Back to top
redakcja2 küldte be 23.03.2021 időpontban
Szent II. János Pál új magyar szobra Lengyelországban
Kultura

A hivatalos avatásra, amelyet a magyar-lengyel barátság napjára terveztek, a koronavírus miatt nem került sor, de már áll II. János Pál nagyszabású szobra Krakkóban, a Pápai Egyetem II János Pál által felszentelt épületénél. A szobor történetéről az alkotót, Győrfi Lajos szobrászművészt kérdeztük:

A szobornak hosszú története van: tíz évvel ezelőtt készítettem, akkor Győrben tervezték felállítani. Ott egyébként az ún. klasszikus változat mellett tették le a garast, a győri püspök azt a változatot szerette volna, ahol a Szentatya a klasszikus pózban áll, áldásra emeli a kezét, és minden pápai dísz látható rajta.

Én azonban úgy döntöttem, készítek egy másik, személyesebb változatot is: amilyennek én látom II. János Pált. Az én feleségem lengyel lány, katolikus, innen jött az indíttatás, hogy személyesen foglalkozzam ezzel. Megpróbáltam azt az egyházfőt, akit én a legnagyobb pápának tartok, valamiképpen úgy ábrázolni, hogy azt a belső szenvedést, azt a belső fájdalmat is láthassák benne az emberek, amit ő viselt. Az egész világ fájdalmát magában hordozta, ezt akartam kifejezni. Számomra az volt a lényeg, hogy a szobor kifejezze mindazt, hogy ez sugározzon belülről kifelé. És akkor megtaláltam azt a fotót, ahol meglebbenti a palástját a szél. Innen indultam el. Nagyon nehéz munka volt, megmondom őszintén, hiszen II. János Pált a leggyakrabban attribútumaival együtt, a pápai süveggel ábrázolják. Itt azonban sokkal emberibb, közelibb: ahogy megfújja a szél a haját és a palástját. Nincs rajta semmi dísz, csak a pápa, mint ember látható rajta.

 

Hogyan került aztán Lengyelországba az alkotás?

A szobor elkészült, de egyelőre csak a műtermemben állt. Később azonban, amikor Dr. Körmendy Adrienne konzul asszony megnyitotta az egyik kiállításomat Lengyelországban, előkerült a szobor kiállításának ötlete, ennek nyomán jutott lengyel földre. Nagyon örülök, hogy pont Krakkóban lett felállítva.

 

Volna-e olyan alak a lengyel történelemből, akit szívesen megmintáznál, de eddig nem tetted meg?

Régi tervem, hogy lovon megmintázhassam Piłsudskit. Körbejártam Lengyelországot a feleségemmel, de igazán jó szobrot nem láttam róla. Én alapvetően lovas szobrász vagyok, most is éppen a 11. nagy lovas szobrot készítem Thökölyről, amelyet Késmárkon fognak felállítani. Nagy álmom válna valóra tehát, ha Piłsudskiról készíthetnék egy ilyet.