FUTÁS! – beszélgetés Dergán Ádámmal, a varsói maraton résztvevőjével, a NEB főigazgató-helyettesével

2024-10-01

Szeptember 29-én, vasárnap rendezték meg a 46. Varsói Maratont, mely rendkívüli népszerűségnek örvendett, hiszen több mint 8500 futó vett részt nem csak Lengyelországból, de a világ minden tájáról. Ennek apropóján beszélgettünk a verseny napján Dergán Ádámmal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának főigazgató-helyettesével, aki mint a maraton résztvevője érkezett a lengyel fővárosba.

Fotó: KGy

Ha jól tudom, Önnek ez a negyedik maratonja, ami nem csak egy szép szám, de nagy jelentősége is van, hiszen mind a négy maratont a Visegrádi Négyek fővárosaiban teljesítette. 
Van ennek valami előzménye és tudatosan történt így vagy a véletlen hozta?

Tudatosan történt így, 2019-ben a szülővárosom maratonját, a budapesti maratont futottam le először és ez adta az ötletet, hogy milyen jó lenne teljesíteni a többi V4-es ország fővárosának maratonjait is. Azonban ezután a koronavírus-járvány miatt 2022-ig várnom kellett, hogy folytathassam. 2022-ben teljesítettem a prágai maratont, 2023-ban a pozsonyit, és így alakult, ilyen előzmények után, hogy éppen idén jöhettem Varsóba, ami több okból is nagyon fontos. Először is azért, mert az első lengyelországi maratonnak idén van a 100. évfordulója, másodszor az 1944-es Varsói Felkelésnek a 80. évfordulója, ráadásul a mai versenyt egy honfitársunk, Szemerei Levente nyerte meg, nem is akárhogyan: több évtizedes magyar csúcsot adott át a múltnak a 2 óra 10 perc 43 másodperces idejével. Ezen túlmenően azért is volt különleges számomra pont a varsói maratonnal lezárni a V4-es fővárosok maratonjainak teljesítését, merthogy idén éppen Lengyelország tölti be a V4 soros elnökségét. A kerek évfordulókat még egy dologgal ki tudom egészíteni, hiszen a munkahelyem, a Nemzeti Emlékezett Bizottsága idén 10 esztendős, úgyhogy ilyen jubileumok jegyében telt a mai verseny.

Én azok közé tartozom, akik az első pillanattól részt vehetnek a Nemzeti Emlékezett Bizottságának a munkájában. 2014 március elsejétől kaptam lehetőséget, hogy ebben a csapatban dolgozhatok, s az évek során egyértelművé vált számomra, hogy a visegrádi együttműködése nagyon fontos, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ezek az országok, a lengyelek a csehek a szlovákok és a magyarok, a vasfüggöny rosszabb oldalára kerülve ugyanazokat a tapasztalatokat szerezték a kommunista diktatúráról és ugyanazokon a dolgokon mentek keresztül. Számomra nagyon pozitív az az elgondolás, hogy ahelyett hogy azt nézzük, mi az, ami elválaszt, inkább arra koncentráljunk, ami összeköt minket. Ez pedig a közös múlt, a közös tapasztalat, s az ezzel kapcsolatos közös tudományos tevékenység. Munkám során volt lehetőségem eljutni ezekbe az országokba és közös rendezvényeket szervezni, illetve a saját személyes kapcsolataimat is tudtam bővíteni ezen intézetek munkatársaival. Tulajdonképpen az adta az ötletet, hogy amikor 2017 legvégén elkezdtem futni és eljutottam oda hogy már egy maratont teljesíteni tudok, akkor arra gondoltam, hogy kicsit formabontó módon én nem a nagyon felkapott maratonokat veszem célba, mint a berlini vagy a londoni, vagy éppen a bostoni, hanem a hozzám személyesen sokkal közelebb álló visegrádi országok fővárosaiban szeretnék egyet-egyet lefutni.

Ha valaki felmegy a NEB honlapjára, az láthatja, hogy a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetével igen szoros az együttműködés, így feltételezem, hogy nem először jár Varsóban. Ez a partnerség fontos eleme a lengyel-magyar barátságnak és a kelet-közép-európai együttműködésnek. Hogyan alakult ez ki és hogyan nyilvánul meg?

Most vagyok negyedszer Varsóban, az első három út hivatalos kiküldetés kereteiben folyt, ugyanis ahogy említette, az IPN-nel, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetével gyakorlatilag testvérintézményi kapcsolatot ápolunk. Amikor 2014 elején létrejött a magyar Nemzeti Emlékezett Bizottsága, a Bizottság első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett, az első hivatalos együttműködési megállapodást a külföldi társintézmények közül szintén az IPN-nel kötöttük 2015 elején, és azóta is rendkívül aktív, gyümölcsöző együttműködés van. Volt alkalmam a szervezet varsói központjában is járni, közös kiadványokat jelentettünk meg, közös kiállításokat készítettünk, közös konferenciákat is tartottunk már, úgyhogy azt gondolom, hogy az elmúlt 10 évben a lengyel-magyar együttműködés nagy jelentőséggel bírt a mi munkánk során is.

