​

Excellenciád hogyan értékeli Marek Jędraszewski érsek nyilatkozatát, amely szerint az LMBT ideológia váltotta fel a kommunista ideológiát „a szivárványszínű járvány lépett a vörös járvány helyébe”?

A krakkói metropolita szavairól Gądecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnökének nyilatkozatából értesültem. Azt kell mondanom, a „járvány” szó használatát a tárgyalt kontextusban teljesen érthetőnek találom. Tartsuk észben, hogy a vörös járvány megfosztotta Európát a népességének egynegyedétől. A genderideológia pedig éppen a család ellen irányul. Nem véletlen, hogy a mi nyelvünkben a család szó, vagyis a ’rodzina’ a ’rodzić’ a szülő, szülni szóból ered, akárcsak a nemzetség, a nemzet (’ród’, ’rodzina’) szavaink… Mindannyiunknak látnunk kell, hogy Európában komoly demográfiai krízis uralkodik, amelyet a jelen politikusai nem tudnak megoldani.

Másodszor, kétségkívül egy ideológiával állunk szemben, ami akárcsak egy járvány, fertőzést okoz, szétterjed. Ha ez az ideológia erővel, totalitárius módon bejut az iskolába – ez pedig nemcsak Lengyelország, hanem Csehország és a többi ország problémája is – tisztában kell lennünk azzal, hogy e betegség tehetetlenséget okoz, erőtlenné teszi az embert.

Nyilvánvaló, hogy az ember nem szakadhat el saját biológiai dimenziójától. A gyermeklélektanból jól tudjuk, hogy fejlődése során a gyermeknek szüksége van a nemi különbségek megtapasztalására. Hiszen biológiailag vagy férfiak vagy nők vagyunk, ezzel a kétosztatúsággal kell megbirkóznunk. A gyereknek pedig szüksége van apára és anyára. Az LMBT ideológia viszont teljes egészében megkérdőjelezi ezt a szempontot.

További fontos tényező, hogy a gyermek a jövő, ez a járvány viszont az életet fenyegeti. A gyermekeket több országban megfosztják az élethez való jogtól, az anyához és apához fűződő jogától, mostanság pedig a neméhez fűződő jogát akarják elvenni tőle. Egyszerűen nem lehet a gyermekkort, vagy az érés korát, amelyekhez bizonyos biológiai, hormonális folyamatok társulnak, kitenni saját nemünk megkérdőjelezésének.

Ebben az értelemben tartom Jędraszewski érsek úr homíliáját különlegesen fontosnak, hiszen felráz bennünket. Hány ébresztő, a letargiából feltámasztó beszédet mondtak a próféták, és maga Jézus? Nagy tiszteletet ébreszt bennem, hogy Gądecki érsek felszólalása. Épp emiatt éreztem szükségét annak is, hogy minél többen kifejezzük szolidaritásunkat – ne csak mi csehek, nem csak szlovákok vagy magyarok is.

Őexcellenciád említette, milyen fontos a gyemek fejlődésében az apa és az anya. Hogyan viszonyul Excellenciád a francia jogban bevezett változtatásokhoz, amelyek értelmében már két anya is lehet? Hogy egyes országokban már „A szülő” és „B szülő” van?

Hadd válaszoljak egy vicces esettel. A minap az egészségügyi miniszterrel beszélgettem, aki nagy búsan mesélte, hogy nemrég azzal fordult hozzá egy miniszterasszony, hogy gyártsanak olyan jogszabályt, amelynek értelmében az épp szült édesanyák nem kérdezhetik meg, hogy lány vagy fiú lett a gyermek. Csak ahhoz lenne joguk, hogy megkérdezzék: Egészséges az újszülött? A miniszter azt válaszolta: „Az anyákat nem érdekli semmiféle újszülött, hanem – akárcsak minden anyát – az, hogy kislánya, vagy kisfia született-e. Szóval ne is idegesíts ezzel. Fociztál valaha? Tudod mit jelent, hogy A csapat meg B csapat? Valami egyesnek vagy kettesnek szeretnél drukkolni? Így harcolsz az egyenjogúságért? Hiszen így csak megalázzátok magatokat.”

