A lengyel kül- és biztonságpolitika részleteinek nyomon követése soha nem volt annyira egyszerű: nem pusztán intézmények, hanem egyes esetekben személyek is alakítják. Ilyen körülmények között felértékelődik a szerepel olyan rendezvényeknek, melyek egy nagyobb közönségnek szólnak – mint pl. az évente megrendezésre kerülő Varsói Biztonságpolitikai Fórum. A rendezvényt általában aktuális és kiemelt kérdéseknek szentelik – idén elsősorban a lengyel–német, sokszor félreértett kapcsolatnak. Résztvevőként idén vegyesebb érzésekkel távozhatott az ember.
A 2021. évi Varsói Biztonságpolitikai Konferencia központi üzenete az volt, hogy a lengyel kül- és biztonságpolitika teret enged a Fekete-tenger fontosságának, s törekszik arra, hogy Törökországgal, Romániával és Ukrajnával kiterjessze az együttműködést. Már a tavalyi konferencia alatt is érződött (különösen egyes, Chatham House szabályok szerint megszervezett panelbeszélgetések során), hogy nem csak lengyel résztvevők Németország nagyobb katonapolitikai részvételét várták és várták el annak érdekében, hogy a NATO fenn tudja tartani hatékonyságát. A tavalyi biztonságpolitikai konferencia annak bejelentésével zárult, hogy – Törökországot követve – 2022. évben Berlin lesz a kiemelt vendég.
A német, kiemelt részvétel nemcsak a 2022-ben kiújult orosz, Ukrajna elleni agresszió, hanem a 2022. február 24-ét követő, a lengyel külpolitikában bekövetkező változások miatt is érdekessé vált. A konferenciát megelőzően feltételezni lehetett: a díszvendégnek nem lesz egyszerű dolga, s „magyarázkodni” kényszerülhet az Ukrajnának nyújtott elégtelen támogatásának mélysége miatt.
Pontosan ez következett be: a német delegáció totális defenzívába menekülve azt a fő üzenetet próbálta közvetíteni, hogy Berlin mindent megtesz a Zeitenwende (kül- és biztonságpolitikai fordulópont) végrehajtásáért – beleértve a Kijevnek szánt nehézfegyverzet mennyiségének növelését és szállításának felgyorsítását is. A totális visszavonulást azonban a (hazai) közönség egy része felől sajnos nem követte „kinyújtott kéz” – s a diskurzusokban megjelent a meddő, felhánytorgató, konstruktív felvetést vagy üzenetet nem tartalmazó szál. Ez nem pusztán önmagában nyomta rá a bélyegét egyes, a konferencia során lefolytatott beszélgetésekre, hanem esetlegesen a rendezvényen túlmutatóan is éreztetheti majd hatását.
A német „szálon” kívül a konferencia előadói a tavalyival összehasonlítható terjedelemben tértek ki Kína szerepére, illetve a Peking által jelentett fenyegetés mértékére. Tajvan példáján keresztül a párhuzam adott volt: a nemzetközi rendszerben 2022. február 24-e után és annak következtében nem pusztán Oroszországra, hanem Kínára is oda kell figyelni. Az ázsiai országgal és annak politikájával összefüggésben három fő nyitott kérdés maradt: (1) Európa perifériájának (így pl. a Nyugat-Balkánnak) stabilitását ezen nem régiós behatások mennyire fogják érinteni; (2) ezen, a konferencián résztvevők által negatívként értékelt hatásokat hogyan lehet csökkenteni; (3) a Kínával kapcsolatos amerikai percepciót az európai (NATO-tag)államok mennyire osztják.
Biztonságpolitikai szempontból a Nyugat-Balkán mellett az egyik legtöbbet tárgyalt régió a Fekete-tenger térsége volt. A helyzet érthető: Ukrajna és a Kijevet is magában foglaló, jövőbeni biztonságpolitikai architektúra a következő évek egyik legmeghatározóbb kérdése lesz egy olyan Európában, melyben Közép- és Nyugat-Európa között kiújult a vetélkedés. A nyílt, Kijevvel szembeni orosz agresszió megerősítette azt a korábban már pedzegetett álláspontot, hogy az EU-n belüli politikai centrum keletre (Varsó irányába) tolódik el – a jelenlegi lengyel külpolitikai pedig mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a következő években ez a helyzet nemcsak változatlan maradjon, hanem újabb elemekkel is bővüljön. (Nem véletlen, hogy a konferencia után röviddel érkeztek jelzések Lengyelországból: csatlakozni kívánnak a NATO nuclear sharing programjához – hasonló szerepet akarván betölteni, mint amit az NSZK a hidegháborúban.)
Mindezeken túlmenően a konferencia röviden, de kitért a közép-európai helyzetre, időt és teret biztosítva a Visegrádi Együttműködés lehetséges jövőjéről szóló beszélgetésnek is. A háborúval kapcsolatos hozzáálláson kívül a fő törésvonal a csoporton belül (még mindig) az illiberális–liberális törésvonal mentén fekszik – állították a panelben megszólalók, akik ezzel együtt is ki-kitértek a konferencia központi irányaira (nyugat-balkáni integráció, energiabiztonság alakulása a Csoportban, V4-országok orosz és kínai kitettsége).
Az Európában előttünk álló évtized egyik központi kérdése is ez lesz: a növekvő polarizációval párhuzamosan tényleg kialakul-e egy, a hidegháborúban már megtapasztalt helyzet (retorikailag mindenképpen efelé haladunk: Ukrajna hosszútávú megsegítésére a sajtóban megjelent az „új Marshall-terv” kifejezés), s az: az akkori Bonn szerepét Varsó veszi át. Egy regionális vezető szerep elérését megcélzó lengyel törekvéseket látva közép-európai szempontból kulcsfontosságú lesz Varsó (nemzetközi) megbízhatóságának kérdése. Az ukrán háborúval és a korábbi orosz politikával kapcsolatban Berlint nem csak Varsó részéről érhetik jogos kritikák – ezzel párhuzamosan a berlini, február 24-e előtt politikai jövőképpel kismértékben rendelkező német koalíciós kormány az elmúlt évtizedek legnagyobb fordulatát kívánja végrehajtani. Pontosan a nemzetközi rendszerben növekvő bizonytalanság miatt egyre nő az igény a megbízhatóságra egy pozitív jövőkép megformálására, s ebben – amennyiben Varsó komolyan gondolja terveit – Lengyelországnak aktív szerepet kell vállaljon, kitérve a Németországgal követendő jövőbeni politikára is. A helyzet nem egyszerű, azonban az elmúlt évtizedekben (többek között az 1960-as évek közepén) volt már arra példa, hogy az Odera keleti oldaláról érkező pozitív, konstruktív üzenetek (így pl. a lengyel püspökök Megbocsátunk és bocsánatért esedezünk című, német püspököknek címzett levele) idővel visszhangra találtak a nyugati parton is.
Zeöld Zsombor
A krakkói Jagelló Egyetemen és a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett Lengyelország-szakértő. Fő kutatási területe a lengyel, illetve a közép-európai kül- és biztonságpolitika. Jelenleg a Felczak Intézet ösztöndíjával Varsóban végez kutatómunkát.
Fotó: Radek Pietruszka / PAP