Mindenszentek és Halottak napja - régen és ma Lengyelországban
2024-10-31
A temetők látogatásának és a mécsesgyújtásnak a Mindenszentek és Halottak napján való szokása igen elterjedt Lengyelországban, azonban nem mondható régi szokásnak, ám annak pogány gyökerei annál is inkább. A keresztény, pogány és világi elemek mind a mai napig keverednek ezekben a napokban.
Minden kultúrában megtalálható a halottak tisztelete, melyet különféle rítusok, szokások öveznek. Miután a kereszténység elterjedt a szlávok által lakott területeken, az új vallás átvette a holtakra való emlékezéssel kapcsolatos pogány szokásokat, s azokat formálta a maga képére (ugyanez történt a legtöbb nagy ünneppel is, mint például a karácsony, s nem csak Lengyelországban) – ennek okán Lengyelországban a mai napig számos pogány hagyományt követnek, némileg módosított formában.
Nézzük meg, mik is ezek a szertartások, szokások, s hogyan vannak jelen ma.
A szlávok úgy hitték, hogy tűzre van szükség ahhoz, hogy a holtak lelkeinek utat mutassanak, hogy hazatalálhassanak és felmelegedhessenek. Ebből kifolyólag a halottkultusz hagyományához kapcsolódó legfontosabb pogány hagyomány a keresztutaknál, réteken, házakban és az elhunytak sírjánál gyújtott máglyák égetése volt, vagyis olyan helyeken gyújtottak tüzet, ahol a lelkek érkezését várták. A házaknál és síroknál lévő tüzek a vándorló lelkek útját voltak hivatottak megvilágítani, hogy ne tévedjenek el, és szeretteik körében tölthessék az éjszakát. Azonban a keresztutaknál vagy réteken gyújtott tűznek más jelentése lehetett, mégpedig a démonok távoltartása. Tudni illik a hiedelem szerint a hirtelen, vagy erőszakos halállal elhunytak, öngyilkosok, vízbe fúltak lelkeiből lettek a démonok, akik ebben az időszakban különösen aktívak voltak. Ezektől a lelkektől pedig tartottak, hiszen azok nem ismerték az örök békét, arra ítéltettek, hogy örökké a földön vándoroljanak.
E szokás mai formája a gyertyák, mécsesek gyújtása a sírokon, bár jelentése megváltozott: a meggyújtott mécsesek a holtak sír mellett tartásának és az elhunytért való imák mintegy meghosszabbításának a jelképe.
De térjünk is vissza a régi szokásokra. Hogy a hazatérő lelkek megmelegedhessenek, a házakban is tüzet gyújtottak, s oda várták eltávozott szeretteiket. Az ünnep régi neve a Dziady, azaz Ősök, mely a szláv folklórban az ősök szellemeinek és a nekik szentelt kereszténység előtti rítusok, szertartások és szokások összességének megnevezése. Azonban itt meg kell állapítani, hogy valójában a Dziady mondhatni az élők és a holtak közössége volt, s a rítusok célja az volt, hogy elnyerjék a halottak kegyét.
Éjjel nyitva hagyták az ablakokat és ajtókat, hogy a lelkek szabadon beléphessenek, és részt vehessenek a számukra készített vacsorán, s azután el tudják szállásolni őket. Az alapvető rítus a lelkek etetése és itatása volt mézzel, kásával, tojással, mákkal és vodkával otthon vagy a temetőkben (közvetlenül a sírokon) készített különleges lakomák során. E lakomák jellegzetes eleme volt, hogy az ételt és italt fogyasztók, a holtakra megemlékezők az asztalra, a padlóra vagy a sírra cseppentették vagy öntötték a halottak lelkeinek szánt ételek és italok egy részét. Így tehát a lakomákon az élők vettek részt, de megosztották az ételt eltávozott szeretteikkel.
Az ünnepet emellett számos tilalom és tabu övezte, melyek a különböző munkák és tevékenységek végzésére vonatkoztak, amik zavarhatják vagy akár veszélyeztethetik a visszatérő lelkeket. Többek között tilos volt az asztalnál hangoskodni vagy hirtelen felállni, ami megijeszthette a lelkeket, vagy vacsora után letakarítani az asztalt. Nem volt szabad mosogatás után kiönteni a vizet az ablakon, nehogy ráöntsék az ott tartózkodó lelkekre, tilos volt továbbá varrni, szőni vagy fonni, nehogy „megkössék” a lelkeket, akik így nem térhetnek vissza a túlvilágra.
A Dziady estéjének népi szertartása lett az ihletője a nagy lengyel költő, Adam Mickiewicz Dziady című művének II. részéhez (magyarul is olvasható: Ősök), melynek központi motívuma a temető elhagyatott kápolnájában tartott vidéki összejövetel során a lelkek megidézése, megvendégelése. (Az olvasmányt ezúton is ajánljuk Olvasóink szíves figyelmébe.)
Egy másik hiedelem szerint a lelkek éjfélkor a templomokba vonultak, ahol az elhunyt pap által celebrált istentiszteleteken vettek részt. Ez a hiedelem olyan erős volt, hogy sok templomban misekönyvet és egyéb, a miséhez szükséges kellékeket hagytak az elhunyt papnak.
E régi szertartásokban különleges szerepet játszottak a koldusok, vándorok, hiszen a népi képzeletben a túlvilággal való közvetítőként és összekötőként azonosították őket. Ezért arra kérték őket, hogy imádkozzanak az elhunyt ősök lelkéért, cserébe pedig ételt, néha különleges, erre az alkalomra készített rituális kenyeret, vagy pénzadományt ajánlottak fel. A koldusoknak a Mindenszentek rituáléja keretében történő ételosztás gyakorlatát néha az ősök lelkeinek táplálásának egyik formájaként értelmezik, amit az a tény is alátámaszt, hogy egyes területeken az elhunytak kedvenc ételét adták nekik.
Napjainkban azonban egyre inkább teret nyer a Halloween és az ezzel kapcsolatos amerikai szokások. Ezzel pedig a katolikus egyház igyekszik lépést tartani és felhívni a figyelmet az ünnep keresztény jelentőségére. Ezalkalomból több helyen megrendezésre kerül a Mindenszentek bálja, melyet az egyházközségek szerveznek. A résztvevők, főként gyerekek, az általuk választott szentnek öltöznek be. A Mindenszentek bálja egy olyan kezdeményezés, melynek célja, hogy megmutassa a gyerekeknek, hogy a szentek is valódi emberek, akik ugyanúgy éltek a világban, mint mi, és ma is példát mutatnak. Ezek a bálok egyrészt ellensúlyozzák a mindenütt jelenlévő halloweent, és egy alternatíva azoknak, akik a keresztény hagyományok szerint szeretnék megünnepelni a Mindenszentek napját.
Ma a sírokon máglya gyújtása helyett mécseseket teszünk, étel helyett virágot viszünk. Bárhonnan is erednek ezek a hagyományok, a lényeg az, hogy ne veszítsük el őseink és elhunyt szeretteink emlékét.