Komolyra fordítva a szót, azt kell mondanom, hogy egy ilyen kérdés nem csak biológiai hitelességünk teljes lefokozása, de egyúttal támadás is a kultúránk lényege ellen. Nemcsak a lelkiismeretünk elleni támadás, hanem szembeszállás mindennel, ami emberré tesz. Szeretnétek eltörölni az „anya” szót? Az anya, az anyai szeretet a legmagasabb rendű fogalom, amelynek megértéséhez valamiféle magasabb képzettség szükséges. Hiszen ezek tények, amelyekre a művészet támaszkodik. Az irodalom, a festészet, a zene – mindezekben jelen van az anyai, apai szeretet. Mi pedig majd behelyettesítjük azzal, hogy szeretet 1 vagy szeretet 2?

Sok párhuzamot mutanak nekünk itt Közép-Európában az olyan prímások sorsai, mint Mindszenty, Wyszyński, Beran vagy boldog Stepinac. Mit üzennek nekünk ezek a hősök ma?

Azt hiszem, ez a négy egyházi vezető óriási isteni adomány számunkra. Mindannyian képesek voltak felismerni mind a nácizmus, mind a kommunizmus veszélyét, azonban ez nem lemondásba vagy szorongásba taszította őket, hanem épp ellenkezőleg – reális küzdelembe fogtak a diktatúra ellen. Itt egyébként nem árt észrevennünk azt sem, milyen hatalmas szolgálatot tett XII Piusz, aki képes volt kiválasztani , és az Egyház élére állítani ezeket a férfiakat azokban a nehéz időkben.

Talán a legfontosabb példakép mind között Mindszenty lehetett. Az ő sorsa igazán fájdalmas. Már meg is kértem, hogy fordítsák le a magyar bíboros életrajzát, mert fontosnak tartom, hogy Cshországban is minél többen tudjanak róla. Nem kívánom persze eltagadni Wyszyński, Stepinac vagy a mi Beranunk szenvedéseit sem. A cseh prímás például, amikor letartóztatják, éppen Mindszenty szavait idézi.

Az 1956-os forradalom kudarca ugyanis óriási megrázkódtatás volt nálunk is. 1948-ban Csehszlovákiának le kellett mondania a demokrácia bizonyos fokának fenntarthatóságáról, azonban a társadalmi ellenállást egyáltalán nem törték meg sem 1948-ban, sem a gottwaldi sztálinizmus évei alatt, hanem csak a magyar forradalom kudarca után. A magyarországi események után viszont megtört a parasztok ellenállása az erőszakos kollektivizációval szemben, ahogy számos más társadalmi rétegé is, amelyek beletörődtek abba, hogy a kommunizmus örökké fog tartani.

Mennyiben váltotta fel a kommunista ideológiát az LMBT ideológia? Mennyiben beszélhetünk újmarxista ideológiáról? Mik lehetnek a hatásai, aha esetleg győzelmet arat?

Először is, be kell vallanunk, hogy a marxizmus még most is befolyásol bennünket. Másodszor, alapvetően a nyugati társadalom szerencsétlenségével van dolgunk, amelyben részben osztozik a fiatal nemzedék is. A marxizmus alapvető tétele a harc, az osztályharc. Itt világosan láthatók a marxista alapok. Marx a hegeli tézis-antitézis-szintézis dialektikus sémáját használta. Az első, aki az egyházban  felhívta erre a kérdésre a figyelmet, az VI. Pál volt a „Humanae vitae” c. enciklikában.

