Professzor úr, habár hivatalosan még nem indult el a választási kampány, de facto már tart egy ideje. Az elnökválasztás a jelöltek, a személyiségük küzdelme, de egyúttal  a politikai táborok  közötti küzdelem is. A két legnagyobb tábor  ̶    "A Jó Változás" kormány tábor valamint a Polgári Platform körül koncentrálódó tábor a határainkon túl teljességgel érthetetlen. Elég ha azt mondjuk, hogy mind a Jog és Igazságosság, mind pedig a Polgári  Platform az európai kommentátorok szerint konzervatív és jobboldali párt. Miből fakad ez a zavar, és a köztük levő óriási  különbségek meg nem értése?

Lengyelországban a politikai megosztottság a más európai országokban is meglévő tényezőknek és a mi lengyel sajátosságainknak az eredője. A Platformra és a PiS-re való felosztás még a régi kommunista pártból kialakuló baloldal meggyengülésének lett az eredménye, és kezdetben, 15 évvel ezelőtt viszonylag kicsik voltak a különbségek e pártok között, amelyek ma a két fő pártnak számítanak. Idővel kiderült, hogy ez a felosztás sok állampolgár számára vonzó lett, és a lengyel társadalomban már létező  különböző felosztási tengelyeket tárt fel. Olyan felosztási tengelyeket, amelyek nem mutatkoztak meg a kilencvenes évek párt rendszerében.  A Platformra és PiS-re való felosztás nagyon különböző kritériumok alapján zajlik. A társadalmi-gazdasági kérdésekben Lengyelországban a konzervatív jobboldal inkább kereszténydemokrata, bizonyos aspektusaiban a gazdaság és a társadalompolitika kérdéseiben egyenesen szociáldemokrata szemléletet képvisel. A Polgári Platform mindig inkább piaci orientációt képviselt, egyébként az aktivistái egy részének  Margaret Thatcher személye és politikája iránti rajongásából alakult ki. Lengyelországban ezt a felosztást  egykor a szolidáris Lengyelországra és liberális Lengyelországra való felosztásnak nevezték. Másrészt kulturális különbségeket is találhatunk, bár azok nem olyan erősek,  mint az látszólag tűnik, azért, mert a nagy pártoknak is kerülniük kell, hogy ezen a területen túl messzire menjenek. A Jog és Igazságosság sokkal nagyobb mértékben képviseli a tradicionális, konzervatív álláspontot, amely a hagyományos társadalmi kapcsolatokra hivatkozik és elismeri a vallás különleges szerepét a társadalmi életben. A Polgári Platform ebben a kérdésben nagyon nem egyértelmű, zavaros, soraiban ott vannak mind az erősen konzervatív jobboldal egykori aktivistái, mind pedig a baloldali pártok egykori tagjai. Harmadszor pedig Lengyelországban nagyon  erőteljesen megfigyelhető a centrumra és perifériára történő felosztás. Nem emlékeztet ez a magyar felosztásra, mivel  Lengyelországban a fővárost nem lakja olyan nagy százalékú választópolgár, ez inkább a nagyvárosokat és a kisebb központokat érinti, bizonyos fokig a területi különbségeket is érinti, amelyek szerint a jobboldal valamivel nagyobb támogatásra számíthat az ország keleti  és dél-keleti részén, a liberális és baloldali pártok pedig inkább nyugaton és dél-nyugaton. Ehhez jönnek még az egyéb, ma már kevésbé lényeges megosztó viták, amelyek az 1989 előtti államiság kezelésére vonatkoznak. Emellett érdemes hozzátenni, hogy a lengyel megosztottságok  nem értése abból is fakadhat, hogy a Polgári Platform, ahogy kisebb szövetségese, a Lengyel Néppárt korábban az Európai Néppárt tagjai voltak, míg a Jog és Igazságosság az EPP-n kívüli más konzervatív pártokhoz kapcsolódott, de ebben a pártban is sokáig tanakodtak az Európai Néppárttal való kapcsolat perspektívájáról, amelynek értelmét  például a PiS és a mai napig  az EPP-hez tartozó Fidesz közti együttműködés mutatja.

