Dr Jacek Bartosiak, a Strategy & Future think tank alapítója és tulajdonosa. A merész következtetéseiről híres geostratégiai szakértő, a 300gospodarka portálnak adott interjút, ebből a beszélgetésből szemezgettünk.

​

 

Katarzyna Mokrzycka, 300Gospodarka: Donald Trump közösségi média fiókjainak bezárása vitát váltott ki a szólásszabadságról.  Miként kommentálja a hivatalban lévő elnök letiltását?

 Úgy vélem, ez a digitális vállalatok és az új hatalom közötti egyezkedés formája.  A cégek új jogi szabályozást várnak, amelyek megváltoztatják a pozícióikat és korlátozzák a vállalatok döntéshozóinak  kétségkívül korlátlan hatalmát. Megértették,  hogy tárgyalni kell a politikai hatalommal. Úgy  gondolom, az ágazat legnagyobb világcégeinek sorsára jutnak, amelyek Kínában és Ázsiában működnek – alá lesznek rendelve a politikai hatalomnak.  Ezek a változások gyorsan várhatóak.

Miért gyorsan?

Mert  Amerika működésképtelenné válik, mivel egyre többen nem érzik azt, hogy még képviselve lennének. Nem érzik, hogy a rendszer törődne az érdekeikkel, úgy vélik, hogy a rendszeren kívül élnek. A választások utáni helyzet csak megerősítette őket ebben a meggyőződésben.

Most még hozzájön a médiák elvesztésének érzése – hogy nem tudnak szabadon kommunikálni. A politikusok maguk is megértik, hogy a szövetségi köztársaság megmentéséhez változásra van szükség. És azzal kezdik, ami első pillantásra látható. És látható, hogy a közösségi média óriási hatalmat halmozott fel, a modern társadalmakban de facto hasonló funkciójuk van, mint a közüzemi szolgáltatóknak, mint amilyen az áramszolgáltató vagy a szennyvízgyűjtési szolgáltatónak. Ezek a vállalatok túl fontosak lettek ahhoz, hogy ne szabályozzák őket szigorúan. (…)

Mivel kellene kezdenie az új amerikai adminisztrációnak, hogy az emberek megérezzék, hogy törődni akar az érdekeikkel? A társadalmi reformokkal, a munkaerőpiaccal, vagy a Kínával való konfliktussal?

Nem lehet olyat tenni, amivel mindenki meg lesz elégedve, és biztos, hogy ezt nem lehet gyorsan tenni. Tágabb perspektívából nézve és a hosszú távú érdek által vezetve, ami végső soron az elégedetlenek érdekeit is szolgálni fogja, el kéne gondolkodni Amerika gyengeségének és erejének funkcionális pontjain, és mindent a globális, elsősorban pedig a Kínával való kapcsolatok rendezésével kezdeni. (…) Biden helyében elengedném a Kínával folytatott kereskedelmi háborút, és a technológiai versenyre koncentrálnék, ami azt jelenti, hogy vissza kell térni a kutatást és fejlesztést érintő nagy közberuházásokhoz, a jövő technológiájába való befektetésekhez. Vissza kell egyet lépni és az oktatásban újra a természettudományokra  kell helyezni a hangsúlyt, mint a hidegháború idején.

A Szovjetunióval való rivalizálás modellje beválna a  XXI. században a Kínával való rivalizálásban?

Igen. Amit a 90-es évektől kezdve Lengyelországban a fejünkbe vertek, miszerint az alapkutatások fejlesztése kizárólag a magántőkére és a szabadpiacra támaszkodik, az mítosz. Az Amerikaiak nem a szabad piacnak köszönhetően nyerték meg a hidegháborút, hanem a nagyrészt szintén államilag finanszírozott fegyverkezési és technológiai versennyel. Ma azonban sokkal nehezebb lesz ez a rivalizálás, mert Kína sokkal gazdagabb és technológiai szempontból sokkal fejlettebb, mint az oroszok.

A kereskedelmi háború befejezése azt jelenti, hogy eltörölnek minden, a kereskedelmet gátló  vámot és szabályozást, vagy inkább a függetlenedés irányába való elmozdulást jelent, az ellátási és értékláncok változását, vagyis az amerikai termelés visszaszerzését Kínától?

A gazdasági ágazat visszanyerése nagyon nehéz és tőkeigényes lenne, mert Amerikának ma az hagyományos (vagyis régi)  iparágakban alacsony színvonalú a mérnöki gárdája, és a globális piacon nem lenne versenyképes Kínával szemben, amelynek remek gyártástechnológiai mérnökei vannak. Ezért ahelyett, hogy a régi ipar visszaszerzésébe fektetnék az energiát, jobb azt úgy hagyni, ahogy van, és elkezdeni a jövő iparát építeni, amely tudásra és modern technológián alapul, mint az űrtechnológiák, mesterséges intelligencia, új meghajtási rendszerek, új anyagtudomány, 6G, kvantumkommunikáció,  kvantum-számítástechnika, biotechnológia,  stb.

