Economy

Mégsem épít miniatomerőműveket Lengyelország?

2024-06-17

A tavalyi év elején röppent fel a hír, hogy vadonatúj technológiás miniatomerőművek, ún. SMR-ek építésébe fognak a lengyelek. Akkor több tucat ilyen, kevés gigawatott termelő reaktor építését jelentették be, de most az egyik legnagyobb vállalat, a KGHM, úgy tűnik, visszalép a projektből.

A KGHM a világ egyik legnagyobb réz- és legnagyobb ezüsttermelője. Emellett az ország legnagyobb villamosenergia-fogyasztója is. A vállalat stratégiája, hogy saját, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokat építsen ki, ezzel segítve a termelési folyamat szén-dioxid-mentesítését.

Az egyik kiszemelt megoldás a kis moduláris atomreaktorok (SMR) voltak. A KGHM egy 462 MW-os moduláris atomerőművet kívánt építeni, amely hat, egyenként 77 MW teljesítményű modulból áll. Már  az elvi hozzájárulást is megkapták az Éghajlat- és Környezetvédelmi Minisztériumtól egy kis moduláris atomerőmű (SMR) építésére, ez egyfajta zöld lámpát jelentett a beruházás számára. A vállalat már több potenciális helyszínt is megjelölt a kis atomreaktorok számára országszerte.

Most azonban úgy tűnik, ebből egyelőre semmi sem valósul meg: Az új vezérigazgató, Andrzej Szydło szerint a technológia jelenlegi fázisa túlságosan fejletlen. A számadatok szerint 1 megawattnyi, SMR-ből származó energia ára 20 millió dollár, amely nem jelenleg nem versenyképes. „Lengyelországban ezt senki sem engedheti meg magának. Az ilyen energia nagyon drága lenne, tudomásunk szerint ma még nem elég versenyképes és fejlett technológia ahhoz, hogy reálisan beszélhessünk róla" – jelentette ki Andrzej Szydło, a konszern vezérigazgatója.

A sötét felhők  a projekt felett már korábban kezdtek gyülekezni. A KGHM a lengyelországi SMR-eket az amerikai NuScale cég technológiájának felhasználásával akarta megépíteni, ez azonban tavaly kudarcot szenvedett az Egyesült Államokban megvalósított SMR-kísérleti projektjével.

Az új cégvezetés már korábban jelezte, hogy megváltozott a hozzáállásuk az SMR-technológiával kapcsolatban, amelytől azt várták, hogy kulcsszerepet játszik majd az energiaóriás önellátásának kiépítésében. Az SMR-ekből származó energiaellátás megbízhatatlansága azonban most még túl nagy problémát jelent.

Ez egyelőre még nem jelenti a nagy lengyelországi SMR-boom végét: hosszú azoknak a vállalatoknak a listája, amelyek érdeklődtek a kis moduláris reaktorok technológiája iránt. Többek között az Orlen, a Synthos és a Qemetica (a közelmúltig a Ciech) is az SMR-re számítanak. Az OSGE, az Orlen és a Synthos konszernek nukleáris vállalata, hamarosan megkezdi a környezeti tanulmányokat a kis atom tervezett telephelyei közül az elsőre.

Az Orlen új elnöke, Ireneusz Fąfara a közelmúltban kijelentette, hogy bár az első reaktor megépítésének ütemterve még ebben az évtizedben kihívást jelent, a konszern folytatni fogja a projektet. A konszern ezt a tervet Michal Solowow, Lengyelország leggazdagabb emberének ipari csoportjával, a Synthos-szal együttműködve folytatja. Az erre a célra létrehozott vegyesvállalat jelenleg a tervezett ütemtervet valósítja meg.

Borítókép: Wikimedia Commons