A „Rozsdás címeres övcsatok és gombok...” című pályázat az IPN (Nemzeti Emlékezet Intézete) Nemzeti Oktatási Irodája és a varsói Katyń Múzeum közös oktatási projektje, amely a középiskolás diákokat és pedagógusokat szólítja meg. Az idei, tizedik kiírás résztvevőinek feladata az volt, hogy egy családi albumot állításanak össze egy valódi katyńi áldozatról. Az I. díjjal kitüntetettek – a műveket alkotó diákok és témavezető tanáraik – jutalma a „Lengyelek nyomában Fehéroroszországban” elnevezésű tanulmányi kiránduláson való részvétel volt, amelyre 2019. szeptember 17-22. között került sor.
A diákok a tanárokkal és a kirándulás szervezőivel a történelmünkhöz és kultúránkhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó helyeket látogattak meg: Breszt (Brześć), Pinszk (Pińsk), Szluck (Słuck), Babrujszk (Bobrujsk), Minszk (Mińsk), Kuropaty, Nyaszvizs (Nieśwież), Navahrudak (Nowogródek) és Grodno.
Polesie, Poniemnie, Podźwinie, Fehér és Fekete Rusz – ezek mind az egykori Litván Nagyfejedelemség történelmi részei, ahol a mai napig ott élő lengyelek továbbra is ápolják a Nemesi Köztársaság örökségét. A kirándulás résztvevői Grodnóban reszt vettek a város Vörös Hadsereggel szembeni 1939-es megvédésének 80. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken.
Szeptember 17.
1939. szeptember 17. a XX. századi lengyel történelem egyik legfontosabb dátuma. Ezen a napon a szovjet hadsereg, végrehajtva az augusztus 23-án megkötött Molotov-Ribbentrop paktum határozatát, megtámadta a II. Lengyel Köztársaságot. Lengyelország negyedik felosztásának szimbolikus beteljesedése volt a közös német-szovjet katonai ünnepség Bresztben. Ma a hivatalos fehérorosz állami propaganda és az iskolai tankönyvek szerint 1939. szeptember 17. „Fehéroroszország egyesítésének” napja. Így nevezik azt, hogy a szovjetek a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolták Mazóvia keleti területeit, Podlasie és Polesie egy részét, valamint Grodnót.
A „Rozsdás címeres övcsatok és gombok...” pályázat nyertesei a Lengyelország számára tragikus esemény 80. évfordulóján indultak a „Lengyelek nyomában Fehéroroszországban” elnevezésű kirándulásra.
Átkelve a Bug folyó jelentette határon, érkeztünk meg Bresztbe, az egykori Romuald Traugutt téren, a katonai ünnepség helyszínén álltunk meg. Megnéztük a lengyel állami intézmények számára a 1920–30-as években épült épületeket. Magunk elé képzeltük Heinz Guderian német tábornokot és Szemjon Krivosejn szovjet dandárparancsnokot, amint fogadják a rettenetes felvonulást Polesie Vajdaság Központi Hivatalának épülete előtt. Ezt követőn breszti erőd területére mentünk, amely akkor a II. Lengyel Köztársaság része volt. A pályázat díjazottjait a 80 évvel ezelőtti események történelmi hátterével Julia Lewandowska, idegenvezető, Artur Kolęda, az IPN Nemzeti Oktatási Iroda munkatársa, valamint Tomasz Szczepański, a Katyń Muzeum munkatársa ismertették meg.
Szeptember 18.
Első teljes fehéroroszországi napunkat pinszki városnézéssel kezdtük. A Pripjaty (Przypeć) folyó mellett található legendás városban rengeteg a lengyel emlék. A város legkiemelkedőbb látnivalója természetesen a 18. század elején épült Nagyboldogasszony bazilika. A nagyszerű barokk belsőtől lenyűgözve léptünk a kriptába, ahol Kazimierz Świątek, minszk-mahiljovi érsek és bíboros sírja található. A 2011-ben elhunyt főpap – akinek édesapja Piłsudski légiósa volt – lelki üdvéért mondott imádságot a kiránduláson velünk tartó Edward Kryściak piarista atya vezette.
Ezután az 1780-as években a pinszki staroszta, Mateusz Butrymowicz által épített barokk-klasszicista stílusú Butrymowicz-kastély felé vettük az irányt. A kastély később a Határvidék (Kresy) más híres családjainak, az Orda és a Skirmuntt családnak a kezébe került. Jelenleg házasságkötő helyként szolgál Pinszk lakosai számára.
