Back to top
redakcja2 küldte be 26.03.2024 időpontban
Rajtaütés és házkutatás a volt igazságügy-miniszternél
Polityka

Nagyszabású akciót hajtottak végre a nyomozó szervek radikális eszközökkel, amikor az előző kormányzathoz köthető politikusok és szervezetek, sőt szerzetesrendek épületeiben is tartottak rajtaütésszerű házkutatást.

A lengyel nyomozó szervek országszerte több tucat helyen házkutatásokat végeznek az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő, a bűnmegelőzés és a bűncselekmények áldozatainak támogatása céljából létrehozott Igazságszolgáltatási Alap ügyében - közölte kedden a lengyel főügyészség.

Adam Bodnar igazságügyi miniszter és főügyész január végén hozta létre az Igazságosság Alap működését vizsgáló bizottságot. Ennek egyik feladata a Pegasus kémszoftver beszerzésének vizsgálata, mely az alap forrásaiból valósult meg.

Az akció keretében Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter házát is átkutatták. a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) nyomozói Ziobro és családja távollétében hatoltak be a házba, lebontották a kerítés egy részét, és betörték az ablakot. A rákműtétből lábadozó politikus este sajtótájékoztatót is tartott ezzel kapcsolatban.

Jacek Dobrzynski titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője közölte: a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) kedden Lengyelország-szerte házkutatásokat végez magánlakásokon és gazdasági egységeknél, több személyt őrizetbe vettek és átadtak az ügyészségnek. Az akció egy több szálon folyó nyomozással függ össze, amelyet a lengyel államügyészség folytat egyes köztisztviselők visszaélései miatt - mondta.

    Az ügyben négy személyt vettek őrizetbe, közülük hárman az igazságügyi minisztérium volt hivatalnokai voltak, akik az Igazságosság Alappal foglalkoztak, egyikük pedig "az alap haszonélvezője volt", hivatalosan a vádat várhatóan szerdán fogalmazzák meg. Az őrizetbe vettek közül senkinek sincs képviselői mentelmi joga – tették hozzá a hivatalos szervek.

Az ABW kedden az egyik lengyelországi szerzetesrend székházát is átkutatta, de senkit sem vettek őrizetbe.

 

Borítókép: Zbigniew Ziobro Fotó: Piotr Drabik/Twitter