A szerdán elhunyt Wittner Máriáról főműsoridőben, külön blokkban emlékezett meg a lengyel közszolgálati televízió (TVP) a fő esti híradóban, felidézve az 56-os szabadságharcos 2017-ben Lengyelországban mondott szavait, miszerint a történelem során senkinek sem sikerült éket verni a lengyelek és a magyarok közé. Wittner Mária előtt több más lengyel barátja, tisztelője is lerótta kegyeletét.
Fot. Jan Dzban / PAP
Maciej Szymanowski, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a műsorban kiemelte: Wittner Mária 19 éves lányként a budapesti antikommunista felkeléshez csatlakozott, először ápolónőként, majd fegyverrel a kezében is részt vett a harcokban. Az összeállítás kommentárjában felidézték: Wittner Mária több alkalommal látogatott Lengyelországba, nagyra értékelte a lengyel-magyar barátságot. A gdyniai dokumentumfilm-fesztiválon 2017-ben, amikor átvette a Szabadság Ajtaja-díjat, felállva tapsolták meg – emlékeztek. Levetítették az ez alkalomból mondott beszédének egy részletét, amelyben Wittner leszögezte: „az ellenségeinknek soha nem sikerült éket verni nemzeteink közé. Mélyen hiszem, hogy ez sohasem fog sikerülni nekik”.
A lengyel televizó megemlékezése a képre kattintve érhető el
A magyar forradalom idején készült felvételekkel illusztrált összeállításban a TVP felidézte Wittner Mária életrajzát. Arkadiusz Golebiewski filmrendező, aki az antikommunista ellenállóknak szentelt, az észak-lengyelországi Gdyniában évente rendezett dokumentumfilm-fesztiválon háromszor vendégül látta Wittnert, „a szabadságot rendkívüli módon szerető személyiségnek” nevezte őt a híradóban. Facebook-oldalán is megemlékezett Wittner Máriáról: “Ma reggel (09. 14.) 85 éves korában Budapesten elhunyt Wittner Mária, Magyarország szabadságáért harcoló, a magyar ellenzék ikonja, az NNW Filmfesztivál barátja. Megkapta a Szabadság Kapuja-díjat és a Függetlenség Gyűrűjét. 🖤️Fájdalommal csatlakozunk magyar barátainkhoz” „A szabadságért kész volt feláldozni az életét is” - – utalt Golebiewski a szabadságharcos 1958-as halálos ítéletére.
Golebiewski közzétette annak a pódiumbeszélgetésnek a leiratát is, amelyen Wittner Máriával a fesztiválon Szalai Attila író, szerkesztő, diplomata (1950-2020) vett részt.
Mire emlékszik a legjobban, mi lepte meg leginkább Lengyelországban?
Sokkal optimistábbak Önök, mint a magyarok, annak ellenére, hogy a történelem során számtalan tragédiával szembesültek. Lengyelország 124 évig nem szerepelt Európa térképén, de a két világháború közötti időszakban mégis sikerült újjáépíteni az országot. Lengyelország idén ünnepli a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját. A Nyugat sokszor elárulta Önöket, akárcsak bennünket Trianonban, amikor Magyarországot az ország történelmi területének kétharmadának elvesztésére ítélték, és a magyar ajkú lakosság egyharmadát elzárták tőlünk. 1956-ban szintén nem számíthattunk a Nyugatra. De nálunk mindez mély depressziót okozott, Önökben pedig még jobban megnőtt az ellenállás. A Szolidaritás Mozgalom többek között a magyar októberre hivatkozott, és végleg szétverte a kommunista rendszert. Még egy dolog. Aki emlékszik arra, hogyan nézett ki Lengyelország 1989-ben, milyenek voltak az életkörülmények, ma kalapot emel a fejlődés előtt: Lengyelország ma a legjobb értelemben hitelesen európai országként mutatja be magát. Tisztelem a keresztény értékek iránti erős elkötelezettségét is. Kontinensünknek minél hamarabb vissza kell térnie ehhez, ha nem akar belesüllyedni abba a zűrzavarba, amelyet határtalan szabadelvűségével okozott magának.
A magyar felkelés után a lengyelek tömegesen adtak vért magyaroknak. Látható még ez a közös szál lengyelek és magyarok között? Az a bizonyos sorsközösség?
Sőt, a lengyelek tömegesen adtak vért, a világ minden tájáról érkező segélyek és adományok összegzése után kiderült, hogy a lengyelországi segítség felülmúlta az összes többit! És ez a támogatás egy olyan országból érkezett, amelyet hihetetlenül pusztítottak az ellenségeskedések. Sokáig tudnám számolni, hogyan kötött össze bennünket a sors az ezer éves történelem során, de ezt talán leginkább az mutatja, hogy évszázadokon át több mint 500 kilométer volt a közös határunk, és ez volt a legkevésbé konfliktusos határ. Európában. Mindig számíthattunk egymásra. Ezzel tisztában kell lennünk. Erős alapokkal rendelkezünk, amelyekre közös otthonunkat építhetjük. Meggyőződésem, hogy Európa megújulása a mi kezünkben van, és ez nagy korszakos felelősség. De a kipróbált barátok meg tudják csinálni. De nem elég ismételni: "lengyel, magyar, két jóbarát" és felidézni a szimpátia sztereotip jeleit. Minden generációnak új tartalommal kell feltöltenie barátságunkat.
Egy másik interjúban az alábbi gondolatot emelték ki egy Lengyelországban adott interjúja során:
Európában két nemzet van, amelynek le kellett volna törlődnie a térképről: a magyarok és a lengyelek. Már Árpád vezérünk idejében, a 10. században nagy expedíciót szerveztek a magyarság végérvényes megsemmisítésére. Lengyelország is sokszor nagy pusztításon esett át történelme során. Mégis minden alkalommal feltámadt. Magyarországot 1920-ban Trianonban keresztre feszítették. De erősen hiszem, hogy a Golgotára vezető utunk a végéhez közeledik. Ellenségeinknek nem sikerült éket verniük nemzeteink közé. És erősen hiszem, hogy soha nem fog sikerülni. Keresztény országok vagyunk. Ha valaki azt mondja, hogy lengyel, akkor azt is mondja, hogy keresztény. Szent királyunk, László Lengyelországban született és itt nőtt fel. Magyarország egyik legnagyobb uralkodója lett. Ezek a legmélyebb kapcsolatok, közös a történelmünk. Amikor Lengyelországba jöttem a „Szolidaritás” megalapításának 25. évfordulójára, nagyszerű ünnepet láttam. Ekkor mondtam lengyelországi nagykövetünknek, hogy kíváncsi vagyok, hogyan ünnepeljük magyar forradalmunk 50. évfordulóját