Barangolások a Besszádokban I. – A Besszádok kapuja: Sanok városa

2024-09-06

A Besszádok (lengyelül: Bieszczady) vidéke az érintetlen természet és a több évezredes emberi jelenlét emlékinek sajátos, európai viszonylatban is egyedülálló keveréke, a lengyelek kedvelt úticélja. Sajnos azonban a magyar turisták körében kevésbé ismert terület, pedig központja Sátoraljaújhelytől autóval mindössze 3 óra alatt elérhető. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy egy öt részből álló cikksorozatban mutatjuk be a Besszádok legfontosabb nevezetességeit, hogy ily módon is arra motiváljuk a magyar közönséget, hogy kerekedjenek fel és járják be egy gyönyörű táj minden szegletét.

A Besszádok felfedezését hol máshol lenne érdemes kezdenünk, mint Sanok városában, melyet a vidék „kapujának” is szokás nevezni. A több mint 35 000 fős település a térség legnagyobb városa, mely a San folyó két partján, erdők borította domboktól övezve terül el.

Már az őskorban is lakott volt, a kora középkori szláv betelepülés után pedig egy megerődített hely jött itt létre, mely a 10-11. században többször gazdát cserélt a Lengyel Királyság és a Kijevi Rusz között. 1150-ben II. Géza magyar király foglalta el és ezért ebben az időben „Magyar Kapuként” is emlegették a várost. Ezután újra a Rusz kezére jutott Sanok. 1339-ben városi jogokat kapott a település, majd visszatérve a lengyel uralom alá 1362-ben királyi várossá lépett elő. 1772-ben a Habsburg Birodalomhoz került és csak 1918-ban lett újra lengyel. 1939 és 1941 között itt húzódott a német Harmadik Birodalom és a Szovjetunió, 1945-től kezdve pedig a Lengyelország és a Szovjetunió közötti határ.

Az államok között ide-odavándorló Sanok egyben a különböző kultúrák keveredési pontjának is bizonyult. Római katolikus lengyelek, görög katolikus ruszinok és zsidók éltek hosszú évszázadokon át falai között hol békességben, hol konfliktusban, de egymással mindig kölcsönhatásban, sajátos, multikulturális arculatot adva a városkának és vidékének.

A város felfedezését a 3 Maja utcában érdemes kezdenünk, amelyet mindkét oldalról gyönyörű, a Monarchia hangulatát megidéző házak szegélyeznek. Az utca fő látványossága Svejknek, Ferenc Jóska derék katonájának padon ülő szobra, amely kiváló hely egy vicces kép készítéséhez.

Svejk, a derék katona szobra / fotó:  Újhelyi János Ábel

A szobor után nem sokkal balra fordulva a Świętego Michała térre jutunk, melynek fő látványossága a 19. század végén épült Urunk színeváltozása nevet viselő templom. A háromhajós, neoromán egyházi építmény belsejébe lépve sötét és élénk színekben egyaránt pompázó, növénymotívumokkal sűrűn díszített freskók és fekete-arany színű oltárok fogadnak bennünket. A tér másik oldalán Sanok Szent Mihály arkangyalról elnevezett középkori templomának a romjai láthatóak. Az épület a 18. század végéig szolgált a város központi templomaként, míg végül rossz állapota miatt elbontották.

Az Urunk színeváltozása-templom / fotó:  Újhelyi János Ábel

Elhagyva a Świętego Michała teret utunk a Rynekre, vagyis a Főtérre visz, melyet 19. századi klasszicista stílusú házak és a Szentkereszt felmagasztalása templom, valamint a hozzá tartozó ferences kolostor vesznek körül. A Főtértől északkeleti irányban elhelyezkedő másik téren találjuk a város egyik leghíresebb szülöttjének, a lengyel humanista filozófusnak, Grzegorz z Sanokának (magyarosan: Szánoki Gergely) az emléktábláját, aki 1445 és 1451 között Hunyadi János fiainak, Lászlónak és Mátyásnak a nevelőjeként is ténykedett.

Sanok főtere / fotó:  Újhelyi János Ábel

Onnan nem messze áll a sanoki királyi vár, melynek udvaráról szép kilátás nyílik a San folyó völgyére. A várat a 14. században emelték gótikus stílusban, a 16. században reneszánsz, majd a 18. században pediig barokk palotává építették át. A 20. század háborúi során számos alkalommal megsérült, védműveinek nagy része elbontották, csak a palotaszárny maradt meg jó állapotban.

A sanoki királyi vár / fotó:  Újhelyi János Ábel

A vár ma számos kiállításnak ad otthont. A hadtörténeti szekcióban javarészt középkori, újkori és 20. századi fegyvereket, páncélokat és egyenruhákat láthatunk. A kiállított tárgyak közül három is külön említést érdemel. Az első egy ágyú, amelyet a hagyomány szerint a lengyel tüzérség használt 1621-ben a chocimi csatában, ahol a lengyel-litván-kozák hadak hatalmas győzelmet arattak a törökök felett.

