“Az alig tízmillió lelket számláló, Orbán Viktor vezette Magyarország, valamint a 2015-ben új köztársasági elnökkel, s új kormánypárttal rendelkező Lengyelország jelöli ki Brüsszel számára az új igazodási pontokat, finomra hangolva ezzel a távozó britek euroszkeptikusságát, ezáltal létrehozva az ún. eurorealizmus fogalmát.”
A fenti mondattal indít a Kontra c. új jobboldali véleményportálon Sümeghi Lóránt, aki a magyar-lengyel kooperáció történelmi gyökereinek fontosságára is felhívja a figyelmet a közelmúlt politikai döntéseinek hátterében: “Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a tulajdonképpen politikai blokknak is nevezhető magyar-lengyel szövetség pusztán pénzügyi, azaz költségvetési dimenzióban értelmezhető, fontos leszögezni, hogy az elmúlt napokban a két ország számára történelmi sikert hozó vétó éppen annak a közös szellemi és kulturális erőtérnek a következménye, amely e két országot összeköti. “
A szerző amellett érvel, hogy történelmi tapasztalataiknak és jelenkori uniós poltikájuknak köszönhetően éppen e két ország tartja a vállán az Unió jövője iránti felelősség súlyát:
“Azzal, hogy az Egyesült Királyság végleg szakított Brüsszellel, s kilépésének már nem szabhatnak gazdasági vagy jogi akadályt, belátható, hogy nemcsak politikai értelemben vett űrt hagy maga után az ország, hanem valami sokkal fontosabbat is: politikai felelősséget. Annak a felelősségét, hogy Európát igazságosabbá, biztonságosabbá és demokratikusabbá tegyük úgy, hogy közben a tagállamok szuverenitását tiszteletben tartjuk, és fellépünk az idegen érdekek ellen. Ennek a felelősségnek nagyon komoly súlya van, s nem minden tagország válla bírná ezt a terhet.”