Már Antonio Gramsci - amikor börtönben voltam, akkor olvastam a börtönben írott feljegyzéseit -  is felismerte: a munkások jól élnek, nem fognak barikádokra állni, ezért az osztályharc már nem jó eszköz  a hatalom megszerzéséhez. Így aztán a következő megoldást ötlötték ki: nők a férfiak ellen. A férfi brutális elnyomó lett, a nő pedig áldozat. Azt hiszem, ez sikerült nekik. Ahogy korábban a marxista felfogású békéhez az osztályok eltörlésén keresztül akartak eljutni, most a nemek közti különbségek eltörlésének követelése jön. Nem lehet többé csak két nem, ezt szét kell zúzni. És minél több nem lesz, annál nagyobb mértékű lesz a társadalom egységesítése, azaz a társadalmi béke.

Aztán jön a következő mozzanat – jól tudjuk, a Kommunista Kiáltványban a család a kizsákmányolás és az anakronizmus eszköze. A marxizmus további fejlődését követve láthatjuk, hogy a Szovjetunióban Lenin idején eltörölték az esküvő intézményét és bevezették helyette az élettársi viszonyt, amelyet az ember bejegyez, majd legföljebb lejelenti, ha vége. Az utcákon elhagyott gyermekek ténferegtek. Hová kerültek? Makarenko elvtárs táboraiba. Ez az ideológia hatott a mi kommunista elitünkre már a két háború között is, annak összes következményével, mint például a gruppenszex, stb. Szétesett a család, és erre jött Sztálin reakciója a család, a házasság védelmében.

Nem üres bölcselkedésről van tehát szó, ha a marxista-kommunista gyökerek kerülnek szóba. És fel kell hívnunk a figyelmet e mozgalom következményeire is. Tegyük hozzá, hogy a nemzetiszocializmus is ugyanehhez az ideológiához nyúlik le. Vegyük példának a „tiszta faj” kitenyésztésének eszméjét. Csak hogyan tették ezt a gyermekekkel akik az állam tulajdonává váltak?

Csehországban öt éves anyai szabadság volt, ma pedig ismét hallani olyan véleményeket, hogy az anyáknak minél hamarabb vissza kellene térniük a munkába. A gyermekeket pedig megint mihamarabb bölcsődébe kellene adni, szemben az összes kutatással, hiszen mindegyik azt mondja, hogy ez helyetlen. Az ideológiák nem haltak meg, csak bizonyos metamorfózison mentek keresztül, és ugyanígy itt vannak velünk.

Menniyre erősek az LMBT-mozgalmak Csehországban? Rendelkeznek pártpolitikai támogatással?

 Tavaly megjelent egy törtvénytervezet az egynemű házasságokról és a gyerekek örökbefogadásáról. Akkor a Károly Egyetem profeszora, Petr Pit’ha atya, aki a második oktatási miniszter volt a kommunizmus után – tartott egy szentbeszédet, amelyben – persze túlzó, de ugyanakkor jogosan hiperbolikus stílusban – az LMBT ideológia által uralt világ apokaliptikus látványát mutatta be.  

A homília akkor elindított egy társadalmi vitát, amelyben igen negatív reakciók is elhangzottak, ugyanakkor a törvénytervezet véglegesen lekerült a parlamenti napirendről. Így volt az idei Prague Pride-dal is – úgy volt, hogy a radikális LMBT követelések szellemében tartják meg, de ezt végül sem az elnök, sem a miniszterelnök, sem pedig a parlament vagy az államkincstár képviselője nem támogatta.Én viszont megnéztem, ki támogatta tüntetőleg. Sátánista szervezetek, a cseh ateisták szövetsége, a cseh pedofilok társasága és néhány magáncég. A politikai csoportok közül kizárólag a Kalózpárt, amelyik a főváros vezetését is betölti.

Demokrácia csak egy van. Ez se nem liberális, nem szociális és nem kapitalista, és még csak nem is keresztény-. A cseh kereszténydemokratáknak is mindig Journet bíboros könyvét, a „Keresztény igények a politikában-t ” szoktam ajánlani. Nyugodtan alapítsanak csak politikai pártokat a keresztények, de legyenek tisztában azzal, hogy egy keresztény párt nem azonos az Egyházzal. Egy párt más módszerekkel dolgozik. A demokrácia lényege, hogy minél szélesebb körben vegyenek részt a társadalom szervezésében felelős, szabad emberek.

