Back to top
redakcja2 küldte be 25.02.2020 időpontban
Nagyszabású fórum Krasiczynban a régió jövőjéről
Kultura


 

A határok nem elválasztanak, hanem összekötnek – akár ez is lehetne a mottója a 26. Kárpátok Európája -konferenciának, amely péntektől vasárnapig tartott a Lengyelország délkeleti csücskében fekvő Krasiczyn reneszánsz várkastélyában. A Przemyśl melletti településen nemcsak panelbeszélgetést, könyvbemutatókat, filmvetítéseket, sőt, még egy futóversenyt is rendeztek.

Megnyitó beszédében 11 állam képviselőit köszöntötte Marek Kuchciński, a Szejm volt elnöke, a lengyel parlament lengyel-magyar baráti tagozatának vezetője, aki az Európa jövőjéről való elmélkedés terepének nevezte a konferenciát.

A Schöpflin György részvételével zajlott első panelbeszélgetésen is éppen erre keresték a választ: Krzysztof Szczerski, a lengyel köztársasági elnök hivatalának vezetője a régiót a kontinens fő motorjaként azonosította, kiemelve, hogy a kelet-közép-európai országok gazdasági érdekeit összehangoló Három Tenger Kezdeményezés mintaadó lehet a jövőben a problémákkal küzdő, értékválságot szenvedő unió számára.

Az idei évben külön hangsúlyt kapott az ifjúság, hiszen a pénteki napot kizárólag a régiós fiatalok együttműködésének szentelték, kiemelve az egyensúly megtalálásának fontosságát a fokozott integráció és a saját identitás megőrzése között. Az egyetemistákból  álló hallgatóság motiválása, elkötelezettségének erősítése kiemelten fontos, hiszen belőlük lesznek a jövő politikusai – hívták fel a figyelmet a résztevők.

A legnagyobb hazánkat is érintő bejelentések a szombati napon hangzottak el: a jövő év végéig elkészül a Via Carpatia utolsó magyarországi, Miskolctól a szlovák határig vezető szakasza, és már idén nyáron átadják a Románia határa felé vezető szakaszt – erősítette meg Mosóczi László,  az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Ezáltal 2021 végére a Via Carpatia teljes magyarországi szakasza használható lesz. A Három Tenger Kezdeményezés térségének infrastrukturális beruházásairól szóló, több térségbeli tárcavezető részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen szintén résztvevő Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter elmondta: a Via Carpatia a dél-lengyelországi Rzeszów és a kelet-lengyelországi Lublin között épülő szakaszának köszönhetően 2022-ben egészen Varsóig lehet majd gyorsforgalmi utakon eljutni délkeleti irányból.

Egy másik szombati pódiumbeszélgetésen a közlekedési folyosó témáját érintette Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke is. Elmondta: az M30-as autópálya új szakaszának átadása 2021 végén fontos jele lesz a régió fejlődésének, annak, hogy „a jövő az együttműködéstől függ”.

Természetesen szó esett a V4-ekről, és a visegrádi együttműködés elmúlt három évtizedéről is: a Felczak Intézet igazgatója, Maciej Szymanowski által vezetett panelbeszélgetésen Körmendy Adrienne krakkói főkonzul mellett cseh és szlovák szakértők vettek részt, akik az elmúlt harminc évben elért célokat, és a további irányokat értékelték. Maciej Szymanowski rámutatott – a Visegrádi Négyek jelenlegi működése, és az együttműködés erősítésében rejlő potenciál megerősíti Orbán Viktor tételét, amely szerint a régió a német-francia tandem mellett az Európai Unió másik fő motorja lehet.

A kastély konferenciateremében a rendezvény alkalmából kiállították gróf Esterházy János bronzszobrát, amely Piotr Bies lengyel szobrász egyik új alkotása. Marek Kuchciński a közép-európai nemzetek hősiessége jelképének nevezte Esterházyt. A kommunizmus mártírja boldoggá avatási perének krakkói egyházmegyei szakasza tavaly kezdődött el.

A zárónapon Schöpflin György, Jonathan Price, Prof. Zdzisław Krasnodębski, és Paweł Lisicki író-szerkesztő egy panelbeszélgetésen idézték fel a közelmúltban elhunyt filozófus, Roger Scruton alakját, ahol feltették a kérdést: vajon mi történt Angliával és a Nyugattal, hogy Scruton számára harminc év elmúltával éppen Lengyelország és Magyarország lett a szabadság otthona? A résztvevők, akik mind személyesen ismerték a gondolkodót, egyetértettek abban is, hogy Scruton kiemelkedő hatással bírt a régió konzervatív szellemi elitjére.

A gazdasággal, infrastruktúrával, parlamenti együttműködéssel és kulturális örökséggel is foglalkozó konferencia a közép-európai Davosnak is nevezett Krynicai Nemzetközi Gazdasági Fórum hagyományos társrendezvénye, főszervezői a lengyel szejm és a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet.