Lányfoci, avagy küzdelem a női egyenjogúságért

2024-06-18

A női labdarúgás története Lengyelországban a nők politikai és társadalmi felemelkedéséhez vezető útjával kapcsolatos problémákkal hozható összefüggésbe, kezdetei a patriarchális hiedelmek elleni fáradságos küzdelmet jelentették. De természetesen nem csak Lengyelországban, hiszen az első női világbajnokságot csak 1991-ben rendezték meg, mikor a férfi labdarúgás ekkor már tizennégy világbajnokságra tekinthetett vissza.

1921-ben a poznańi Unia Sportegyesületben megalakult az első női labdarúgó szekció, s a sajtó hírül is adta a gdański riválisokkal vívott úttörő jellegű mérkőzés részleteit. Egy évvel később egy másik egyesület is megalakult a Zorza Sportklubban, szintén Poznańban, mivel újabb lelkes női játékosok jelentek meg.

Ezzel egy időben a férfiak egyébként már a válogatott labdarúgás világában kezdték meg kalandjukat, ugyanis 1921-ben játszották első hivatalos nemzetközi mérkőzésüket Budapesten, ahol 0:1-re kikaptak Magyarországtól. A lengyel nőknek hatvan évet kellett várniuk a nemzetközi bemutatkozásukra: 1981-ben Olaszország ellen játszottak.

Mint már említettem, a női futball kezdetei a patriarchális beidegződések elleni verejtékes küzdelmet jelentették. A háború előtti lengyel sajtóban a női labdarúgás elsősorban kuriózumként szerepelt: egzotikus hírként számoltak be a világban fel-felbukkanó női csapatokról. Különféle vélemények és elméletek is születtek arról, hogy a futball káros a női testre, és hogy egy focizó nő látványának semmi köze a szépséghez.

A két világháború között a legnagyobb akadály a női labdarúgás fejlődésének útjában egyrészt a sportág viszonylag alacsony népszerűsége a nők körében, valamint az ellenfelek puszta hiánya volt. Kezdeteit fáradságos küzdelemnek nevezni tehát nem túlzás. A második világháború után, 1947-ben szintén szenzációként írtak a női meccsekről, megjegyezve, hogy a játékosoknak gyönyörű hosszú lábuk és kifogástalanul szabott ruhájuk volt, viszont a játékról jobb nem is beszélni. Voltak, akik egyenesen cirkusznak nevezték. A női labdarúgás leértékelésére tett kísérletként a lengyel sajtóban áltudományos érveket is felhasználtak, hogy bebizonyítsák, a női test biológiailag alkalmatlan a sportra. A pszichére is hivatkoztak, természetesen a kikezdhetetlen, acélos férfi és a törékeny, finom és gyenge nő között fennálló kettősségre utalva.

Az 1950-es évek vége a női labdarúgás népszerűségének fellendülésének időszaka volt: új egyesületek jöttek létre, és a női csapatoknak egyre több riválisa akadt. 1975-ben nem hivatalos női bajnokság indult, azonban még mindig nem létezett olyan strukturált bajnokság, amelyben a játékosok hivatalosan is megmérkőzhettek volna a lengyel női bajnoki címért.

"Hölgyem! Akar-e focizni?"- 1974-ben ezzel a szlogennel jelent meg a Wiadomości Zagłębia című hetilapban egy különös hirdetés. Idéz egy, a szerkesztőségnek küldött névtelen levelet, amelyben egy tizenéves női olvasó rámutat, hogy a futball – más tevékenységekhez hasonlóan – nem feltétlenül csak a férfiak kiváltsága. A hetilap következő számában már tizennégy játékra hajlandó nő nevét közölték, akik válaszoltak a felhívásra, két héttel később pedig már hetvenöt névvel büszkélkedhettek. Végül csaknem száz női játékos jelentkezett, a szerkesztők pedig elismerték, hogy a visszajelzés nagy meglepetést okozott. Ekkor jelentkezett Zofia Kilim, a lengyel válogatott későbbi első szövetségi kapitánya, akit "Pelé szoknyában" becenévvel illettek. A megalakuló női csapat szervezési gondozását a Czarni Sportklub vállalta magára - így alakult meg a Czarni Sosnowiec csapat, amely a lengyel női bajnoki címek tekintetében rekorder lett: A 2023/2024-es szezonra már tizenhármat nyert.

A témáról bővebben olvashat a culture.pl honlapon.

^{Lengyelország női labdarúgó-válogatottja 2004-ben az Ukrajna elleni mérkőzés előtt.}