A demokrácia – mármint a mai, nem az athéni, ahol szintén voltak rabszolgák – mindenkié kell, hogy legyen, legalábbis feltehetjük a kérdést, hogy akiben semmilyen tisztelet nincs a társadalom iránt, kaphat-e felhatalmazást a társkormányzásra. A liberális demokrácia problémája éppen az, hogy ők csak magukat tartják demokratának, és magukon kívül mindenki mást, széljobbosnak, totalitáriusnak stb., mondanak. Bizonyos értelemben egyfelől a posztmodern filozófiát használják, amely szerint nincs igazság. Másfelől azonban meg vannak győződve arról, hogy az igazság csakis az ő oldalukon lehet.

Az élet átideologizálásával szemben csak akkor lehetséges a harc, ha igazi demokráciát tartunk fenn. Úgy gondoljuk, hogy a demokráciának az egész társadalmat fel kell ölelnie, hiszen egy politikai rendszerről van szó, nem pedig egy eszközről, amelyet mondjuk a hadseregben, a gyógyászatban, vagy az oktatásban használnak. Nem szoktunk portást felvenni a sebész állásába, aki a szívünket operálja.  

Miért tármogatja oly sok európai politikus a keresztényellenes attitűdöt a hagyományos értékekkel szemben?

Nemcsak az Európai Parlamenti választási eredmények hatásával van itt dolgunk, de az oktatással is, ugyanis ide is beférkőzött az ideologizáció.

Lengyelországot és Magyarországot a helyi ellenzéki pártok képviselői kritizálják, akik bejutottak az Európai Parlamentbe, és az ottani jelölési rendszernek köszönhetően fontos állásokat foglalnak el. Egyszóval az Európai Unió közvetítésével politikai harcot folytatnak a saját országukban.

Közép-Európa lehet a kereszténység végvára?

Vannak közös tapasztalataink. Az európai jellegű találkozókon mindig azt mondom: aki tudja, mi mindenen kellett keresztülmenniük a magyaroknak a török háborúk idején, az nem fog csodálkozni azon, hogy kissé más szemmel nézzük a jelenlegi problémahalmazt.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem akarunk segíteni – a Visegrádi Csoporton belül gyűjtést rendezünk a Közel-Kelet országainak, mert tudjuk, hogyha elmennek a keresztények onnan, az katasztrófát jelentene, nemcsak az Egyház számára (hiszen Egyiptomban főleg a keresztények viszik a bankrendszert, Szíriában pedig az ő vállukon nyugszik az egészségügy és számos kézműves munka). A mi immár elvilágiasodott társadalmunk jó része érti ezt a megközelítést.

Eltévelyedésnek tartom, ha valaki ilyen mondatokkal érvel: És mit mond erre Ferenc pápa? Erre ezt szoktam felelni: Mit mondott Ferenc pápa Krakkóban? Azt, hogy migránsok befogadása szuverén államok ügye. Nem csak arról van ugyanis szó, hogy befogadjuk ezeket az embereket, integrálni is kell őket. Meg kell mondanunk Nyugat-Európának: figyeljetek oda, mert az a mód, ahogy ti kezelitek a problémát, felelőtlen. Látjuk a migránsgettókat Franciaországban, a gondokat Nagy-Britanniában, a rossz helyzetet Németországban, ahol kettéoszlott a társadalom. Tudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt Berlinben tartottak egy konferenciát, amelyen eldöntötték, hogy a demográfiai problémát a migráció segítségével fogják megoldani. Fontosak Ferenc pápa szavai, ő látja a liberális demokrácia óriási válságát, és a tehetetlenségét, hogy megoldja a problémákat.