Milyen tőkével, ha lehet így meghatározni, száll be a kampányba saját újraválasztásáért a Lengyel Köztársaság  jelenleg hivatalban lévő elnöke, Andrzej Duda?

Lengyelországban az erős, bipoláris politikai konfliktus azt eredményezte, hogy a politikusokat  ̶   köztük az államfőt  ̶  erősen azonosítják a saját politikai táborukkal. Minden, ami az utóbbi években a  konzervatív jobboldal győzelmi terve lett, az lett Andrzej Duda erőssége is az újraválasztásért folyó küzdelemben, különösen, mivel néhány népszerű társadalmi reformban a köztársasági elnöknek bizonyos szerepe volt. Az állampolgárok többsége elfogadja azokat a reformokat, amelyek például helyreállították az egykor a liberálisok kormányok által felemelt nyugdíjkorhatárt, és elfogadja a gyereket vállalók számára biztosított anyagi előnyöket. Elfogadnak bizonyos, az oktatásüggyel és az állam tágan értelmezett biztonságával kapcsolatos lépéseket. A járvány kezdetén a kormány valamint a köztársasági elnök gyors reakciója emelte az árfolyamukat, megerősítve Andzej Dudát a választók favoritjának szerepében. A hatalmon lévő  tábor és Andrzej Duda bizonyos tőkéje az is, hogy az ellenzék között tart a vezetésért folyó rivalizálás, és hasonló ellenzéki szavazókért fog néhány jelölt  harcolni, akik  különböző politikai pártokból jöttek, vagy a hétköznapokban pártokhoz egyáltalán nem  kötődnek, de a liberális ellenzék oldalán  állnak.

Maradjunk egy pillanatra az ellenzéki jelölteknél. Ha egy mottóval  vagy egy mondattal kellene mindegyiküket jellemeznie (természetesen azokról beszélünk, akik számíthatnak a szavazatok néhány, vagy tízegynéhány százalékára a választások első fordulójában), akkor  mit mondana?

Az elsőszámú, fő ellenjelölt Rafał Trzaskowski lehet, aki jelenleg Varsó főpolgármestere, évek óta nagyon magas eredményeket elérő politikus, induljon bármilyen választásokon Varsóban és Krakkóban, a két, de facto legnagyobb lengyel városban. A Polgári Platform első jelöltje, Małgorzata Kidawa-Błońska nagyon gyorsan, mert már ez év tavaszán elvesztette a támogatottságát. Rafał Trzaskowski meg fog próbálni eljutni  a legliberálisabb és a kormánytól leginkább vonakodó választókhoz, tehát főleg a legnagyobb városok lakóihoz. Ennek többek között az a célja, hogy  megmentse a Platform, mint  ez idáig a legnagyobb ellenzéki politikai párt  státuszát. A felmérésekből az következik, hogy  Rafał Trzaskowski legnagyobb riválisa Szymon Hołownia, a népszerű televíziós személyiség, aki nem a politika világából érkezik, de számos liberális nézeteket valló embert  gyűjt maga köré, többek között az üzleti világból. Az átlagválasztónak  a program szintjén nagyon nehéz megkülönböztetni ezt a  két jelöltet, így hát ez inkább a személyiségek és imázsok versengése lesz. E választások előtt nagy reményei voltak a Lengyel Néppárt vezetőjének, Władysław Kosiniak-Kamysznak. Lengyelországban, akárcsak Magyarországon valaha nagyon erős népi mozgalom volt. A PSL jelenleg az a párt, amely jelentős mértékben  az 1989-ig legálisan működő pártból ered.  Falusi választói fokozatosan elmentek a Jog és Igazságosság irányába, de helyükre jöttek a liberális pártok csalódott választói. Egy bizonyos ideig Władysław Kosiniak-Kamysz, egykori miniszter a liberális kormányban azt remélte, hogy talán az egész ellenzék vezetője lesz, de a két erős, jóval liberálisabb jelölt megjelenése a megfelelő kampány ellenére automatikusan a negyedik hely környékére taszította a közvélemény kutatásokban. Lengyelországban a baloldal hasonló problémákat él át, mint Magyarországon, habár  szervezetileg stabilabb. Az előző kampányhoz hasonlóan, amikor egy fiatal, női jelöltet állított, így most is tett egy kísérletet, és  bejelentette Robert Biedrońt, az LGBT mozgalom ismert aktivistáját. A baloldalt mint csoportosulást magasan jegyzik, de a jelöltjét sokkal, de sokkal alacsonyabban, ami azt mutatja, hogy számos baloldali választó számára nem vonzóak a kulturális viták. A fennmaradó  jelöltek közül Krzysztof Bosak, a szélsőjobb jelöltje érdemel még figyelmet, aki a  nacionalistától a libertariánusig különböző közegeket csoportosít. Ha megpróbáljuk összehasonlítani a magyar Jobbikkal, akkor a lengyel jobboldal a gazdasági kérdésekben sokkal liberálisabb, és kétségtelenül kevésbé szélsőséges, mint a magyar. A néhány évvel ezelőtti Magyarországra emlékeztethet, hogy választói szintén inkább fiatalokból kerülnek ki, ezért a helyzetét kevéssé  tartják stabilnak. A többi jelölt nem játszik semmilyen szerepet, és ha az esetleges második forduló előtt át is  adják valamelyik jelöltnek a támogatásukat, annak sem lesz nagyobb jelentősége.