Amikor a jogalkotó elkezdte felmérni, hogy milyen minták alapján kellene a kelet-közép-európai országokhoz tartozó Magyarországon is létrehozni egy olyan állami tudományos intézetet, ami kifejezetten a kommunista diktatúrával kapcsolatos nemzeti emlékezett megőrzését és a korszak tudományos kutatását végezné, akkor ennek a vizsgálódásnak egy fontos szeletét adta az IPN munkájának a tanulmányozása. De hasonlóan a cseh és szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetével, ugyanígy nagyon szoros együttműködést alakítottunk ki az elmúlt évek folyamán. A V4-es országokon kívül szintén jó kapcsolataink vannak a román, szlovén, német, amerikai és spanyol partnereinkkel.

Mint említette, nem először jár Varsóban, de bizonyára egészen más szemszögből látta most a várost. Milyen élmény volt? Futás közben van idő vagy energia a városnézésre?

Sok-sok évvel ezelőtt, újságíró koromban a Budapest Sportirodának voltam a külsős munkatársa, mely a budapesti maratonokat szervezi, s az én feladatom kifejezetten a külföldi célba érkezőkkel való villáminterjúk készítése volt. Új-Zélandról, Kanadából, Japánból, Franciaországból, Hollandiából, és még sorolhatnám, nagyon sok nemzet fiaival és lányaival volt alkalmam beszélni, és azt tudom mondani, hogy sokan kifejezetten azért utaznak országról országra, vagy akár kontinensről kontinense, mert így összeköthetik a kellemeset a hasznossal. Mivel a futás az egyik kedvenc időtöltésük, a másik pedig éppen az utazás, egy félmaraton vagy egy maraton kiválóan alkalmas arra, hogy egy várost - tulajdonképpen szó szerint - futólag megnézhessen az ember. A városoknak így sok olyan pontja rá el lehet jutni, ahova egyébként ilyen rövid idő alatt nyilván nem lehetne.  Számomra nagyon szívet melengető volt, hogy tényleg bárkit kérdeztem, egyöntetűen azt nyilatkozták – és azt gondolom, hogy őszintén –, hogy a budapesti verseny az egyik legszebb azok közül amit teljesítettek. Azt gondolom, hogy azok a szervezők, akik nagyvárosokban szervezik a maratonokat, arra törekednek, hogy egyrészt minél többet mutassanak meg a résztvevőknek a város szépségeiből, de legalább ilyen fontos az is, hogy lehetőség szerint a nagy emelkedős részeket elkerüljék. A varsói maraton ebből a szempontból kifejezetten egy futóbarát útvonalon haladt, hiszen kb. 112 méter volt a szintemelkedés, ami elhanyagolható. Ez alapvetően egy lapos, és mondhatjuk hogy gyorsan futható pálya, viszont ez azzal is jár, hogy bizony nem végig világörökségi helyszíneken haladtunk. Én őszintén szólva úgy állok a kérdéshez, hogy ameddig még van energiám nézelődni is, addig örömmel nézelődök, s például itt Varsóban a Nemzeti Stadion mellett elhaladni egy nagyon nagy élmény volt, az óvárosi szakasz is gyönyörű volt, de az utolsó 10-15 kilométer már inkább a túlélésről szólt nekem is és sok más futónak is, akkor már kevésbé a látnivalókra figyel az ember, inkább arra, hogy még egy ideig az egyik lábát a másik után tudja tenni. A Visztula partja idén nem volt része a versenynek, de 2019-ben, amikor itt jártam, volt szerencsém ott futni.

Egy maratonra való felkészülés azért sok fáradtságot és edzést igényel, de ha valaki szereti csinálni, akkor nem olyan megerőltető. Mondhatni, hogy ez az Ön hobbija? Volt már korábban lehetősége Lengyelországban futni?

Lengyelországban nagyon komoly hagyománya van az úgynevezett emlékfutásoknak, s amikor megtudtam, hogy a lengyelek már sok-sok éve a Kiátkozott Katonák Nemzeti Emléknapja (március 1.) alkalmából országszerte sokezer résztvevőnek tartanak emlékfutásokat, akkor arra gondoltam, hogy ezt nagyon szeretném megnézni közelebbről is. Még éppen a koronavírus első berobbanása előtt, 2020 március 1-jén volt lehetőségem eljutni Krakkóba, és az ottani Tropem Wilczym (A Farkas Nyomában) nevű emlékfutáson – legjobb tudomásom szerint első magyarként – rajthoz állhattam. Úgy gondolom, jó lenne, ha ez is egyszer majd valamilyen úton-módon meghonosodna nálunk is.

Bárhova utazom külföldön, akár hivatalos, akár magán jelleggel, bármilyen kicsi is a táska, a futócucc az mindig helyet kap benne. Úgyhogy nekem ez tulajdonképpen a hobbim is, minimum egy futásra mindig kell, hogy legyen időm. A varsói maratont 4 óra 11 perc 10 másodperc alatt teljesítettem, ami elmarad az egyéni legjobbtól, viszont nem tudtam annyit készülni, amennyit kellett volna. Ezért nem is az egyéni csúcs reményében érkeztem ma ide, hanem a teljesítésért, ami szerencsére sikerült.