Culture

„Andrzejki”, vagyis András–napi varázslások

2024-11-29

Az András–nap a szórakozás, az izgalmas jövendőmondás és  a barátokkal való találkozás ideje Lengyelországban.

Az „Andrzejki-t” András napjának előestéjén, vagyis november 29-ről 30-ra virradó éjjel ünneplik. E szokás története egészen az ókori Görögországig nyúlik vissza, a lengyeleknél pedig az első írásos említése a 16. század végéről származik. Ezt megelőzően az ünnepet jędrzejówki (az Andrzej és a Jędrzej az András név lengyel változatai) vagy jędrzejki néven ismerték.

De vajon miért olyan különleges ez a nap? A választ egyaránt kereshetjük a keresztyén és pogány hagyományban. Szent András apostol napjának előestéje, azaz november 29-30. éjszakája nagyon fontos időpont volt, ugyanis a népi hiedelmek szerint az advent előtti időszakban a holtak lelkei különösen nagy számban vannak jelen a földön. Ebből pedig arra következtettek, hogy ez fokozza a jóslás erejét, melyet ily módon megbízhatóbbnak és jelentősebbnek tartottak.

Mára ez természetesen komolyságából bőven veszített, de az Andrzejki-hez kapcsolódó játékok és varázslások még mindig kedvelt időtöltések ezen az estén. Nézzünk is meg néhányat:


Kép: pixabay//Arcaion

 

Viaszöntés

Elmondható, hogy az András-napi varázslásoknak ez a legklasszikusabb gyakorlata. Lényege, hogy a megolvadt viaszt egy nagy kulcs lyukán át egy hideg vízzel teli tálba kell csurgatni. A viasz a vizet érintve megdermed és különböző formákat vesz fel. Ezekből a formákból, s azok szimbolikájából következtethetünk az eljövendőre.

 

Cipőrakosgatás

Ezt a játékot is valószínűleg minden lengyel ismeri. A lányok leveszik félpár cipőjüket és a szobában az ajtótól legtávolabb eső ponton elhelyezik egymás elé, libasorban. Ezután elindulnak a cipők az ajtó felé oly módon, hogy mindig a leghátsó kerül legelőre, s ez így megy tovább, amíg az egyik át nem lépi a küszöböt. A küszöböt átlépő cipő tulajdonosa lesz az, aki leghamarabb férjhez megy.

 

Almahéj-jóslás

Az almahéjból való jósláshoz minden résztvevőnek szüksége lesz egy almára és egy késre. Az almákat úgy hámozzák, hogy minél hosszabb, egybefüggő csíkban jöjjön le a héjja. Akinek a leghosszabb a héja, az lesz a legszerencsésebb a következő évben. Ezután a héjakat maguk mögé is dobhatják, és megpróbálhatják megfejteni a földre esett héj alakjának szimbolikáját.

Tárgyak sorsolása

Ehhez a varázsláshoz szükség lesz egy nem átlátszó dobozra vagy zsákra, melybe különböző szimbolikus tárgyak kerülnek, mint például egy gyűrű, pénzdarab, útlevél, játékszer. Ezeket kisorsolva tudhatjuk meg, kire mi vár a közeljövőben: esküvő, utazás, gazdagság, esetleg gyermekáldás.