Mérlegeljünk két forgatókönyvet: az első fordulóban eldőlnek a választások, vagy szükség lesz egy második fordulóra. Ha a most hivatalban lévő elnök nyer az első fordulóban, akkor a helyzet egyértelmű lesz,  a második forduló azonban sok kérdést tesz fel. Lehetséges lesz-e a 2018-as  önkormányzati választások egész országra kiterjedő  megismételt forgatókönyve, amikor Rafał Trzaskowski  győzött, ráadásul határozottan az Egyesült Jobboldal jelöltjével szemben? A "mindenki a PiS ellen" jelszó alatti forgatókönyv? Lehetséges-e, hogy Andrzej Duda bármelyik ellenjelöltje győzzön az összes PiS ellenes erő mobilizálásával?

A lengyel pártrendszer és a lengyel megosztottságok évek óta nagyon stabilak. Valójában szinte semmi sem változik. A parlamentben két nagy, két közepes párt van, és  általában megjelenik egy új, nagyon radikális tényező. Az egymás után következő választási kampányok ezt világosan megmutatják. Ezért a valóságban a jelenlegi elnök, Andrzej Duda lesz a favorit. Andrzej Duda győzelmének perspektívája nem az ellenzék viselkedésétől függ. Nem kétséges, hogy az ellenzék választóit mobilizálni fogják, ahogy ez a korábbi választások során is történt, és ahogy  az önkormányzati választások szintjén a polgármesterek és elnökök megválasztásának második fordulójában  ez segített az ellenzéknek minden erőt mobilizálni a PiS ellen. Azonban az egész ország területén zajló választások során ez a mechanizmus nem működik ilyen egyszerűen, mivel az ellenzéki pártok szavazóinak egy kevésbé liberális része, egy olyan helyzetben, amikor a PiS által támogatott jelölt és a liberálisok által támogatott jelölt között választhat, nem lesz kész a másodikra szavazni, még ha nem is azonosul Andrzej Dudával. Így át minden azon fog múlni, mennyire képes a Jog és Igazságosság mobilizálni a saját választóit. A hagyományos jobboldali választók mindig nagy számban vonultak az urnákhoz, ám az utolsó években a PiS számos, a jobboldaltól távolabb álló választót szerzett, akik számára vonzóak voltak a társadalmi programok, a gazdaságpolitika, stb.  Ők olyan választók, akik nem mindig járulnak az urnákhoz. Ha elégedettek, akkor  távolmaradással reagálnak. Könnyű demobilizálni őket és elvenni a kedvüket a politikától, nehéz őket az urnákhoz hívni. A Jog és Igazságosságnak minden korábbi kampány során sikerült a  választók elegendő tartalékát mobilizálni, hogy elegendő fölénnyel győzzön. Nem fér hozzá kétség, hogy most is működni fog ez a mechanizmus, de nagy kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy  szervezési szempontból a választások némileg másképp fognak kinézni. A járvány idején a választási kampány, és az arról való vita, miszerint lehetséges-e választásokat tartani  a járvány idején némiképp korlátozott lett, rövid ideig fog tartani, a politikusok nem rendezhetnek nagyobb találkozókat. Csak televíziós és internetes kampányok lesznek, végül először lesz Lengyelországban szélesebb körben levélszavazás mindenki számára, aki részt akar venni rajta, és ami egy új, ismeretlen elem lesz. Így hát Andrzej Duda marad a favorit, de a lengyel paradoxonon azon alapul, hogy a második forduló sokkal kevésbé lesz előre látható, mint az első,  még ha az elsőben is indul számos, különféle jelölt.

