Amikor a lengyel-magyar nem volt két jó barát…IV - II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

2024-08-30

A világszerte egyedülállóan tartós magyar-lengyel barátság története nem csak szeretetteljes gesztusok és dicsőséges pillanatok krónikája. Természetes módon akadtak olyan konfliktusok is, amikor a két nép egymáshoz való viszonya igencsak elmérgesedett és a köztük kialakult ellentétek fegyveres összetűzésekhez vezettek. Cikksorozatomban öt kevésé ismert, mégis tanulságos esetet szeretnék röviden bemutatni, hogy olvasóink is lássák, miért robbantak ki és milyen eredménnyel zárultak a közös történelem viszályos epizódjai.

II. Rákóczi György erdélyi fejedelem lovon

1655 nyarán X. Károly Gusztáv (1654-1660) svéd uralkodó támadást indított a Lengyel-Litván Unió ellen és ezzel kezdetét vette az ún. második északi háború. A svéd hadsereg rövid időn belül meghódította Nagy-Lengyelországot és Livónia egy részét. A háborúba hamarosan becsatlakoztak az oroszok és a kozákok is az agresszor oldalán és így II. János Kázmér lengyel király (1648-1668) helyzete igencsak nehézzé vált, de ennek ellenére kitartóan hadakozott.

Mind a svéd, mind pedig a lengyel uralkodó igyekezett megnyerni magának szövetségesül II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet (1648–1657/1660). Előbbi segítségéért felajánlotta neki Lengyelország egy részét – a lengyel koronával együtt. A nagyravágyó Rákóczi számára jól hangzott ez az ajánlat, így 1655. december 6-án Radnóton szövetségi szerződést kötött a svéd királlyal. Később ugyan a lengyel rendek is felajánlották a fejedelemnek a Lengyel Királyság koronáját, Rákóczi azonban jobban bízott a svédek ígéretében és erejében, valamint szívesebben is szövetkezett a protestáns északiakkal, mint a katolikus lengyelekkel, így kitartott a radnóti egyezményben foglalt megállapodás mellett.

Habár az Erdélyi Fejedelemséget vazallusi függőségben tartó török szultán ellenezte, hogy Rákóczi a Lengyel- Litván Unió ellen vonuljon, a fejedelem Visken (ma: Viskove, Ukrajna) összevonta hadait, majd 1657 januárjában támadásba lendült. Az erdélyi csapatok (kiegészülve moldvai és havasalföldi erőkkel) nehéz körülmények között, hóban-fagyban keltek át a Borsai-hágón (ma: Pasul Prislop, Románia).

Lengyel földre való megérkezése után Rákóczi kiáltványban fordult az ország rendjeihez, amelyben azt hazudta, hogy nem ellenségként, hanem azért jött, hogy elfogadja a lengyelek által neki felajánlott koronát. A lengyel rendek azonban jól tudták, hogy az erdélyi fejedelem együttműködik a svédekkel, így nem kívántak őt támogatni a királyi cím elnyerésében. Viszont meglepte őket hirtelen feltűnése Lwów (ma: Lviv, Ukrajna) térségében, hiszen arra számítottak, hogy az erdélyi hadak nem lesznek képesek a tavasz beállta előtt átvergődni a Kárpátokon. Főerőik északon a svédek ellen harcoltak, így nem igazán volt mivel megállítaniuk Rákóczit. Ennek következtében sorra hódoltak be előtte a várak és a városok, köztük Lwów és Przemyśl is.

Jerzy Sebastian Lubomirski marsall 

Sambor alatt az erdélyi had egyesült a kozák csapatokkal és ezzel a sereg létszáma több mint 40 000 főre duzzadt. Az armada Krakkó felé vette útját, hogy felmentse a svédek által védett várost a Jerzy Sebastian Lubomirski marsall vezette lengyel erők ostroma alól. Az erdélyi és kozák hadak közeledtének hírére Lubomirski visszahúzódott északra és így Rákóczi március 28-án nagy pompa közepette vonulhatott be a városba.