A járvány megmutatta, hogy nem lehet egyetlen szereplőtől függni,  és kiderült, hogy szinte az egész világot megfogta Kína azzal, hogy mindent onnan szállítanak.  Lehetséges még változtatni az értékláncokban?

Ez az a kérdés, amely napjainkban a háború és a béke kérdéséről dönt. Az utóbbi 30 évben a globalizáció és a kölcsönös függőség áldásnak tűnt azoknak az országoknak a számára, amelyek részt tudtak venni ebben a folyamatban – mert emlékezzünk rá, hogy egyáltalán nem mindenki vett ebben részt a világon, mint például a Közel-Kelet. Az amerikai hegemónia határozta meg a szabályokat és érvényesítette a végrehajtásukat. Most olyan helyzet van, amikor a két szereplő meg van győződve a saját hatalmáról és fölényéről – USA és Kína, akik saját, eltérő szabályaik szerint akarnak játszani Ázsiában  és Eurázsiában a stratégiai  folyamatokban. A mai rendszer megsértése  azonban nagyon destruktív lehet, mert nem mindenki akar változást.

Az EU és Kína közötti befektetési megállapodásra gondol, a  piacok kölcsönös megnyitásáról a befektetések számára? Ez a megállapodás kedvező vagy sem az EU tagországaira nézve, mert szélsőséges véleményeket hallani.

Azoknak az országoknak, amelyeknek fontos, hogy  Európát önálló erővé tegyék – függetlenül attól, hogy mely országok ezek  – kedvező, mivel lehetővé teszi Európa számára, hogy mind Amerikával, mind pedig Kínával a tárgyalóasztal mellett maradjon. E megállapodás nélkül Európa csak előétel lenne az USA-Kína tárgyalásokon. Trump nem egyezett bele a Kínával való együttműködésbe, ez pedig megkötötte az EU politikusainak kezét. (…) Azoknak a politikusoknak, akik hisznek az Amerika által uralt transzatlanti világ modelljében, ez a megállapodás vereség. A különböző országokra különféle hatással lehet.

Lengyelország tartani fog az esetlegesen nyugatról jövő német-kínai „joint-venture”-től:  a –kínai tőkebefektetésektől,  amelyeket uniós rendeletek támogatnak, és amelyek  a kínai cégek előtti megnyitásra kényszerítenek, amit 2016 óta nem tettünk meg az USA kérésére. 

Még csak 2020 márciusában hirdették ki hivatalosan a németek a törvényt, amely megakadályozza, hogy a külföldi  – értsd: kínai – vállalatok átvegyék a pandémia által meggyengült német cégeket. Fél évvel később, az ünnepi időszakban, valahol a karácsonyi asztal és a farsangi maskara között megkötik Kínával az egyik legfontosabb megállapodást. Honnan ez a sietség?

Ez nem véletlen időszak volt. Arról volt szó,  hogy még azelőtt megtegyék, hogy Biden elfoglalja az elnöki pozíciót, és az új amerikai adminisztráció annyira megvetné a lábát, hogy elkezdene stratégiai döntéseket hozni. Németország korlátozta a kínai befektetéseket, védve ezzel saját ellátási és értékláncait, de hozzá akarnak férni a kínai piachoz és közös üzleteket akarnak csinálni. Ma már világosan látszik, hogy Kína megnyeri a pandémiát, a német üzlet pedig élni és keresni akar.

Mit  kell hát mindebben Lengyelországnak tenni? Várni  arra, hogy mit lép Amerika, vagy saját intézkedéseket kell hoznia?

Mi már elkéstünk, hogy önálló, aktív intézkedéseket hozzunk Kínával kapcsolatban. Volt idő, 2016 után, amikor kicsit  tágíthattuk volta a feltételeinket, mert ez akkor Kínának nagyon fontos volt  – keresték  az EU-hoz való utat. Most már megvan a hídfőállásuk,  nekünk pedig meg kell várni, hogyan döntenek maguk között a németek és az amerikaiak.

A konkurencia azonban hatalmas.  Az amerikaiaknak sohasem volt olyan versenytársuk, mint a mai Kína – leszámítva, hogy nem  vesznek róla tudomást –  meg vannak róla győződve, hogy még mindig fölényben vannak. Ez pszichológiai tagadás. Jött Trump és kemény gazdasági tárgyalásokat akart folytatni  Kínával, de nem sikerült neki, mert ő is azt hitte, hogy Amerika fölényben van.  De lehet, hogy már így is túl késő volt? Mindenesetre nagy változások jönnek. Ebben az átmeneti időszakban a nemzetközi politikában hatalmas jelentősége lesz az erőkarnak,  így hát, elvonatkoztatva a gazdaságtól, Lengyelországnak el kell kezdenie dolgozni a hadsereg és az ország egész, az újgenerációs hadviseléssel kapcsolatos védelmi rendszerének modernizációján. A politika az egész világon visszatér az évekkel ezelőtt ismert modellhez – az erő és nyomásgyakorlás minden eszközét alkalmazni fogja.(…)

