a Duna partjáról nézve, 1. rész

A magyarok nem támogatják a Brexitet. Igazából azok, akik a Brit-szigeteken maradtak és a királynő alanyává akarnak válni, kissé csodálkoznak ezen. De – ahogy biztosítanak – megértik a brit kormány felügyeleti szándékát a közép- és kelet-európai ellenőrizetlen bevándorlása felett. A magyar kormány kijátssza a Brexitet a nemzetközi politikában – az Európai Unióval és a brit kormánnyal való kapcsolatokban. Ügyesen játszik.

Az első hegedűs szerepét az egymás utáni londoni Brexit-kormányokkal folytatott tárgyalások során változatlanul Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter játssza. Mindketten nem igazán szívesen látott személyek a brüsszeli szalonokban, legalább nyolc év óta, amikor Magyarország a 2013. évi költségvetésen dolgozott, a túlzott költségvetési hiány túllépését feltételezve, amit az EU tagállamai nem tehetnek. Nem segített Orbán Viktor magyarázata, hogy a magyar gazdaság válságban van és azonnali lépéseket igényel, akkor is, ha ezek az unió gazdasági jogának határain zajló akciók lesznek. Brüsszel vágásokat és megtakarításokat követelt, míg a magyarok egyre inkább szenvedtek a szegénységtől. Ez a szegénység kötötte össze a Duna-menti köztársaság állampolgárait az Egyesült Királysággal, amely 2004 óta határokat és munkaerő-piacot nyitott az Európai Unióba befogadott országok lakosai számára a Közösség bővítésének második szakaszában. A magyarokon kívül ez a piac megnyílt a lengyelek, a balti köztársaságok polgárai, a csehek és a szlovákok előtt is, akik, akkor még lassan, elkezdtek munkát vállalni a brit cégeknél. A brit munkaerőpiac igazi fellendülése csak 2010. után történt, amikor a volt Keleti Blokk országai még próbálták a sebeiket nyalogatni a 2008–2009-es globális recesszió után.

1. 1. magyar diaszpóra

A Liszt Ferenc budapesti repülőtér arról számolt be, hogy voltak olyan napok, amikor akár több tucat magyar állampolgár repült a Brit-szigetekre. Mindannyian kilátásba helyeztek, hogy néhány évig lesznek távol, de ha lesz erre lehetőség, akár örökre. Ennek a migrációnak a mintája hasonló volt a lengyeléhez – többnyire azok a férfiak mentek, akik a nehezen megkeresett pénzt Magyarországra küldték, idővel elhozva a családjukat is. A lengyelekhez hasonlóan kihasználták a családok támogatására összpontosító gazdag brit segélyrendszert, ám a honfitársainkkal ellentétben igyekeztek nem felvenni a pénzt azokért a gyermekekért, akik a Pannon-medence kisebb-nagyobb városaiban maradtak (ahol ennek az országnak a legnagyobb része található). Ez és saját erőikbe vetett hitük arra kényszerítette őket, hogy a lehető legmagasabb munkabért alkudjanak ki a skót, az angol és az észak-ír munkáltatóknál. A lengyelek vitték, amit kínáltak nekik, szinte azonnal tönkre téve a brit munkaerőpiacot, ahol az óradíjakat emiatt sok évig befagyasztották.

Nigel Farage, a második évtized elején a Brit Függetlenségi Párt vezetője, aki „majmokként” beszélve a közép- és kelet-európai olcsó munkavállalókról (később magyarázkodva, hogy rosszul értelmezték a mondását, miszerint „filléreket fizetsz, majmokat alkalmazol”) elsősorban a lengyelekre gondolt, akik a második évtized közepén több mint egymillióan voltak a Brit-szigeteken. A magyarok soha nem döntöttek ennyire tömeges emigráció mellett. A londoni Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a II. Erzsébet királynő fenségterületén dolgozó és lakó magyarok legmagasabb száma 101 ezer fő volt 2018-ban. Magyar szempontból azonban egy ilyen csoport a 2,5 millió polgárt számláló magyar diaszpórának jelenleg csak egy kis része. Legtöbbjük Erdélyben (1,4 millió ember), Szlovákiában (500 ezer), Szerbiában (300 ezer) vagy Ukrajnában (156 ezer) és Németországban (120 ezer) él. Az Egyesült Államokban a magyar származást és a kapcsolatot a magyar kultúrával és hagyományokkal 1,5 millió ember vallja.

Amikor zajlott a vita a Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépésének szükségességéről és az erről szóló népszavazásról, Albionban a magyarok nem voltak többen, mint 80 ezren, ami hatodik helyet jelent a legnagyobb nemzeti kisebbségek listáján. Ma messze elmaradnak a legnépesebb csoportoktól – indiaiaktól, lengyelektől, pakisztániaktól, románoktól és írektől.

És soha nem ugrottak feljebb – még akkor sem, amikor olyan nem hivatalos magyar források, mint a formális és informális magyar egyesületek arról számoltak be, hogy 200 ezer magyar állampolgár érkezett a Királyságba a Balaton partjáról.