Belépve a történelmi Fehér Rusz területére Szluck városát néztük meg, amely egykor az egész lengyel nemesség körében a gyönyörűen díszített szlucki övről volt nevezetes. Megnéztük többek között Zofia Słucka hercegnő emlékművét, aki 1600-ban lett a vilniusi (Wilno) ispán, Janusz Radziwiłł felesége. Utazásunk legkeletibb pontja a Berezina (Berezyna) folyó partján található Babrujszk városa volt, amelynek nevezetessége az erőd, amelyet 1918. február 3-án a J. Dowbor-Muśnicki által vezetett I. Lengyel Hadtest foglalt el. Az erőddel és a várossal együtt Dowbor alakulatának birtokába kerültek háborús ellátmánnyal, lőszerekkel, élelmiszerrel teli raktárak is. Néhány hónapon keresztül létezett itt egy szabad lengyel állam, a „Bobrujszki Köztársaság”. Az I. Hadtest 1918 májusáig tartotta magát a területen. Az élményekben gazdag napot Fehéroroszország fővárosában, Minszkben zártuk.
Szeptember 19.
Kalandozásunk egyik legfontosabb állomása a Minszk északi határában található Kuropaty erdő volt, ahol a szovjet NKVD (Belügyi Népbiztosság) 1937-1941 között a kivégzéseit végrehajtotta, és áldozatait eltemette. Az áldozatok között a Szovjetunió területén elő valamennyi kisebbség képviselői megtalálhatók, a legtöbbjük azonban mégis fehérorosz és lengyel volt. Lehetetlen ma megbecsülni, hány ember lelte itt halálát, a történészek általában 100-200 ezer személyről beszélnek. A lengyelek esetében az 1937-1938-as ún. lengyel hadművelet, és az 1940-es katyńi vérengzés áldozatairól van szó. Ma a Kuropaty erdőben különböző szervezetek, társaságok, alapítványok és az áldozatok hozzátartozói helyeznek el kereszteket és emlékköveket. Ezt jelentősen megnehezíti Łukaszenko elnök hivatalainak nagyon barátságtalan hozzáállása, a „Rozsdás címeres övcsatok és gombok...” pályázat nyerteseinek annál is inkább látniuk kellett ezt a helyet. Elhelyeztük a Nemzeti Emlékezet Intézete fehér-piros virágcsokrát, mécsest gyújtottunk, és imádkoztunk a Lengyel Keresztnél. A keresztek dombjának legfontosabb része a totalitárius rezsim áldozatainak emlékműve a „nyelv” nélküli haranggal. A harangnyelvet lengyel nyelven a harang „szívének” nevezik.
A városnézést az Edward Woyniłłowicz által 1908-ban alapított Szent Simon és Szent Ilona templomnál kezdtük, amely Minszk legfontosabb katolikus szentélye. Ezt követően a Troki előváros és a Felsőváros felé vettük az irányt – Benedykt Dybrowski, Stanisław Moniuszki, Tomasz Zan és Jerzy Giedroyc nyomában. Az itteni építészet, az utcácskák, a templomok, az emléktáblák és az emlékművek erősen a lengyel városok óvárosaira emlékeztetnek minket. A minszki Felsőváros legnagyobb temploma az 1633-1642 között a trakai (Troki) vajda, Aleksander Słuszk által gyönyörű lengyel barokk stílusban építetett bencés templom volt. A januári felkelés után a cáriak a kolostort a felkelők vizsgálati börtöneként használták. 1870-ben a kolostoregyüttes a pravoszláv egyházhoz került, a templomot ortodox templommá alakították. A templomban található Minszk védőszenjének, Szűz Máriának az ikonja.
Szeptember 20.
A Nieśwież-kastély az egyik legismertebb lengyel főúri kastély annak ellenére, hogy már évtizedek óta a határainkon kívül található. A kastély a Lengyelországnak évszázadokon át kancellárokat, hetmanokat, vajdákat és ispánokat adó Radziwiłł család székhelye volt. A nagyszerű reneszánsz-barokk palota látogatása során a falakon függő számtalan portréról a család tagjai tekintettek le ránk. Lehet írni sokat a rezidencia termeiről és szobáiról, mégsem lehet teljesen visszaadni azt, amit egy lengyel érez a Nieśwież-kastély látogatása során. Ez nemcsak fizikai kirándulás, de időbeli utazás is volt, amelyben visszarepültünk Lengyelország virágkorába, amikor országunk példakép és utolérhetetlen ideál volt mások számára. A kastély udvarát a Radziwiłł család óriási címere uralja, az egész épületegyüttest pedig egy, a mai napig meglévő tökéletes védelmi rendszer veszi körbe.
Élményekkel telve utaztunk Navahrudakba (Nowogródek), ahol az Adam Mickiewicz Múzeumhoz tartozó nemesi kúriát tekintettük meg. Senki nem lepődött meg azon az információn, hogy az idelátogatók több mint fele lengyel.
