Amikor a lengyel-magyar nem volt két jó barát… - Hunyadi Mátyás Sziléziában

2024-06-09

A Magyar és a Lengyel Királyság között 1471-1474 folyamán lezajlott konfliktust lezáró szepesófalui (ma Spisska Stara Ves, Szlovákia) békeszerződésen még alig száradt meg a tinta, amikor IV. Kázmér király 1474. március 11-én Nürnbergben III. Frigyes német-római császárral, II. Ulászló cseh királlyal és Radul havasalföldi vajdával szövetséget kötött I. Mátyás magyar király ellen. A szövetségesek terve eredetileg az volt, hogy négy irányból indítanak támadást Mátyással szemben, végül azonban Kázmér és Ulászló egyedül léptek hadba.

A világszerte egyedülállóan tartós magyar-lengyel barátság története nem csak szeretetteljes gesztusok és dicsőséges pillanatok krónikája. Természetes módon akadtak olyan konfliktusok is, amikor a két nép egymáshoz való viszonya igencsak elmérgesedett és a köztük kialakult ellentétek fegyveres összetűzésekhez vezettek. Cikksorozatomban öt kevésé ismert, mégis tanulságos esetet szeretnék röviden bemutatni, hogy olvasóink is lássák, miért robbantak ki és milyen eredménnyel zárultak a közös történelem viszályos epizódjai.

  15. századi lovag ábrázolása egy wrocławi epitáfiumon (Újhelyi János Ábel)

Mátyás 1474 augusztusában Morvaországba vezette idegen zsoldosokból, valamint a királyi és néhány főúri bandériumból álló seregét, hogy leszámoljon a morvaországi és sziléziai rablólovagokkal, akik váraikból ki-kicsapva rendszeresen háborgatták a két tartományban élő alattvalóit. Seregei sorra elfoglalták többek között a mai Csehország területén található Cvilín, Dívčí, Fulštejn, Kylešovice, Město Albrechtice, Vartnov és Vikštejn várát és kivégezték vagy fogságba vetették fosztogatásból élő uraikat. Mátyás ezt követően – egy opolei kitérővel – Świdnica felé indult, azonban Ząbkowice Śląskie városában értesülvén a lengyel és cseh csapatok mozgolódásáról irány változtatott és Szilézia központjába, Boroszlóba (Wrocław)vonult, ahol csatlakozott hozzá több helyi és más szövetségese is.

A magyar uralkodónak 1474 októberérére nagyjából 18 – 20 000 főnyi haderőt sikerült összegyűjtenie. Ennek egy részét azonban különböző megerősített városok, így például Opole, Brzeg, Oława, Świdnica, Grodków és Środa Śląska védelmére szórta szét, Wrocławban legfeljebb 10 – 11 000 katonát hagyva. Ezenkívül elrendelte, hogy a tartományban található összes élelmiszert hordják be a nagyobb városokba és várakba, hogy az ellenség ne tudja önmagát helyből élelmezni.

15. századi fegyverek rekonstrukciója a gliwicei várban (Újhelyi János Ábel)

IV. Kázmér lengyel király 1474 augusztusában kezdte el csapati egybegyűjtését Częstochowa térségében. Szeptember végére egy körülbelül 30 – 35 000 (a korabeli források szerint 60 000) fős sereget sikerült összegyűjteni, amellyel szeptember 26-án lépte át a Lengyel Királyság és Szilézia határát. Csapatai Krapkowicénél átkeltek az Oderán és ostrom alá vették Opole városát. Közben Mátyás fegyverszüneti követeket küldött a lengyel királyhoz, aki azonban azzal hárította el a magyar uralkodónak a fegyvernyugvásra tett javaslatát, hogy majd Wrocław alatt ad neki választ: vagyis addig nem tárgyal, amíg el nem foglalja Szilézia központját.

Kázmér túlzott magabiztossága azonban alaptalannak bizonyult. Nagy létszámú hadserege gyorsan felélte a magával hozott és a hadműveleti területen felelhető ellátmányt, ráadásul az opolei helyőrség bátor kitörései is súlyos veszteségeket is okoztak a lengyel erőknek. Kázmér végül felhagyott Opole ostromával és Brzeg alá vonult, valamint elrendelte, hogy Kis-Lengyelországból 600 szekérnyi élelmiszert és ruhát küldjenek csapatai számára. A szekerek erős kísérettel el is indultak, de a szállítmány az opolei helyőrség kezére jutott.

