő, aki bevezeti a gyermeket az Istennel közös életbe. Minden házban van egy próféta – a szülő, aki megtanítja a gyermeket imádkozni, aki megtanítja Isten Igéjének szeretetére. Ezenkívül a szülő tanú is.” „A külsőséges szokásainktól való megszabadulás segíthet nekünk a húsvét lényegének elmélyültebb keresésében. Ez az ünnep lehetőség, hogy találkozzak Jézussal a szívemben, a házasság szentségében vagy a családban. Természetes, hogy minden családban vannak nehézségek és veszekedések, de ha vannak olyan pillanatok is, amikor a család közösen áll Jézus elé, akkor lesz megbocsátás és megbékélés is – meséli Paweł Cebula atya. – Ismerek olyan családot, ahol a körülményektől függetlenül minden este közösen imádkozzák a rózsafüzért, és ismervén a problémáktól nem mentes életüket, látható, hogy ez mekkora erőt ad.”

​

ks Bogusław Wolański 

 

MEGOLDÁSOK A MAGÁNYRA

 

„Ma az elszigeteltség és a kijárási korlátozások miatt mindannyian valamilyen szinten magányosak leszünk – mondja Wolański atya. – A segédplébános atyával és egy Egyesült Államokban élő, de a mi plébániánkról származó atyával közösen mindennap összeállítjuk az úgy nevezett Mindennapi plébánia programot, amelyben az Evangéliumot olvashatják a hívek, illetve egy rövid, de szívből jövő és tartalmas kommentárt, ezeket minden nap valaki más állítja össze hármunk közül. Plébániánk honlapján nem teszünk közzé más atyáktól vagy szónokoktól származó beszédeket, csak mi szeretnénk hirdetni Isten Igéjét a mi híveink otthonaiban. Sok emberhez eljutunk így, akiknek sok örömet okozunk ezzel. Az elszigeteltség miatt az embereknek hiányoznak a személyes találkozások, amelyek megszokottak voltak, lehet, nem egyszer elmaradtak, most azonban csak a számítógép képernyője marad, és a közösségi lét iránti hiányérzet. Én ebben az időben nagyon sok jóságot látok és Isten nagy áldását.”

 

Paweł Cebula atya, aki a gyönyörű barokk Szent Antal templom mellett lakik, arról mesél, hogy mennyire fontos a korlátozások idején a bizalomteljes imádság: „Azt gondolom, hogy a szív vágyakozása a legfontosabb. Szent Ágoston azt mondja, hogy a vágyakozás egyben imádság is. Emberi értelemben magányos vagyok, mert egyedül vagyok, de nem érzem magam magányosnak, mert Jézus Krisztussal bármikor beszélgethetek – nemcsak én beszélhetek hozzá, de meg is hallom, amit Ő akar nekem mondani.”

„A magány ebben az időben különösen keserű érzés. Főleg, hogy nem lehetünk ott haldokló szeretteink mellett, nem búcsúzhatunk el tőlük, ez mind mély fájdalommal tölt el minket. Sajnos jelen helyzetben csak az imádságon keresztül tudunk velük lenni. – osztja meg velünk gondolatait Paweł Ptasznik atya. – Ha ismerünk magányos, főleg idős, otthonról ki nem mozduló személyt, mindenek előtt fontos, hogy kedvesen érdeklődjünk az egészsége felől, és hogy mire van szüksége. Majd igyekezzünk segíteni – a megfelelő elővigyázatossággal természetesen – a lehetőségeinkhez mérten. Ez természetesen általában a saját időnk, olykor pénzünk feláldozásával jár… Istennek hála azonban sokan vállalják ezt, egyénileg vagy az önkéntesség valamilyen formájában. Ha pedig saját elfoglaltságaink nem is teszik lehetővé, hogy személyesen segítsünk, mindig támogathatjuk anyagilag azokat, akik fel tudják áldozni idejüket és erejüket, ha egy karitatív szervezet számlájára utalunk annyit, amennyit megengedhetünk magunknak. Szükséges az együttérzés, hogy bele tudjuk képzelni magunkat a szükséget szenvedő, magányos emberek helyzetébe. Ha ezt megtesszük, megtaláljuk annak a konkrét lehetőségét is, hogy hogyan tudunk segíteni.” Az együttérzés szükségességét emeli ki Bogusław Wolański atya is: „Küldhetünk akár egy SMS-t, vehetünk újságot, vagy be is vásárolhatunk valakinek, aki valóban nagyon magányos, mivel karanténban van, vagy fertőzött. Két utcára a plébániától lakik egy hölgy, aki megfertőződött a koronavírussal. Nem volt meg a telefonszáma, ezért egy barátnőjén keresztül üzentem meg neki, hogy a szívemben gondolok rá, hogy imádkozom érte. Tudom, hogy ez a hölgy nagyon örült neki, hogy ilyen módon gondoltam rá.”

 

***

„Ez egy lelkigyakorlat, amely nem tudjuk hány hónapig tart még. Ez egy nagyon különleges húsvét, de hiszem, hogy Jézus átsegít minket ezen a helyzeten.” – mondja Paweł Cebula atya. Mindenkinek a saját választása, hogy isteni csapásként, vagy Istentől az elmélkedésre, a hitbeli elmélyülésre, a családi vagy közösségi kapcsolataink erősítésére kapott esélyként tekintünk azokra a körülményekre, amelyek közepette idén kell ünnepelnünk a húsvétot. Talán megtanulunk ismét örülni annak, ami eddig hétköznapinak, természetesnek, könnyen elérhetőnek tűnt számunkra? Örülni legalább a templomi harangok Feltámadást hirdető hangjainak: „Úgy vélem, hogy amikor az ember a szívében ráeszmél, hogy Krisztus feltámad, akkor megérti a harangok szavát is – meséli Bogusław Wolański atya. – Nem rég felhívott egy hölgy egy közeli városkából, amely esperesként hozzám tartozik, és azt mondta: Atyám, intézze el, hogy újra szóljanak nálunk a harangok. Mi csak ülünk otthon, a plébános kikapcsolhatta őket, de ez nekünk olyan, mintha megállt volna az élet. A harangok hangja azt jelzi, hogy az élet megy tovább: a templomok lehet, üresek, de a Templom Közössége él.”

 

 

Marta Dzbeńska-Karpińska 

képek: Marta Dzbeńska-Karpińska, Joanna Adamik (Archidiecezja Krakowska), Unsplash