A magyarokat jobban kedvelik, mint a lengyeleket, jobban asszimilálódtak a helyi közösségekbe, de nem sikerült olyan erős kisebbséget felépíteni, amely harcolhatna a választási listákon való helyért a helyi választásokon. És nem is igazán törődnek vele – magyaroknak érzik magukat, és szülőföldjüket és választásaikat a Duna partján látják, legalábbis nagy részük.

Elég gyorsan megtalálták a helyüket a Brit-szigeteken, nagyrészt a mezőgazdaságba kerülve, amely munkaerőhiányban szenvedett és szenved. Kevesebben voltak, így soha nem jelentek meg a brit statisztikai hivatal magyarázó tábláin, amelyek azt ábrázolták, hogy melyik nyelv uralta el London melyik kerületét. A város keleti és északi részén a lengyel határozottan sértette a britek fülét – különösen azért, mert a legtöbb lengyel úgy vonult be a Szigetekre, hogy nem tudott angolul, és helyben már nem is sokat tanult. A briteknek soha nem tetszett egy idegen nyelv e fajta uralma, és többek között ezért nem szerették és most se szeretik a lengyel vendégmunkásokat a Szigeteken.

Magyarokkal más volt – érkezésükkor már legalább olyan szinten tudták a nyelvet, amely többé-kevésbé kényelmes kommunikációt tett lehetővé. Ennek köszönhetően valamivel jobb pozíciókat sikerült szerezniük, mint pl. a lengyeleknek. A szakmai előrelépésük is gyakran az elszántságuknak és inkább a karrierre, mint a társadalmi életre való koncentrálásuknak volt köszönhető.

Magyarok első európai nemzetként garanciát kaptak jogaik megtartására az Egyesült Királyságban a Brexit után. Orbán Viktornak az Egyesült Királyság akkori miniszterelnökével, Theresa May-jel tartott találkozóján a magyar kormányfő megkapta azt, amit a londoni kormánytól kért.

– Az Egyesült Királyságbeli magyarokat nem éri kár a Brexit miatt. Erre garanciát kaptunk – mondja Orbán a találkozó után.

Még nemrégen a brit útlevél nem tartozott az álmaik közé. Most egyre gyakrabban igen – ami nyilvánvaló kapcsolatban van a Brexittel. Csak a letelepedett státusszal rendelkező lakosok vagy a brit állampolgárok lesznek jogosultak a Szigeteken maradni, ott dolgozni és közegészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni. Ugyanakkor az állampolgárság (vagy legalább ötéves letelepedett státusz) garantálja a gyermek- és munkanélküli-ellátások igénybevételének lehetőségét is, ha a bevándorlónak megcsúszik a lába.

A magyarok, akikre szintén vonatkozik az Európai Unióból való kilépéssel kapcsolatos új eljárás, az ONS adatai szerint, az új szabályok által előírt dokumentumoknak a Home Office-hez (az Egyesült Királyság Belügyminisztériumához) történő elküldését követően azonnal megkapják a letelepedett státuszt.

1. 1. magyarok szeretnek a Szigeteken tanulni

A brit kormány garanciái nagy jelentőséggel bírnak sok olyan fiatal magyar számára, akik tanulni akarnak vagy már tanulnak az Egyesült Királyságban. Az Európai Uniótól való válás nem befolyásolja a tanulás, a diákmunka, valamint a képzés hitelezésének vagy finanszírozásának lehetőségeit a brit közintézmények által, amit a magyarok egyre inkább igénybe vesznek.

A statisztikák szerint tavaly 2210 magyar hallgató tanult a brit felsőoktatásban. Számukra a Szigetek, Németország és Ausztria mellett, a harmadik célállomásuk a továbbképzés szempontjából.

A magyar származású hallgatók egyre magasabb száma legalább 2014 óta növekvő tendenciát mutat, amikor 1685 Budapesten kiállított útlevéllel rendelkező személy kérelmezte a brit indexet. Egy ilyen nagy változás (31 százalékpont) arra kényszerítette Anglia, Skócia és Észak-Írország egyetemeit, hogy nyilatkozzanak, készen vannak-e még több hallgatót befogadni a Balaton partjairól.

A már dolgozó magyarok is a többi európai nemzetnél szívesebben keresnek oktatási lehetőségeket a Szigeteken. Mindenféle tanfolyamokról van szó, ideértve az egyetemi és az e-tanulás rendszerűt is, amelyek bizonyos szakmákhoz szükséges képesítések fejlesztését célozzák. Érdemes megjegyezni, hogy ezek jelentős része ingyenesen elérhető (bár az Egyesült Királyságban az oktatás az egyik legdrágább Európában), feltéve, hogy a tanfolyamokat időben és botlások nélkül fejezik be. Ez a feltétel teljes mértékben teljesíthető.

Paweł Pietkun

Újságíró, dolgozott többek között a WNET rádióban, a Tygodnik Solidarność-ban és a Gazeta Obywatelska-ban. „Egy emigráns emlékkönyvéből” és az „Itt a Szolidaritás Rádiója. A földalatti Szolidaritás Rádió története” című könyv szerzője