Az opolei régi vár tornya (Újhelyi János Ábel)

Közben azonban a lengyelek elkönyvelhettek egy kisebb sikert is: Zwanowice mellett Mátyás egyik, Opole térségébe vezényelt, kb. 2 000 fős serege belefutott a lengyel elővédekbe és azokat bár visszavonulásra kényszerítette, az időközben beérkező lengyel erősítésektől súlyos vereséget szenvedett. Kázmér a csatát fényes győzelemként ünnepeltette – Prágában és Krakkóban is örömtüzeket gyújtott a nép abban a hiszemben, hogy közel van már a végső győzelem.

1474. október 5-én a II. Ulászló király által vezetett 15 – 20 000 főt számláló cseh csapatok is behatoltak Sziléziába és október 24-én Brzeg vagy Oława alatt egyesültek a lengyel sereggel. A cseh csapatok ellátmánya azonban csak rövid ideig volt elégséges mindkét sereg számára és Oława környékén egyébként sem maradt túl sok élelmiszer miután Mátyás azt behordatta Wrocław városába.

A brzegi vár (Újhelyi János Ábel)

Ettől kezdve tehát iszonyú ínség szakadt a cseh-lengyel kontingensre, ráadásul például a brzegi, oławai és wrocławi védők állandó portyáikkal zaklatták őket, számos személyt közülük levágva vagy fogságba ejtve. A különböző helyőrségeknek egy idő után már annyi cseh és lengyel foglya lett, hogy börtöneik megteltek és emiatt Mátyásnak parancsba kellett adnia, hogy a kirohanásokat végrehajtók csak az előkelőbb személyeket vessék fogságba, a többiket pedig engedjék szabadon, de hogy fogságba esésük szégyene rajtuk maradjon, vágják meg őket az arcukon.

15. századi nehézgyalogos szobra a wrocławi Városháza déli homlokzatán (Újhelyi János Ábel)

Oława alól a cseh-lengyel erők október végén Wrocławhoz vonultak, amelyet Mátyás időközben jelentősen megerősített. A támadók látván az ellenfél felkészültségét nem igazán törték magukat a város közvetlen ostromára, hanem abban reménykedtek, hogy majd a védők kivonulnak ellenük és nyílt csatában (már csak létszámuknál fogva is) könnyű győzelmet aratnak felettük. Mátyásnak azonban esze ágában sem volt az ellenség kedve szerint eljárni, így a cseh-lengyel erők éhségtől, betegségektől és a hidegtől gyötörve táboroztak nagyjából három héten át Wrocław falai előtt, fokozatosan veszítve el harckészségüket.

Ráadásul közben hazulról is rossz híreket kaptak. Mátyás ugyanis két kisebb seregét rászabadította a Lengyel Királyságra. Szapolyai István Nagy-Lengyelország déli részét dúlta fel és sarcolta végig Poznań városáig, Kinizsi vagy Mátyás egyik másik vezére (ezt egyelőre még nem tudjuk pontosan) pedig Kis-Lengyelország nyugati részén végzett hatalmas pusztítást, eljutva egészen Krakkó előteréig. Mindezeket betetőzve a Cseh Királyságból a cseh-lengyel erőkhöz elindított utánpótlás Prudnik és Biała között Mátyás egyik zsoldoskapitánya, Franz von Hagen kezébe jutott.

Wrocław városa 1 (Újhelyi János Ábel)

Ritkán esett meg az a hadtörténelem során, hogy az ostromló kért fegyverszünetet az ostromlottól, de a Wrocławot ostromló IV. Kázmér lengyel és II. Ulászló cseh királyok kilátástalan helyzetükben végül kénytelenek voltak fegyvernyugvásért könyörögni az ostromlott Mátyásnál, aki kapva kapott az alkalmon, ugyanis az ő helyzete sem volt a legstabilabb, hiszen a városban járvány ütötte fel a fejét, zsoldosai pedig az elmaradt fizetésük miatt zúgolódtak. A felek három hétnyi tárgyalás után jutottak egyezségre és december 8-án 1477. május 25-ig szóló fegyverszüneti szerződést írtak alá egymással.

Végül 1479-ben a csehországi Olomoucban (ném. Olmütz, m. Alamóc) köttetett meg a béke a három uralkodó között, melynek legfontosabb rendelkezése az volt, hogy Mátyás és Ulászló kölcsönösen elismerték egymás cseh királyi címét, amelyet Kázmér is elfogadott. Ezt követően Mátyás uralkodása idején a Magyar Királyság és a Lengyel Királyság között nem került sor több fegyveres konfliktusra.

Újhelyi János Ábel