A második szintén egy löveg, mégpedig egy 37 mm-es Bofors páncéltörő ágyú, amelynek kalandos története van. A lengyel 10. gépesített lovasdandár volt az első használója. A dandár 1939 szeptemberében Lviv térségének védelme során be is vetette az ágyút a németek ellen, majd a szovjet támadás után kezelői magukkal vitték azt Magyarországra. Magyarországról 1940-ben Finnországba küldték a finn hadsereg támogatása végett. A finnek aztán az ún. „téli háborúban”, majd 1941 és 1944 között is használták a szovjetek ellen. A háború után néhány évtizeddel egy magángyűjteménybe került, majd Németországon keresztül jutott vissza Lengyelországba.

A világjáró 37 mm-es Bofors páncéltörő ágyú / fotó:  Újhelyi János Ábel

A harmadik igen érdekes eleme a hadtörténeti gyűjteménynek egy 2. világháborús német bunker, melyben számos német és magyar fegyvert és felszerelési tárgyat találtak a régészek és ezek meg is tekinthetőek a kiállításon belül.

A vár ad helyett Lengyelország legnagyobb ikonmúzeumának is. A több mint 700 ikont a térségből gyűjtötték egybe. A gyűjtemény páratlan értékét nem csak a nagy darabszám adja, hanem az, hogy elemei három kultúrkör ötvözetei: az orosz (novgorodi és kijevi iskola), a nyugati (lengyel) és a bizánci (bolgár és moldvai-havasalföldi) ikonfestészet hatásai egyaránt eljutottak a Besszádok vidékére.

Ikon a sanoki vár gyűjteményéből / fotó:  Újhelyi János Ábel

A várban található egy igen tekintélyes méretű modern művészeti kiállítás is, mely elsősorban a város leghíresebb művészének, Zdzisław Beksińskinek a hagyatékát mutatja be. Beksiński roppant egyedi stílusban alkotott: a festményein és szobrain testet öltő figurái a disztópikus szürrealizmus csúcsalkotásai közé tartoznak. Köztük járva az embert borzongató érzések és csodálkozó sóhajok rázzák meg szüntelen.

A vár meglátogatása után érdemes lesétálni a San folyóhoz. A Białogórski híd déli oldalán egy szovjet T-34-es harckocsi emlékezteti az arra járókat a második világháborúban itt folyó heves harcokra. A hídon érdemes átkelni és meglátogatni a híres sanoki skanzent, mely Kelet-Közép-Európában az egyik legnagyobbnak számít és elsősorban a Besszádok népi építészetének bemutatására hozták létre.

Római katolikus templom a sanoki skanzenben / fotó:  Újhelyi János Ábel

A Besszádok egyik legfőbb jellegzetessége az, hogy a helyiek szinte mindent is fából építettek, hiszen az volt a legkönnyebben elérhető és feldolgozható alapanyag. A vidéket ezenkívül számos népcsoport lakta, akik egymástól eltérő stílusokban emelték házaikat, templomaikat és gazdasági épületeiket. A skanzenben találunk bojkó, lemkó, hucul, ruszin, lengyel és cigány házakat, zsidó, római katolikus, görög katolikus és pravoszláv templomokat, szél- és vízimalmokat, sőt, az egykor a térségben folyó kőolajbányászat utolsó mementóiként olajfúró tornyokat és gépeket is. Miután ez a szabadtéri múzeum igen nagy kiterjedésű, javasoljuk, hogy legalább 3 órát szánjon rá az, aki felkeresi.

Faház a sanoki skanzenben / fotó:  Újhelyi János Ábel

Mindezen látnivalókon túl azoknak, akik szeretik a városi parkok fáinak kellemes árnyékát nyáron, meleg szeretettel ajánljuk az  Adam Mickiewicz-domb megmászását. Azoknak viszont, akik inkább a hadtörténelem iránt érdeklődnek, az 1939 és 1941 között épült szovjet Molotov-vonal bunkereit javasoljuk megtekintésre.

Érdemes időt hagynunk magunknak a sanoki gasztronómiával való ismerkedésre is. Ha helyi specialitásra vágyunk, akkor a proziakit érdemes megkóstolni. A főtéren található is egy igen kiváló étterem, a „Proziakownia”, ahol kizárólag ezt az étket árusítják. A városban számos más bisztró és kisebb étkezde van, ahol a lengyel konyha legismertebb fogásai várnak ránk. A kávéházak és a cukrászdák (mint általában Dél-Lengyelországban) itt is kiválóak és nagyon hangulatosak. Az esti sörözéshez pedig a Monarchia kocsmáinak szellemét megidéző „U Szwejka” névre hallgató vendéglátóipari helyiséget érdemes felkeresni.

 Újhelyi János Ábel