Back to top
redakcja2 küldte be 31.01.2020 időpontban
Gyorsítanának a visegrádiak
Ekonomia

Ami eddig utópia volt a közép-európai régió számára, az most elérhető közelségbe került, nevezetesen az, hogy nagy sebességű vasút kötheti össze a térség fővárosait, illetve legnagyobb településeit

Ebben nemcsak, hogy egyetértés alakult ki a V4-országok, azaz hazánk, Szlovákia, Cseh- és Lengyelország között, de a Budapest–Varsó között megépítendő gyorsvasút – Pozsonyon, Brnón és Krakkón keresztül – a kapcsolatépítés és az összefogás egyik szimbólumává vált. Nem hiába foglalt állást emellett Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A varsói mellett a másik kiemelt irány Erdély, vagyis a Budapest és a Kolozsvár közötti gyorsvasút megépítése, és hogy mennyire komolyan veszik ezt a felek, azt jól mutatja, hogy a napokban hirdette meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Budapest–Kolozsvár-gyorsvasút tervezésének tenderét.

(…)

A merész terveknek és elképzeléseknek egyelőre az szab gátat, hogy rendkívül hosszadalmas a projektek előkészítése, továbbá horribilis összegbe kerül egy-egy ilyen szakasz megépítése, ami szinte elképzelhetetlen az Európai Unió anyagi támogatása nélkül. Az eddigi – leginkább nyugat-európai – tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy egy kilométernyi vasúti pálya külön nyomvonalon történő megépítése négy-ötmilliárd, de domborzati viszonyoktól függően akár tízmilliárd forint is lehet. Viszont a működtetéshez szükséges a fizetőképes kereslet is, vagyis csak olyan gazdasági fejlettségű országban képzelhető el ilyen gyorsvasút megépítése és működtetése, ahol a lakosság mobilis és meg tudja fizetni a menetjegy árát.

Ugyanakkor döbbenetes fejlődést és változást tud hozni egy-egy ilyen nagy sebességű vasút. Európában Franciaországé az úttörő szerep, ahol komoly politikai viták előzték meg az első ilyen vasútvonal megépítését Párizs és Lyon között, viszont a Mitterrand-kormány belevágott a hetvenes évek közepén, és hatalmas sikere lett. Néhány éve adták át a Párizs–Bordeaux-vonalat, amelyen az ötszázharminc kilométeres távot két óra nyolc perc alatt teljesítik a szerelvények. A délnyugat-franciaországi város azóta kivirágzott, hatalmas építkezések kezdődtek, emelkedtek az ingatlanárak, felpezsdült a társadalmi és kulturális élet is.

 

Putsay Gábor cikke a Magyar Hrlapban jelent meg.