Gondolkozzunk el egy kicsit ezen a szón: élet! Milyen tartalom rejlik e szó mögött? Milyen tájak jelennek meg a szemünk előtt? Színes rétek, ringó búzamezők, szálló madarak, a mezőn legelő állatok… Az ember földi élete valahogy elkezdődik; megszületik, tart a gyermekkoron és ifjúkor évein keresztül, eljut az öregségig, és véget ér a halállal. Titkokkal teli dráma. Egyetlen alapvető kérdés elé állítja az embert: mit tegyen, hogy ne tékozolja el az életét? Csak az ember kerül szembe ezzel a kérdéssel. Ezért csak az ember teremt az életet visszatükröző és valamiképpen igazoló kultúrát.

Hálás köszönet a közlési engedélyért az Orfeusz kiadónak.

A szabadság

„Isten a szabad emberek Istene”. E szavakat nem úgy kell érteni, mintha Isten megfeledkezne a rabul ejtettekről. Épp ellenkezőleg, Isten különös figyelmet fordít a rabul ejtettekre, hogy visszaadja a szabadságukat. Hiszen az Isteni irgalmasság felszabadító kegyelem. Isten megszabadít a bűntől, a bűn pedig a rabság forrása. Maga a rabság is bűn. Hiszen az ember a rabságban lemond a szabadságról, és aki lemond a szabadságról, az lemond önmagáról.  Csak az lehet önmaga, aki ura önmagának.

      Krisztus győzelme a halálon, amit a Feltámadás idején ünnepelünk, többek között annak az eszköze, hogy megtanítsuk az embert a szabadságra. Az embernek, hogy valóban szabad legyen, meg kell szabadulnia az őt uraló félelmektől.  Az ember  rettegő lény. Egész életében fél – fél, hogy átmenjen az utcán, fél, hogy lesz-e elég ennivalója, hogy lesz-e fedél a feje felett. Mindenekelőtt azonban a haláltól fél az ember. Ezért minden erőszak, amelynek célja az emberen való uralom megszerzése, az ember megfélemlítésére törekszik.  Mivel keltsünk félelmet, ha nem a halállal? Aki az élet és a halál ura, az az ember ura. De a mai ünnep megmutatja az igazságot arról, hogy valójában ki az élet és a halál ura. Élő illusztrálása e szavaknak: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!” 

      Igen, a lelket nem tudják megölni… A Szentírás mégis  a lélek haláláról beszél. Mit jelentenek ezek a szavak?  A halálnak különféle fajtái léteznek. A test halálán kívül, amely kívülről érkezik, ott van a lélek halála, amelyet az ember mér önmagára. Az ember maga okozhatja a lélek halálát, amikor nem hisz abban, hogy egyáltalán van lelke.  A lélek halála a feladás következménye.  Az ember „megadja magát” – megadja magát a nyugtalanságnak, a keserűségnek, a bánatnak, a sötét gondolatoknak, a feltételezéseknek, a reménytelenségnek, a kétségbeesésnek. Amikor megadja magát, az ember elfogadja, hogy mérgezi a lelkét azzal a rossz hangulattal, ami körülveszi. És ezt elfogadva, valójában önmagát mérgezi. És akkor mérgezett lélekkel fog élni, mintha nem lenne lelke.

      De hiszen az Isten a szabad emberek Istene. Nem egy rab asszony, hanem egy szabad asszony fiai vagyunk.

