moim trzem muzom (AMA)
1939 augusztus utolsó vasárnapján, Varsóban, a Lengyel Hadsereg stadionján egy barátságos labdarúgó-mérkőzést tartottak az 1938. évi franciaországi világkupa két résztvevője – a lengyel és a magyar válogatott – között. Ahogy hamarosan kiderült, ez volt a lengyel nemzeti csapat utolsó mérkőzése a II. világháború kitörése előtt.
A meccs váratlanul a lengyel válogatott az 1938. évi Világbajnokság döntős csapata feletti 4:2-es győzelemével zárult le; annak ellenére, hogy a Jó Barát-csapat már 2:0-val vezetett! Ernest Wilimowski három gólt szerzett Lengyelország számára.
A játékvezető finn bíró, Esko K. Pekonen volt.
Talán, ha Stefan Wiechecki – a Varsói Plautus – jelen lenne a meccsen, a következőképpen írná le azt:
— „Menj rá, vagy ő megy el!”
— „Vigyázz rá, a keserű bánatba…!”
— „Haj-rá Len-gyel! Haj-rá Len-gyel!”
— „Piątek, lőj!”
— „Na mire vársz, a kutyafülét?!”
1939 augusztus utolsó vasárnapja.
A tömeg a Lengyel Hadsereg Stadionján hullámzik, kiabál, fütyül és tapsol. Azonnal látja minden jó beadást, és dicséri azt, minden rosszért pedig… nos, a tanuló fiatalok miatt ezt nem fogom idézni.
— „Menj rá!”
— „Fogjad!”
A Jó Barátok nyomnak minket kegyetlenül…
— „A keserű bánatba!”
És ebben a pillanatban a magyar csapat játékosa berúgja nekünk a második „hállót”…
Ott ülök, mint sövényen a macska, nézem a pályát, aztán a „Radion” mosópor „lekrámját” bámulom – azt, amely mindent kimos… „Jaaa… Radion kimos mindent, nekünk pedig bemos majdnem mindenki” – tépelődök nem túl vidáman. Dühösen ülök, mint egy nagy kupac szerencsétlenség, Andrzejeszczakra haragszom, hogy elcipelt erre a meccsre… Na nem azért, hogy korábban a Hitvesi Szerencsecsomagom húzta az orrát, amikor bejelentettem neki, hogy a haverokkal a magyar meccsre készülők, valószínűleg ma este megint hallgathatok – „…na nem mondtam? Megint igazam volt!". Jól van, megoldjuk, estig még egy rakás időnk lesz. Lehet, hogy még valami megváltozik?
Nehéz sóhaj… és a hirtelen kiáltás: „Megvan!". Nézem, de nem látom, és nem hiszem a szememnek, pedig a vendégkapus éppen kiveszi a labdát a kapuból, és máris kezdek jobb hangulatban nézni ezt a meccset.
A szünetben tanúja vagyok Andrzejeszczak fogadásának a szomszéddal.
Mi a fogadás tárgya? Na, egyszerű, ki kinek mennyit „hajít” még be? Andrzejszczak, természetesen, hogy még beleverjük nekik „2–3 pirulát”, szomszédja pedig, Felutkoszczak, muranówi születésú, hogy: „Ábárot lesz. Végül is a labdarúgó-világmeisterek után ők a másodikok”. A tét „egy tivornya egy karakteres kocsmában”. A nyertes választja a helyiséget.
— „Praclit rá”?
— „Praclit!”
— „Akkor vágd el!”, itt Andrzejeszczak hozzám fordult.
A fogadás tanújaként, természetesen automatából jóváhagytak a részvételemet a tervezett fogyasztásban.
Azt, ami a következő három negyedórában történt, azt mindenki, aki „a történelemmel ismeretes”, bizonyára tudja, nevezetesen hogy „farpofák többé nem voltunk, hármat a hálóba beraktunk”, ahogy Andrzejeszczak vidáman összefoglalta a meccset.
Az est hátralévő része még vidámabban lett… Még az Istennőm is amnesztiát adott nekem, amikor késő-esti vagy kora-reggeli órákban hazatértem.
Közülünk senki sem gondolt a közeledő háborúra. A kocsmák csordultig tele voltak. A jó humor, megerősítve, tudjuk, mivel… – megvolt – annak ellenére, hogy az új ismerősünk háborút prófétált, merthogy „egész Varsó keményen vedel. Legjobb jele, hogy a háború, az hótziher”, de emlékeztettük rá, milyen pontosan fogadott a mérkőzés eredményére.
Különben is, a háborús témából, varsói stílus szerint, ilyen vicceket faragtunk: „Hallottátok? Öt sebes vonat érkezett tegnap Gdańskból… és kettő sebek nélkül.” És a német területi igények kérdése Pomerániához? Egy már erősen elázott tag ezt így foglalta össze: „A Balti-tengerre fáj a foguk ezeknek a hitvány gazembereknek? Nem kapnak egy vödör vizet sem!”
Egyikünk se gondolta, hogy kevesebb mint egy hét alatt a mi világunk eltűnik…
A Külügyminisztérium Tisztviselői Klubjában megrendezett rendezvényen Kazimierz Glabisz ezredes, a Lengyel Labdarúgó Szövetség elnöke azt mondta, hogy: „A lengyel labdarúgás háború utáni története egy magyar meccsel kezdődött, és ki tudja, hogy a mai mérkőzés nem a háború előtti utolsó-e.”
Sajnos igaza volt.
A következő mérkőzést Magyarországgal Lengyelország 1947-ben játszotta le, és a Jó Barátok kegyetlenül elgyepáltak minket – 2:6.
Michał Gruszczyński
Historyk, Rekonstruktor Historyczny, Varsavianista, Hungarofil.
[*] Stefan Wiechecki „Wiech” (10.08.1896, warszawa – 26.07.1979, Warszawa) – Prozaik, Satyryk, Dziennikarz. Najbardziej znany ze swoich felietonów opisujących codzienne życie Warszawy i jej zwykłych mieszkańców pisanych stylizowaną gwarą warszawską. Po wojnie, przez pewien czas obowiązywał zapis cenzorski na jego twórczość a wielu dziennikarzy i polonistów zarzucało mu zaśmiecanie języka polskiego. Mimo to jego felietony i książki cieszyły się niesłabnącą sympatią czytelników.