Rövid krakkói tartózkodás után Rákóczi tovább indult és április 11-én egyesült a svéd király seregével Modliborzyce mellett. A közös tanácskozások eredményeképpen két uralkodó arra jutott, hogy az addig a nagyobb összecsapások elől folyton kitérő lengyel seregeket döntő csatára kényszerítve fejezhetik be a leggyorsabban győzedelmesen a hadjáratukat. Ezért egyesített seregeikkel az ellenség üldözésére indultak.

A lengyel hadsereg azonban folytatta hallogató taktikáját és folyamatosan visszavonult. Ezt látva a szövetségesek végül úgy döntöttek, hogy felhagynak az ellenség üldözésével és helyette inkább megpróbáljuk elvágni azt ellátóbázisaitól, ily módon egyben stabilizálva saját pozícióikat is. Ezért megostromolták és elfoglalták Breszt-Litovszkot.

Közben azonban a Dán Királyság hadat üzent a svédeknek. Ennek következtében a svéd uralkodó kénytelen volt seregének nagyobb részével az új ellenség ellen vonulni – Rákóczi támogatására csak egy kisebb egységet hátrahagyva.

Rákóczi Breszt-Litovszkból erőit Varsó ellen vezette, amely június 19-én megadta magát neki. Ez volt azonban Rákóczi utolsó nagyobb sikere ebben a háborúban. Varsó kapitulációja után a segítségére hátramaradt svéd csapatok is elvonultak, hogy csatlakozhassanak az uralkodójuk vezette főerőkhöz, a lengyel diplomácia pedig elérte, hogy I. Lipót német-római császár és a tatárok Rákóczi ellen forduljanak.

Tovább súlyosbította a fejedelem helyzetét, hogy Lubomirski – az erdélyi hadak lengyelországi dúlásait megbosszulandó – júniusban betört a Fejedelemség területére, Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyék egy részét feldúlta, majd nagy zsákmánnyal visszatért lengyel földre. Ha mindez nem lett volna elég, a török szultán is határozott parancsot küldött a Rákóczinak: vonuljon haza seregivel, mert ha nem így tesz, akkor a török hadak megtámadják Erdélyt.

Hiába tartotta tehát kezében Lówwt, Krakkót, Breszt-Litovszkot és Varsót is Rákóczi helyzete teljesen kilátástalanná vált. Úgy döntött, hogy Lwów irányába vonul vissza, ahol további kozák segédcsapatokra számított. Útközben azonban a korábban hozzá csatlakozott kozákok, meg a havasalföldi és moldvai erők egy része átállt az ellenséghez. Így július közepére nem maradt más esélye: békét kellett kérnie a lengyel uralkodótól.

II. János Kázmér lengyel király

Rákóczi és a lengyel király között július 22-én köttetett meg a béke, melynek értelmében az erdélyi fejedelemnek fel kellett bontania a svédekkel kötött szövetségét, vissza kellett szolgáltatnia az elfoglalt városokat és 1 200 000 forintnyi hadisarcot is kellett fizetnie. Cserébe lengyel csapatok által kísérve seregével együtt visszatérhetett Erdélybe.

A lengyelek azonban nem tartották be a szerződésben vállalt kötelezettségüket. Az erdélyi hadat kísérő lengyel erők kifosztották Rákóczi társzekereit, majd magára hagyták őt és seregét. Csak egy lengyel főnemes maradt velük, aki áruló módon a tatár hadak csapdájába vezette őket. Rákóczi ugyan néhány hívével vissza tudott szökni Erdélybe, azonban serege legjava kénytelen volt megadni magát a tatároknak. Így ért véget II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjárata, amely nem csak az Erdélyi Fejedelemség aranykorának vetett véget, hanem a lengyel-magyar barátság történetén is csúf foltot hagyott.

Újhelyi János Ábel

Képek forrása: wikipedia

A SOROZAT KORÁBBI CIKKEI:

Amikor a lengyel-magyar nem volt két jó barát… I - Hunyadi Mátyás és Jagelló Kázmér vetélkedése

Amikor a lengyel-magyar nem volt két jó barát…II - Hunyadi Mátyás Sziléziában