      Érdemes itt felidézni a lélek marxista teóriáját. A marxizmus azt tanította, mint arra emlékszünk, hogy a lélek „a lét által meghatározott tudat”.  Azt állította, hogy az ember egész életét ez az egyetlen dolog hatja át: a lét miatti aggódás.  Miként tartsuk meg magunkat az élet felszínén? Az ember sorsát gazdasági körülmények határozzák meg. Jól emlékszünk erre a tanításra. El kellene azonban gondolkozni: vajon nem hittük mi el véletlenül a marxizmusnak ezt a tézisét? Vajon nem felszínes a lázadásunk e filozófia ellen? Miért vetjük el a kommunizmust? Azért-e, mert elvette a szabadságunkat, vagy mert azzal fenyegetett, hogy elveszi a kenyerünket? (…)

      A lélekről legszebben Szent Ágoston írt. Azt mondta, a lélekben ott van a szeretetre való képesség. A szeretetnek olyan hatalmas az ereje, hogy az ember mindig azon keresztül nézi magát, amit szeret…idézet  Aki  tárgyat szeret, az a tárgyon keresztül tekint magára. Mintegy a tárgy toldaléka. Aki a másik embert szereti, az a másik ember testvére akar lenni.  Aki Istent szereti, Isten gyermeke akar lenni. Minden szeretetben valamilyen választás előtt állunk.  A szeretetben elveszítjük magunkat és megnyerjük magunkat. Hogy a szeretetben ne veszítsük el a lelkünket, ahhoz a választással nem alacsonyabbra, hanem magasabbra, önmagunk fölé kell nyúlnunk.

      A Feltámadás ünnepe felfelé vonja a szabadságunkat. Arra hív, hogy bátran lépjünk a szabadulás útjára. Ne féljetek… Ne féljetek a haláltól, mert „a lelket azonban nem tudják megölni”.  Csak attól féljetek, hogy ti magatok meg ne mérgezzétek a saját lelketeket! „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nézzétek az ég madarait!...” „ Inkább az Isten országát keressétek…” A szabad emberek országát keressétek!. Amikor valóban szabadok lesztek, minden egyéb problémátok megoldódik.

(Budowanie królewstwa. (A királyság építése.), „Solidarność Małopolska” 1990. 15.sz.)

 

A halál

(Krzysztof Kieślowski temetésén elhangzott szentbeszéd. 1996. március 19.)

Itt állunk ma, szemtől szemben Krzysztof Kieślowski testvérünknek – emberi drámáink nagy tanújának – halálával. Mélyen megrendít minket ez a halál. Magányosabban és szegényebben állunk itt, mint bármikor.  Csak e koporsó előtt látjuk meg, milyen gazdagságot jelentenek a barátaink, akiknek köszönhetjük, hogy jobban megértjük önmagunkat. Szeretnénk megállítani a múló időt.  Szeretnénk befejezni valamit, megérteni valamit, mondani valamit és még hallani valamit. Ehelyett a halál nagy csendjébe ütközünk. Amikor erre a koporsóra tekintek, Pál apostol Timóteushoz intézett szavai jutnak eszembe:

 „Elérkezett az én elköltözésem ideje.  Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”

Pál apostol ezt írja: „Ama nemes harcot megharcoltam…” Ez nagyon fontos állítás. Nemes harcokban harcolni. Azután, még ha nem is győz az ember, ott van annak a tudata, hogy a harcok nemesek voltak.  Melyek voltak azok a „nemes harcok”, amelyekben részt vett Krzysztof testvérünk?

      Idézzük fel az evangélium szavait: „Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága”. Álljunk meg egy pillanatra e szavaknál: „az élet világossága”! Mi lenne az élet világosság nélkül? E szavak nagyon jól illenek ahhoz a művészhez, akinek az élet mindenekelőtt a világosság élete volt. Mivé lenne a világ világosság nélkül?  Még ha létezne is ilyen világ, olyan lenne, mintha nem lenne. Krzysztof testvérünkben volt valamilyen világosság.  Fénnyel és árnyékkal hozta felszínre az emberről szóló igazságokat.  És helyes, ha azt mondjuk, hogy ez az é l e t világossága volt. Nem a halálé, hanem épp az életé. A fény az ember mélyére hatolt. Előhozta a homályból világunk legfőbb kérdését: az ember emberségének kérdését.Akkor, amikor egyes művészek a lengyel remények drámáját mutatták meg, amikor mások a lengyel szenvedések emlékét őrizték, megint mások a hatalom és a kenyér felől aggodalmaskodtak, ő mélyebbre tekintett, és az ember mélyén lévő hasadást mutatta meg. Az ember belül meghasadt. És egy megoldhatatlan feladat előtt áll: ki kell békülnie önagával.