A navahrudaki területen végighaladva Báthory István királyunk kedvenc városába, Grodnóba tartottunk, hogy részt vegyünk azon a helyi lengyelek által szervezett ünnepségen, amelyet az 1939-es, Vörös Hadsereggel vívott grodnói csata 80. évfordulója alkalmából tartottak. Az elhunytak neveinek felolvasása a Katyńi Kereszt előtt történt. Ezt követően a „Rozsdás címeres övcsatok és gombok...” pályázat 10. kiírásának három nyertese virágcsokrot helyezett az őszi hadjáratban Grodno ostrománál elhunyt lengyel katonák sírjára. A virágcsokor szalagján az alábbi felirat szerepelt: „Grodno 1939-es védőinek – a lengyel ifjúság”.
Az ünnepséget egy ünnepélyes szentmise zárta, amelyet a Szent Kereszt Megtalálása bencés templomban tartottak, és amelynek koncelebránsa volt a velünk utazó Edward Kryściak atya is.
Szeptember 21.
A „Lengyelek nyomában Fehéroroszországban” út utolsó napját a lengyel-szovjet háborúban elesett lengyel katonák emléke előtt tisztelgő koszorúzással és mécsesgyújtással kezdtük. A grodnói plébánia temetője számos, a városhoz kötődő kiváló lengyel – többek között Eliza Orzeszkowa – utolsó nyughelye.
Az írónő legfontosabb műve – A folyó mentén című regény – nyomdokain haladva tettünk meg a Nyeman (Niemen) folyó mentén körülbelül 40 km-t. Így értük el a regény lapjairól ismert Jan és Cecylia sírját, a települések neveiben, az emléktáblákon és a sírköveken pedig olyan, egész Lengyelországban ismert családok nevei köszönnek vissza ránk, mint a Bohatyrowiczok, a Miniewiczek, a Skirmunttok, a Hlebowiczek és a Poczobutok. A mai napig élnek itt lengyelek, akik büszkén viselik ezeket a neveket, és ápolják az 1863-as felkelők sírjait. Mi is elhelyeztük a síron a fehér és piros színű mécseseinket, elénekeltük a nemzeti himnuszunkat és imát mondtunk az elhunyt lelkekért.
Ezen a napon Józef Porzycki, történész, tanár és számos, Grodno és a régió történelmével foglalkozó felbecsülhetetlen értékű publikáció alkotója volt az idegenvezetőnk. Neki köszönhetően láthattuk a – jelenleg felújítás alatt álló – régi és új grodnói várat. Ennek termeiben írták alá az utolsó, 1793-as lengyel Szejm alkalmával a Lengyelország második felosztásáról szóló diktátumot Oroszországgal és Poroszországgal. 1795-ben Szaniszló Ágost király elhelyezte aláírását a lemondási nyilatkozaton. Ezután ebben a kastélyban élt 1797-ig. 1993 óta a Történelmi-Régészeti Állami Múzeum található az épületben, 1994-ben pedig a Kościuszko-felkelés 200. évfordulója alkalmából helyeztek el emléktáblát az épület falán.
Grodno gyöngyszeme a Xavéri Szent Ferenc székesegyház, amely kezdetben a jezsuitáké volt, majd 1782-ben plébániatemplom lett, 1991-ben pedig a Grodnói római katolikus püspökség székesegyháza. A templom a Báthory István téren található, Báthory számára Grodno különleges hely volt. A királynak szentelt emléktáblán kívül a templom számos más lengyel emléket és egyházi kincset is rejt. Ezek közül legfontosabb a gyönyörű barokk főoltár, amely 1737-1760 között készült. Az oltár két szintjén oszlopsorok találhatók, az oszlopok között különböző szentek, az apostolok alakjai, valamint Jézus Krisztus szobra látható. Az oltár csúcsán az adományozó mścisławi ispánné, Konstancja Jundziłłów Łazowa alakja látható angyalok társaságában.
Az utolsó esemény a II. János Pál pápa Lengyel Iskolában tarott ünnepség volt. E cikk írója, a „Rozsdás címeres övcsatok és gombok...” pályázat 10. kiírásának koordinátora ez alkalommal adta át a nyerteseknek az emlékdiplomákat és a Nemzeti Oktatási Iroda által összeállított ajándékcsomagokat. Az iskola vezetősége számára pedig oktatási anyagok és a Nemzeti Emlékezet Intézete publikációi kerültek átadásra. A hivatalos rész után az iskola diákjai és tanárai találkoztak a pályázat nyerteseivel.
Este 11 órakor hazaindultunk Varsó felé, ahová szeptember 22-én vasárnap, a kora reggeli órákban érkeztünk meg.
2020-ban lesz a katyńi vérengzés 80. évfordulója. Az ez alkalomból meghirdetett pályázat és a nyertesek tanulmányi kirándulása is különleges méreteket és formát fog ölteni. Most pedig a 10. kiírás győzteseinek második találkozójára fog sor kerülni a varsói Katyń Múzeumban, ahol ünnepélyes keretek között vehetik át díjaikat.
Artur Kolęda
A cikk szerzője történész és publicista, a Nemzeti Emlékezet Intézete munkatársa.