Mivel a  második forduló kérdéses, az eredménye is kiszámíthatatlan. Ha Andrzej Duda győz, akkor körülbelül a jelenlegi kormányzás folytatását várhatjuk, figyelembe véve természetesen az egész Európát érintő közeledő gazdasági válság miatti módosításokat. Mi történhet azonban a legközelebbi hónapokban és években, ha Andrzej Dudát nem választják újra?

A  lengyel helyzet nagyon összetett. A stabil társadalmi megosztottságok, a gazdaságnak eddig, a válság mértékéhez képest aránylag enyhe reakciója egybeestek a komoly politikai válsággal. A legutóbbi parlamenti választások során a PiS nagyon határozottan nyert, de egy szokatlan helyzet alakult ki. Minden, a választásokon induló párt bejutott a parlamentbe. A választási rendszer lényegében úgy működött, hogy bár a PiS a lengyel parlamentarizmus 1989 utáni időszakának a legnagyobb győzelmét aratta, alig 5 mandátum fölénnyel rendelkezik  az ellenzék felett a szejmben. Egyúttal hasonlóan, mint a Fidesz a KDNP-vel, a Jog és Igazságosság is koalíciót kötött két kisebb jobboldali párttal, amelyek a PiS listájáról indultak a választásokon. Az egyik ilyen párt, amely jelentősen liberálisabb a gazdaság megközelítésében, belső konfliktusba került, és reális perspektíva, hogy a PiS elveszti a szejmben a többséget, vagy legalábbis instabillá válik ez a többség. A kormányzás csak abban az esetben lenne lehetséges, ha Andrzej Duda maradna a köztársasági elnök, de még akkor sem lehetne kizárni, hogy szükség lenne  új, előrehozott parlamenti választások kiírására. Ha pedig az ellenzékből kerülne ki az elnök, el lehetne gondolkozni azon, hogy reális perspektíva lenne-e az előrehozott választásokra tett kísérlet, vagy a különböző ellenzéki pártok, a szélsőjobbal együtt, nem  próbálnának-e egy, elméletileg szakértőkből álló  technikai kormányt létrehozni, amelynek valójában egyetlen célja lenne, a Jog és Igazságosság eltávolítása a hatalomból. Ebben az értelemben az elnökválasztások nagyon erősen, erősebben, mint korábban, képesek hatni a szejmbeli többség működésére. Végezetül pedig a lengyel helyzetre, különböző történelmi okokból, nagy hatással lesznek az amerikai elnökválasztás eredményei. A republikánus adminisztrációval való együttműködés a jelenlegi lengyel vezetés nemzetközi pozíciójának  egyik stabilizáló tényezője.

Professzor úr, nagyon köszönöm a beszélgetést.