      Krzysztof testvérünk, a művész, és az emberi titkok nagy ismerője az élet fényét engedte le az ember mélyén lévő hasadások közé, és a megbékélés lehetőségeiről beszélt.  Ily módon közvetített az ember önmagához vezető útján. Míg más művészek az embernek a világ felé vezető útján közvetítettek, ő az ember önmagához vezető útján közvetített.  Ezek voltak a „nemes harcok”, amelyekben részt vett.

    Pál apostol azt mondja: „hitemet megtartottam”. Elmondhatjuk-e ugyanezt Krzysztof testvérünk művéről? Mit kell a „hit” szó alatt értenünk?

    Forduljunk ismét Pál apostolhoz: Azt mondja a zsidókhoz írt levelében, hogy minden embernek valamilyen „mérték szerint adatott a hit”, amely alapján érti a világot, és amely alapján ő maga is érthető. De a „hit mértéke” egyúttal a „hitetlenség mértéke” is az emberben. A hitetlenség kétféle lehet: lehet a hit teljes eltűnése, amely kétségbeesésbe torkollik, és a hit teljes elvesztése, amely a tudásba torkollik. Nagy vita zajlik az emberben a hit, a tudás, és a kétségbeesés között.   Ahhoz, hogy „megóvjuk a hitet”, ugyanolyan erősen kell védenünk a kétségbeeséstől, mint a tudástól.

      Nem igaz, hogy Krzysztof Testvérünk horizontja az agnoszticizmus volt.  Az agnoszticizmus nem a művész ügye.  A művész nem viseli el a felemás dolgokat.  A művésznek, ha választania kellene, a kétségbeesést választaná.  De Krzysztof testvérünk nem a kétségbeesést választotta. A titok tanúságát választotta.  Megvédte a hitet a tudás agressziójától. Ennyi lenne csupán? Nem vált-e a remény tanújává is?  Krzysztof testvérünk azt mutatta fel a megtört embereknek, hogy valahol közel, karnyújtásnyira, létezik egy erő, amely által megbékélhetnek egymással. Van valahol egy Tízparancsolat...Valaki, valahol a  Szeretet himnuszt énekli...

      Azt mondják, hogy Lengyelország nem értette Krzysztof Kieślowskit. De mi Lengyelország? Nem értették a politikusok, mert kevéssé volt politikus. Nem értették a dogmatikusok, mert egyáltalán nem volt dogmatikus. De az a Lengyelország, amelyik nem értette, valóban az Lengyelország?

       „Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét”.

 

Józef Tischner (1931-2000), Európa szerte ismert lengyel katolikus gondolkodó, napjainkig Lengyelország egyik legnagyobb erkölcsi és szellemi tekintélye. Évtizedeken át a krakkói Pápai Hittudományi Akadémia professzora, II. János Pál pápa tanácsadója, a bécsi Humántudományok Intézetének elnöke volt. A Szolidaritás mozgalom idején úgy vált szabadságszerető népe legnagyobb álmának megfogalmazójává, hogy a politikai szólamokat elkerülve mutatott rá az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásának egyetemes igényére. Műveiben mély teológiai, filozófiai tudását a hétköznapi olvasó számára is érthető módon osztja meg. Talán ez volt az egyik titka: megteremtette a vágyott harmóniát az Ég és a Föld, Isten és az ember között.

 

Józef Tischner: Rövid életkalauz (ford. Éles Márta)

Orpheusz Kiadó,  Budapest, 2019.