Könnyen elképzelhető egy olyan forgatókönyv, miszerint az oroszok, hogy ne hagyják az ő nyersanyaguktól való függetlenedést, követelik a gázterminál felszámolását Świnoujściében.  Lengyelország határai melletti hadgyakorlatokkal zsarolnak, Iszkander rakétákat [orosz ballisztikus rakéta – a szerk.] lőnek ki, megmutatva, hogy Berlint is eltalálhatják. Lengyelország elkezdi felkészíteni a haderejét, mozgolódás támad, mi is gyakorlatozni akarunk, aztán hirtelen jön egy telefon Berlinből – azt kérik, hogy csillapítsuk le a helyzetet, mert nyugalmat akarnak. És megkérdezik,valóban annyira kell nekünk az a gázterminál? Mert mi békét és nyugalmat akarunk. Ha pedig nem jutunk megállapodásra – nem kaptok pénzt az uniós költségvetésből. Véget ért a geopolitikai aranykor Lengyelország és számos más ország számára. (…)

 Európa számára ez az utolsó pillanat, hogy olyan lépéseket tegyen, amelynek köszönhetően  a kontinens  30 év múlva nem  válik skanzenné, ahová mások majd behatolnak. Tőkével,  szabályozásokkal, és ha szükséges lesz, fegyveres erővel.  Ehhez pedig Európának eszközre: fegyveres erőkre van szüksége.

Mi fenyeget bennünket?

Mivel az európai gazdaság  elveszíti  más globális szereplőkkel szemben a  versenyképességét, és nem ragadja meg az új forradalmat és az új technológiai áttörést, az európai középosztály nagyon elszegényedhet. Egy ilyen forgatókönyvben benne van  a társadalmi szerződés megszegése és nagy társadalmi zavargások, amelyek már megtörténtek a XIX. században. (…) Újból  a kanyar felé haladunk, nagy problémákra, a gazdaságok összeomlására, háborúkra számítunk. Ezeknek a trendeknek a visszafordításhoz nagyformátumú vezetőkre van szükség, akik képesek egyesektől elvenni, másoknak adni, megváltoztatni az ellátási láncokat, lerombolni néhány gyárat és felépíteni másikakat. Ez nagy erőfeszítéseket követel. Az emberek nyugalmat szeretnének, ráadásul a nyugati emberek meg vannak róla győződve, hogy változatlanul ők lesznek a nyertesek.

A Nyugat egyszer már benne volt ebben a játékban, amikor  200 évvel ezelőtt elindult a modernizációs versenyen – gyarmatosította  a világot a technológiai előnyöknek köszönhetően, amelyek pedig tőke, katonai és szervezeti előnyöket biztosítottak.

A Nyugat csak nagyon rövid ideig volt a csúcson a történelemben. Kína, a Közel-Kelet  országainak civilizációja sokkal korábban sokkal hosszabb ideig tartott.

Kína újra és újra emlékeztet erre, és  általában meglepődik, a Nyugat miért szegül ellen és miért lázad annak a rendnek a visszatérése ellen. Nevetnek, amikor azt hallják, hogy a mi megoldásainkat kellene utánozniuk.  Szerintük az utóbbi 150 év egy munkahelyi baleset volt, a történelem aberrációja. Ezért, ha az USA nyerni akar, akkor ahelyett, hogy mindenkit meggyőzne arról, hogy ő a legjobb, vissza kellene térnie az alapkutatások tömeges finanszírozáshoz  és a  technológiába való invesztáláshoz a köztulajdonon keresztül, valamint a magas szintű tömegoktatáshoz.

És Lengyelország?

Nem vettünk részt a földrajzi felfedezésekben, megmaradtunk a szánalmas feudális rendszerben, amit részben még a mai napig érzünk. Megpróbáltuk utolérni a nyugatot, de a rövidebb útvonalon – olcsó munkával, alacsony árréssel, gazdasági alvállalkozók lettünk.  A konvergencia elmélet hívei úgy vélik, hogy utolérjük a Nyugatot, annak ellenzői – hogy soha nem érjük utol, ha ugyanezen az úton haladunk.

Nem szakítottuk meg a feudális típusú emberi kapcsolatokat, aminek következménye az innováció hiánya és a nem a minőségen alapuló ismeretségek szerepe a kapcsoltrendszereinkben. Nálunk ugyanis többet számít  a rosszul értelmezett lojalitás és szívességtétel vagy státusz, mint a valódi eredmények és a kreativitás. Nagy vonalakban, gazdaságunkkal a német gazdasági rendszerben helyezkedünk el.  Meglátjuk, hogyan tovább.

Forrás: 300gospodarka.pl

Borítókép: Creative Commons - Romero Kreder Ana