Ivan Alekszandrovics Szerov 1926-ban lépett be a kommunista pártba. 1928–1935 között a Vörös Hadseregben parancsnoki beosztásokat töltött be. 1939 végétől Ukrajna belügyi népbiztosa (minisztere), 1941-ben a Szovjetunió állambiztonsági népbiztosának helyettese. 1941 és 1954 között a SZU belügyi népbiztosának helyettese. Ő irányította 1944-ben a csecsenek, az ingusok, a kalmükök és a krími tatárok deportálását, valamint tárgyalások címén ő csalta tőrbe és tartóztatta le a lengyel polgári ellenállás tizenhat politikai és katonai vezetőjét, akiket azután Moszkvában egy koncepciós perben súlyos börtönbüntetésre ítéltek. 1954 és 1958 között a szovjet állambiztonsági titkosszolgálat, a KGB elnöke, Hruscsov egyik bizalmi embere. 1956 októberében és novemberében az állambiztonsági szervek működését irányította Magyarországon. 1958 decemberétől 1962 végéig a Szovjet Hadsereg Vezérkarának felderítési főigazgatóságát vezette. 1956 és 1961 között az SZKP KB, 1946-tól 1962-ig a SZU Legfelsőbb Tanácsának tagja. 1963 elején egyik beosztottjának, O. V. Penykovszkijnak, amerikai és angol kémnek a leleplezése után fölmentették tisztségeiből, hadseregtábornoki rangjából vezérőrnaggyá fokozták le. 1965-ben kizárták a pártból és nyugdíjba küldték.

Vera Szerova, Ivan Szerov egyetlen unokája megörökölte nagyapja dácsáját, és elkezdte felújítani az épület garázsát. A kőművesek egy fal lebontásakor bukkantak a kéziratra, néhány elrejtett, papírokkal teli bőröndre. Egy orosz könyvkiadó hatszázharminckét oldalas könyvben jelentette meg a volt KGB-főnök emlékiratait, amely egészében megjelent lengyelül is. Ebből közöljük most a Magyarország számára legfontosabb részletet.

Részlet a Tajemnice walizki generała Sierowa c. kötetből (Rea SJ 2019 – ford. Éles Márta)

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​

 

​